Isten az agyban - új könyvemről

November 5-én kerül könyvesboltokba a Jaffa kiadó gondozásában megjelenő „Isten az agyban” című legújabb könyvem. Ezzel régi álmom valósult meg. Sokat írtam erről korábban is, egy minikonferencián elő is adtam, s annak idején több kiadót is megkerestem, de mindenhol érthetetlen érdektelenségbe ütköztem. Ezen őszintén elcsodálkoztam, hiszen napjaink egyik legizgalmasabb kérdése, mi vezet ki korunk értékválságából. Én úgy vélem a hit. Nem feltétlen a vallásos hit, hanem a hit valami humánus célban. Ráadásul a hitélmény neurobiológiájának kutatása korunk egyik legizgalmasabb kutatási területe. Könyvem nem holmi szirupos nyavalygás arról, hogy „jaj, lelkecskéim, kiveszett mára a hit az emberekből”, meg stb. Úgy tűnik, nem tud kiveszni, legalábbis nem a hitigény, éppen erről szól a könyvem. A könyv címe arra utal, hogy létezik az agyban egy hitmodul, amely hitélmények során aktiválódik. Hitélményt írok, mert az istenélmény csupán egy típusa a hitélménynek. Ugyanakkor a hitmodul működésével kapcsolatban a legtöbb adatunk - mind a történelmi időkből, mind a modern neuroteológiai kutatásokból - az istenélményre és a vallásos meditációra vonatkoznak.  A neuroteológia egyébként összefoglaló neve annak a kutatási irányzatnak, amely a vallásos hitélmény alatti agyi történéseket kutatja. Úgy tűnik, az emberi agy előrehuzalozottan tartalmazza nem is egyszerűen a hit lehetőségét, hanem a hit igényét. Úgy tűnik nekem, hogy a hit szükséges a lelki egészséghez. Hit nélkül sivár az élet. És itt nem feltétlen a vallásos hitre kell gondolni, hanem a hitre, úgy általában. Egyes vizsgálatok szerint a vallásos emberek egészségesebbek és némileg tovább élnek. Nehezebb vizsgálni, hogy a nem vallásos, de az életcéllal, a valamiféle nem vallásos jellegű hittel megáldott emberekkel mi a helyzet egészség és élethossz tekintetében. Nekem meggyőződésem, hogy rájuk is igaz kell legyen az a tétel, hogy a hit és a célok egészségesebbé tesznek. A hit véd a depresszió ellen, véd a szorongásokkal szemben, serkenti az immunműködéseket, stb. A hit meggyógyít, ezt számtalan jól dokumentált un. „spontán” gyógyulás esetén látjuk. Pszichoterápiás tapasztalatom is az, hogy azok az emberek védtelenek az élet nehézségeivel szemben, akiknek nincs valami nem-materiális életcéljuk, valami spirituális küldetésük. Isten halott, mondta Nietzsche. Ezt persze sokan vitatják, de Isten nem mindenki számára halt meg, Isten halála azt jelenti, megszűnt evidencia lenni. Ezért halt meg a tragédia is, miként azt Steiner is megírta könyvében. Az ókori drámákban még evidenciaként lehetett tragikus vétségnek tekinteni azt, ha valaki akaratlanul is megsértette valamely istent. Ha valaki ma írna egy ilyen drámát, az emberek többsége számára átélhetetlen volna a konfliktus lényege. Ez jelenti Isten halálát. Hogy többé nem megfellebbezhetetlenül közös vonatkoztatási pont. A hit azonban nem halt meg Istennel, a hitigény be van építve. Erre utal az, hogy a XX. században annyi hamis eszme született, s mindnek milliók és százmilliók váltak híveivé. A hitszükséglet teszi manipulálhatóvá az embereket. A hit lényege, akár vallásos gyökerű, akár valami más, hogy összekapcsol minket valami egyénen túlmutatóval. Ez – evolúciós gyökereit tekintve is – a valós vagy virtuális közösség, a társadalom, az emberiség. Hinni valamiben azt jelenti, hogy tartozni valahová. Szolgálni valakit vagy valakiket. Ennek ősmodellje a szülő-gyerek kapcsolat. Ennek a talaján születnek a vezérmítoszok, a mozgalmak, az eszmék. Hinni egy eszmében, egy istenben, egy emberben azt jelenti, hogy hozzá tartozunk, életünk értelmet kapott az eszme, az isten, vagy az ember által. A hit tehát szoros kapcsolatot mutat a kötődéssel. Egyébként a hit is, a kötődés is a jobbféltekei működésekhez kapcsolható. De a könyvem persze nem egészen erről szól. Ez már elmélkedés, filozofálgatás.A könyvem ara koncentrál, mi történik a hitélmény alatt az agyban. Miért fogékonyabbak egyesek a hitre, mint mások. Milyen folyamatok zajlanak le a hirtelen megtérések során? A hirtelen megtérés az, amikor valaki szinte villámcsapásszerűen tér meg egy vallásba, vagy hagyja el azt (vagyis válik mondjuk ateistává). Mi történik a vallásos-eksztatikus élmények során? Magyarán, mi az angyali üdvözlet és isteni jelenések neurológiai folyamata. Michael Persinger sok évtizede kutatja azt, mi történik, ha erős mágneses térrel ingereljük a hitmodult. Tapasztalatai szerint igen gyakran jelenlétérzés alakul ki. A jelenlétérzés olyan érzés, hogy valaki jelen van, bár láthatatlan, kitapinthatatlan. A jelenlétérzés olyasmi jelenség, mint a déjá vu: az ember átéli minden külső ok nélkül. Persinger szerint a jelenlétérzés a vallásos hit egyik alapja, az ember magyarázatot keres az egyébként megmagyarázhatatlan érzésre. Aztán szó esik arról, miért van oly sok halántéklebeny epilepsziás a szentek és vallásalapítók között. Mózestől kezdve majd az összes vallásalapító vagy vallásreformer mutatja a halántéklebeny epilepszia sajátosságait. Itt tehát nem véletlenről van szó.Aztán külön nagy fejezetben foglalkozok a pszi jelenséggel, a távimával, az UFO jelenségek értelmezésével. Ezek olyan kutatási területek, amelyekben egyelőre nincs végső igazság, csak megfigyelések, tapasztalatok és részeredmények. Nem tudjuk, mely pszi jelenségek léteznek, s melyekben szeretnénk csak hinni. Az UFO-kkal ugyanez a helyzet. Elvileg nem kizárt, hogy vannak UFO-k, de az eddigi velük kapcsolatos jelenségeket másként is tudjuk magyarázni. A tudományban mindig a valószínűbb a hitelesebb.Na és aztán megint egy nagyon érdekes rész következik: a stigmatizáltakról. Tudjuk, hogy sok szenten, de mezei hívőkön is, olykor megjelennek Krisztus sebei, mi több, csütörtökön megnyílnak, szombaton bezárulnak. Több híres stigmatizált életét és stigmáit ismertetem, majd annak eredek nyomába, hogyan is lehetséges ez. Az egyház persze elintézi ezt azzal, hogy „csoda”, „Isten jelölte meg őket”, de azért a materiális gondolkodás mégiscsak azokra az idegi és szöveti mechanizmusokra kíváncsi, ami e folyamatok mögött állhat. Egyébként a stigmák ismertek más vallások hívei között is, nekik a saját vallásuk mártírjainak sebei jelennek meg. A stigmák tudományos vizsgálata szerintem egyébként nem profanizálása a szentnek, hanem csupán a hit erejének és útjának megmutatása. Személy szerint csak csodálatomnak tudok hangot adni ekkor hit láttán, amely képes sebeket nyitni és eltüntetni. Mint egy általam idézett legújabb vizsgálat is mutatja, még a legmodernebb orvosi műszerekkel sem lehet igazából megfejteni, hogyan is történhet a jelenség. De megtörténik. Nos, röviden ennyi a könyvről, jó olvasást hozzá, és remélem, érdekes kérdések merülnek fel az olvasóban, amit aztán itt meg is tárgyalhatunk. Előre jelzem, hogy nem szeretnék Isten létén vagy nem létén vitázni! A könyvem nem erről szól, elhatárolom magamat ettől a kérdéstől. Ez ugyanis nem tudományos, hanem világnézeti kérdés, s mit ilyen, tudományos eszközökkel nem vizsgálható. Én nem hiszek Istenben, de hiszek megannyi másban. De tiszteletben tartom mások hitét. Elvárom, hogy ők is tartsák tiszteletben az enyémet. A vallási türelmesség az ateistákra is vonatkozik.   
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: szengab, 2008. okt. 29. 15:07 - címkék: és kategóriák: Öninterjú - 429 komment

Eddig 429 komment érkezett ()

  • 330.  Eventa
    2008. 11. 30. 12:33

    Maxi (329)

    Igazad van. Ellenőrzött kísérletről akkor van szó, amikor a jelenség vizsgálata során egy tényezőt vizsgálunk és a többit változatlanul hagyjuk. Akkor ez csak egy többé-kevésbé jól megfigyelt, de nem ellenőrzött kísérlet. De talán nem is lehet ellenőrzött körülmények között végezni ilyen jelenségekkel kapcsolatos kísérleteket.

    Apropó (77): a blogomban írtakkal kapcsolatban volt egy erősebb reakciód, de lehet, hogy csak azért, mert elkerülte a figyelmedet a mondatban a kettős pont és így igazságtalannak tűntem. Viszont én abban a cikkben nem azt írtam, hogy "Dr. Szendi Gábor ezt nem képes megmagyarázni" (Te így idézted a mondatomat), hanem ezt: "Persze nem olvastam még a beharangozott könyvet, hogy azt mondhassam: Dr. Szendi Gábor ezt nem képes megmagyarázni". Remélem, így már kevésbé fogsz neheztelni rám az akkor leírtak miatt :)

  • 331.  Maxi
    2008. 11. 30. 13:38

    Eventa, én nem neheztelek rád. Az akkori írásomban nem ez a hiányzó mondattöredék volt a lényeg. Sőt, az egész szempontjából nézve nem is volt jelentősége a kimaradt résznek, se a te írásodban, se az enyémben. Ezzel együtt elnézést, hogy hiányosan idéztelek. (Szendi Gábor egyébként nem Dr.)

    Kulaginával kapcsolatban azért én nem hagynám figyelmen kívül, hogy ő részben eszköz is volt az akkori Szovjetunióban. Ő volt a "csodalény", akit jó pénzért nyugati tudósok is vizslathattak, hogy lám, a szovjetek még ilyet is tudnak! Persze idegeneknek csak tisztes távolságból volt szabad megfigyelni, nehogy véletlenül kiderüljön bármi turpisság. :o) Figyelembe véve, hogy már akkor is bevett szokás volt a felvételek manipulációja (elég csak a fotókról "misztikus módon" eltűnt nem kívánatossá vált személyekre gondolni), én a róla készült szovjet filmfelvételeket nem tekintem hitelesnek.

  • 332.  Éva
    2008. 11. 30. 13:49

    Szendi Gábor professzor.:)

  • 333.  lukrezia
    2008. 11. 30. 14:54

    mshouse: engem húszegynéhány évvel ezelőtt altattak egy mandulaműtéthez, és olyasmit "álmodtam" (inkább valami félálom volt), amit egyesek mai ismereteim szerint halálközeli élménynek neveznek, pl. "láttam" magamat kívülről, ahogy matatnak rajtam, meg ilyesmi. Gyerekként. Soha nem hittem egyébként, hogy tényleg közel kerültem ahhoz, hogy meghaljak. Én is azt gondoltam, hogy az altatószernek lehetett ilyen hatása.

  • 334.  mshouse
    2008. 11. 30. 19:12

    lukrezia/333/: gyerekeket általában dietil- vagy divinil-éterrel kábítottak 20 éve mandulaműtéthez, mert valami oknál fogva az volt a szabály, hogy éter-altatáshoz nem kell aneszteziológus.../elég helytelenül/. Engem is azzal kábítottak, rémes hallucinációim voltak /valami sziklás-fás-tövises vidéken kergettek/, ráadásul műtét közben magamhoz tértem, ott ült előttem a doki és éppen azt mondta: "Adjatok már egy normális fogót, nem bírom megfogni ezt a k..va mandulát...!" és közben úgy éreztem, éppen a torkomat készül kitépni /nagyjából így is volt/.
    Gábor: utánanéztem a gyerekaneszteziológia tankönyvben /ismerem az egyik szerzőt és van egy tiszteletpéldányom:-)/ a ketaminnak, azt írják, hogy gyerekben ritka a hallucináció, illetve benzodiazepinekkel kivédhető, valamint nyugodt helyen kell ébredni hagyni a beteget, kisebb az excitáció esélye. Ezt a felnőtt aneszt-könyvben is írják /illetve a droperidolt is említik kombinációs lehetőségként, meg a barbiturátokat/. Hatásmódja szerint a thalamust és a limbikus rendszert "kapcsolja szét" a cortextől, valamint NMDA-receptor antagonista /emiatt szívműtéteknél az agy hipoxia káros hatásainak kivédésére javallott/. A légzést stimulálja, a vérnyomást emeli /ellentétben más anesztetikumokkal ill. a kombinációs partnerekkel/, így intubációs nehézségek esetén, valamint tömegszerencsétlenségnél, dzsungelkörülmények közt van létjogosultsága a használatának. Gyors hatásbeállás, kiürülés, utándozírozható, ill. cseppinfúzióban adagolható. A fájdalomcsillapító hatása hosszabb, mint a narkotikus hatása. Égési sérülteknél is használják, tört adagban. Szóval mégsem annyira elvetendő, sátáni szer... Egyébként a hallucinogén hatását annak tulajdonítják, hogy kémiai szerkezete az LSD-re hasonlít.

  • 335.  Eventa
    2008. 12. 02. 19:52

    Kedves Gábor!

    Köszönöm, hogy említést tettél rólam a hírleveledben. A blogodban megjelent írásaim révén több értékes barátságra és ismeretségre tehettem szert, olyan emberekkel, akik hasonlókat éltek át, csak nem könnyen vállalják fel. Talán a hírlevél révén még több ilyen kapcsolat jöhet létre, aminek én is nagyon örülnék, mert mindenkinek szüksége van lelki társakra.

    Kedves volt a nyelvtudásommal kapcsolatos megjegyzésed. A nyelvtan korrekt használatát édesanyámnak köszönhetem, aki nagy hazafi (43 év itt tartózkodás után máig sem vette fel a szír állampolgárságot, Szilveszterkor pedig állva hallgatja végig a himnuszt, könnybe lábadt szemekkel). A szókincsemet és a választékos nyelvhasználatot viszont annak a pszichológus-írónőnek köszönhetem, akiről azt mondhatom, hogy médiumitása és személye révén megmentette a lelkemet, s akivel életem legtartalmasabb 13 évét töltöttem együtt és csodálatos spirituális élményekben volt részünk. Az első Istenélményem az ő lakásában történt. Arról még nem írtam, de most említést teszek erről is, ha másért nem is, de mindenképpen azért, hogy igaz legyen, amit a hírleveledben írtál, miszerint én itt megosztom a blogtársakkal az Isten-élményemet. Arról ugyanis konkrétan még nem beszéltem, de most azt is leírom röviden, már amennyire az még tolerálható egy grafomántól.

    Az élmény Szombathelyen történt. Edit elmesélte nekem megtérése történetét. Meghatottan hallgattam őt végig a gyertyafényes asztal túloldaláról. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a jobb válla mellett halvány füstgomolyag keletkezik és másodpercek alatt sűrű fehér köddé sűrűsödik, majd szétoszlik és olyan finom töményillat árad a szobában, amely valahonnan ismerős volt ugyan, de ahhoz foghatót soha sem szimatoltam. Észre is vette az arcomon meglepettséget, és ő is megjegyezte, hogy vajon honnan jön ez a csodálatos illat? Mondtam neki, hogy nem fogja elhinni, amit láttam, de abból a füstfelhőből jön, ami a válla mögött keletkezett. Az élmény számára is új volt, úgyhogy nehezen tudtunk aztán visszatérni az eredeti témához. Aznap náluk aludtam, mert lekéstem a vonatomat, és másnap este történt az én Istenélményem, amikor ő bement elaltatni a kisfiát. Az a lakás, ahol akkoriban lakott, egy áldott hely volt. Abban a lakásban szólította ő meg egy nap Istent a fürdőben, miközben zuhanyozott. Az igazságot, a végső valóságot kereste ő is, és az az ötlete támadt, hogy Isten létéről leginkább is magát az "illetékest", Istent kell megkérdeznie. Szólt is hozzá, nem is azzal az alázattal, amivel egy hívő, de előre elnézést kért tőle azért, hogy nem tud alázattal fordulni olyan valakihez, akiről még azt sem tudja, hogy létezik-e. A válasz szinte azonnal megjött egy minden kételyt eloszlató, a víz esését kísérő megnyugtató és mámorító energia formájában, ami bár páratlan élmény volt számára, de bizonyosságnak még kevés volt. Viszont este meg az történt vele, hogy lelki szemei előtt megjelent egy fehér köntösben érkező sugárzó emberi alak, akiben Jézust ismerte fel, és csak annyit mondott neki: "Jó neked!", s azután eltűnt, örök nyomot hagyva a lelkében. Ez az élmény olyan erős hatással volt rá, hogy azóta tudatosan kereste a kapcsolatot Jézussal, és meg is találta hozzá az "utat" és a hosszabb lélegzetvételű kommunikáció lehetőségét. Mindez abban a lakásban történt, ahol meglátogattam őt. Aki oda belépett, érezte is nála az égiek jelenlétét. Ebben a lakásban történt velem az, hogy amikor egyedül ültem a szobában és kissé lehunytam a szememet, egy emberi alakot láttam a nagy semmi közepén, akiben magamat ismertem fel. Nem nevezném testen kívüli élménynek, csak kívülről láttam magamat a sötétségben. Aztán egyszer csak egy halvány fehér csík világította meg az alak fejét. Ez a fénycsík másodperceken belül fényoszloppá alakult, mely beborította az egész testét úgy, hogy az emberi alak eltűnt benne. Ezután pedig az történt, amire a legkevésbé sem számítottam: a fény teljesen beborította a képet, körülöttem mindent ez a tiszta fehér fény borított be, olyan hirtelenséggel, mintha egy vaku lenne, s akkor már nem volt más, csak a fény, és ezt szó szerint értem: semmi nem volt körülöttem, fölöttem és alattam a fényen kívül, no meg azon belül sem, azaz én is feloldódtam benne. Az én-tudatom elveszett, de nem úgy, mint aki tudatát vesztette, hanem hirtelen megváltoztam, én már nem én voltam, hanem egy lényegében más lény, akit úgy éreztem a magaménak, mintha az is én lennék, de nem tudtam kiigazodni benne, azaz csak ő volt, mint "én", és itt mond csődöt a magyar nyelvtudásom, de az arab is :) Az élmény annyira meghökkentő volt, hogy ez a döbbenet volt az, ami hamar ki is szakított belőle, hogy újra a fotelben találjam magam. Úgy éreztem, hogy spontán módon átéltem a nagybetűs Lét élményét. Azért is volt ez döbbenetes számomra, mert olyan eseménynek az ellentétjét éltem meg ezzel, ami kisgyerek koromban történt velem. Akkoriban a "semmit" tapasztalhattam meg (természetesen ez nem összetévesztendő azzal, hogy semmit nem tapasztaltam). A szíriai nagyapáméknál voltunk és én be mentem a WC-re, ahol guggolva lehetett csak székletüríteni (hogy szalonképesen fogalmazzak), mint akkoriban az összes arab WC-ben. Akkor, míg végeztem a dolgomat, azon gondolkodtam, mi lenne, ha semmi nem volna? Elképzeltem azt, hogy semmit nem hallok, semmit nem látok, s hogy még fény sincs, de meg azon túl is, hogy sötétség sincs, azaz semmi, abszolút semmi nincs. Na az volt egy másik véglet, mert amikor már semmi nem volt, azaz én sem voltam, akkor egy rövid időre elvesztettem az eszméletemet és csak az hozott vissza, hogy az agyam jelzett: kibillenek az egyensúlyomból és beleesek a WC nyílásába. Az élmény nem volt sem örömteli, sem félelmetes, sem semmilyen. Egyszerűen átéltem a Semmit, amit csak úgy lehet "átélni", hogy semmivé lettem. Ez lehetett úgy 75-ben talán, úgyhogy amikor aztán 93-ban átéltem a Világosságban való feloldódást, az a Semmi átélésének volt az ellentétpárja. Ilyenkor adja magát a kérdés: talán megismerhettem az emberi tudatosság két végletét? Azt hiszem, hogy az egyiket biztosan, de hogy a "minden" élményét is ismerem-e, abban egyáltalán nem vagyok biztos, ugyanis olvastam olyanról is, hogy ez az Isten-élmény meditációs technikákkal meghosszabbítható, és még azon túl is vannak élmények, amikor is Isten-tudattal járhatja be valaki a mikro- és makrovilágot, és elmondhatja azt, hogy ő mindenben jelen van.

    Ennyit az első Isten-élményemről, melyet azonban én kategorikusan megkülönböztetnék a hit-élménytől. Az első hitélményem ugyanis egy egyszerű, szívből jövő könyörgés volt, amire már magam sem emlékszem, mert 4 éves voltam, amikor történt, de édesanyámnak meghatározó volt a hitéletére nézve. Ateista révén, aki talán 16 éves korában a Veszprém megyei KISZ szervezet egyik alapító tagja volt, semmit nem beszélt nekem Istenről. Én pedig, egyik napon, amikor azzal a rosszhírrel távoztunk a fül-orr-gégésztől, hogy meg kell műteni a fülemet, azt mondtam neki a lakásban: anyu, vigyél el a templomba, én ott magamtól meggyógyulok. Nagyot nézett, amikor ezt hallotta, mert hát honnan ismerem egyáltalán azt a szót, hogy templom? Úgyhogy ateizmusát félretéve, anyai féltésétől és a kétségbeeséstől hajtva beültetett egy taxiba és megkérte a sofőrt, hogy vigyen el bennünket egy templomba. A templomba belépve én rögtön elindultam Mária szobra elé és ott megálltam, összetettem a két kezemet és elkezdtem valamit motyogni, amiből ő semmit nem értett, mert állítólag valami más nyelven halandzsáztam. El tudom képzelni, mekkora élmény lehetett neki. Ha egy kisfiú ezt produkálná előttem, én is csak néznék… Otthon aztán ő is imádkozott értem, a maga módján (egyébként ez a lényeg), és másnap már képes voltam hallani a fülemmel. Harmadnap el is vitt az orvoshoz és az örömmel közölte, hogy mégsem lesz szükség műtétre. Édesanyám azóta vallásos ember, aki Máriához fordul imáiban. Énrám azonban nem volt akkora hatással ez a spirituális háttér. Az iszlám és a kereszténység, a két vallás, melynek kultúrkörében felnőttem, kitörölték belőlem ezt a természetes, spontán hitet és az égiekkel való kapcsolatteremtés képessgét. Sőt, 15 és 18 éves korom között ateista voltam, nyomós érveket hoztam fel Isten létezésének lehetősége ellen, míg a kezembe nem került Raymond Moody híres könyve a klinikai halálról, ami újra elindított a spiritualitás útján. Akkor már kíváncsi voltam a reinkarnációra, a médiumitásra és a misztikusok élményeire és nem utolsó sorban Istenre, akivel kapcsolatban csak annyit tudtam korábban, amit az a két vallás elém tett, és az egyáltalán nem volt vonzó, inkább félelmetes.

  • 336.  Éva
    2008. 12. 02. 20:36

    Kedves Eventa!

    Hol vagy a hírlevélben?

  • 337.  Eventa
    2008. 12. 02. 21:04

    Kedves Éva! (336)

    Ezt a kérdést azután tehetted fel, hogy végig nézted a neked címzett hírlevelet? Lehetséges, hogy nem ugyanarra a hírlevélre iratkoztunk fel? Ugyanis én még nem néztem végig a "tények-tévhitek" összes aloldalát. Minden esetre íme a hivatkozott rész:

    "A blogomon továbbra is olvasható egy eszmefuttatásom az Isten az agyban-ról, és az idők során igen érdekes hozzászólások születtek pl. Eventa nevű szír blogistánktól, aki szerintem szebben beszél magyarul, mint sokan közülünk, és rendkívül érdekes beszámolókat tett fel istenélményeiről és gondolatairól."

  • 338.  Éva
    2008. 12. 02. 21:57

    Kedves Eventa!

    Nem a felvezető szövegben kerestelek, hanem a történetek valamelyikében. De így már megtaláltalak!:)

  • 339.  Éva
    2008. 12. 02. 22:21

    Pár napja újra megnyílt, mert sokan hiányoltátok:

    kavezo.freeblog.hu/

    Várok továbbra is új tagokat, pl. Eventát.:)

  • 340.  Eventa
    2008. 12. 02. 23:40

    Közönöm Éva, ott leszek. Kedves meghívásodnak könnyű eleget tenni, amikor ilyen izgalmas témákkal foglalkozó, lelkiekben gazdag emberek által fenntartott közösségbe szól az invitáció.

  • 341.  Éva
    2008. 12. 03. 7:56

    Köszönöm, Eventa, nagyon kedves vagy!

    Izgalmas témák? Hmmm...Mi "csak" csevegünk.:)

  • 342.  Illike
    2008. 12. 03. 22:28

    Örülök, hogy Isten-ről is írt Gábor egy könyvet!!Bár,még nem olvastam, de nagyon sok tapasztalatom van-élő, amit örömmel megosztok itt!

  • 343.  siman
    2008. 12. 04. 22:19

    Kedves Gábor!

    Sok ezer éve fatális tévedésben él az egész világ a hit tekintetében.

    Aminek az emberek hiszik a hitet, az nem a bizalom, amit a hit eredetileg jelentett.

    Így aztán hitre tanított önhipnózisban hisznek az emberek mindössze. Következésképp Bizalommal meg alig élünk. Éppen a lényeg marad ki az életünkből e tévedés miatt. Most, hogy élünk...

  • 344.  szengab
    2008. 12. 04. 23:14

    Eventa (328)
    Sajnos ki kell ábrándítsalak. Egely csodakerekét Vasy József parapszichológus már régen leleplezte, s kimutatta, hogy a tenyér melege mozgatja. Ha egy melegíthető műkezet tettek a kerék mellék, akkor is forgott, a melegítéssel arányosan. Innentől már maga is kombinálhatsz, miért forog jobban, ha dühös vagy. A papád mutatványát nem láttuk, úgyhogy ezt nem kommentálnám. A Youtube videoknál szinte kizárólag olyan mozgatásokat láttunk, ahol a kéz igen közel volt a tárgyhoz. Ismert, hogy bizonyos emberekre pl. ráragad a fémtárgy, vagyis mágneses képességeik vannak. az iránytű és fémtárgyak mozgatása ezek után elég logikus jelenség, a mágnesség perrsze nemannyira logikus, de hát ez mégsem távolba hatás, hanem mágneses jelenség.

  • 345.  szengab
    2008. 12. 04. 23:44

    Eventa (335)
    Nagyon érdekes, amit írsz, és nem is akarnám valami "tudományos magyarázattal" lerángatni a földre az élményeidet. Kicsinyes dolog volna.

  • 346.  gergoa77
    2008. 12. 05. 7:23

    Gábor 345
    Az én Istenélményemet nem hinném, hogy bárki "le tudná rángatni a földre". A "véletlenek" olyan szintű összejátszása és halmozódása jellemzi, ami már nem lehet véletlen. Mint pl. az élet kialakulása. Mondhatja erre bárki, hogy "véletlen". Igen, az. De ettól még egy csoda.
    ("Nincsenek véletlenek, csak azt hiszik az emberek.")

  • 347.  Éva
    2008. 12. 05. 8:58

    Megnéztem a Stigmatát, szerintem egy borzalmas film. Lehet cáfolni, aki látta és akinek tetszett...

  • 348.  Makka
    2008. 12. 05. 9:29

    Kedves Gábor!
    Izgalommal várom, hogy elolvassam a könyvedet. Legközelebb januárban megyek Pestre, remélem, még kapható lesz.
    A téma már régóta érdekel. Pontosabban: mikor jelent meg a vallásos hit? Az emberiség történetében hol és miért alakult ki ez a funkció?
    Ha az ember egyéb megnyilvánulásait vizsgáljuk, összehasonlítva a föemlösökével, szembeötlö a hasonlóság. Jóformán minden, amit produkálunk, valamilyen szinten jelen van a csipmánzoknál is. Lényegében két dolgot nem találunk meg náluk: a müvészetet és a vallást. Összefüggne a kettö?
    A természet kizárólag "hozott anyagból" dolgozik. Semmi se jelenik meg "csak úgy", a semmiböl. Mindennek elözménye van. Mi lehetett tehát a vallásos hit és a müvészi érzék elözménye?
    Idén tavasszal olvastam egy cikket egy svéd tudománynépszerüsítö lapban, ami nagyjából ugyanarról szól, mint a könyved. Ha érdekel, lefordíthatom. Több svéd vonatkozású rész is van benne, ami, valószínüleg hiányzik a könyvedböl. A cikkben egy "istensisakról" is szó esik, gondolom, ez számodra nem újdonság.
    Magamról: biológus vagyok, stockholmban élek és egy múzeum környezetvédelmi osztályán dolgozom.

    Szép hétvégét kívánok mindenkinek.
    Makka

  • 349.  Eventa
    2008. 12. 05. 10:33

    Kedves Gábor! (344)

    Milyen találó ez a szó, hogy "kiábrándít". Pontosan azt jelenti, hogy kiemeljük az ábrándozót az ábrándjaiból és a realitás talajára helyezzük őt vissza. Én a realizmus híve vagyok, nemcsak azért, mert az megóvja az embert a fájdalmas csalódásoktól, hanem a szociális jellege miatt. Az ábrándjaival egyedül van az ember, a realizmusával pedig közösségben van. Persze van aki éppen a közösség elől menekül egy álomvilágba, de én nem tartozom abba a csoportba.

    Vasy József leleplező bizonyítékait nem láttam, így nem tudhatom, mennyire feleltek meg a tudományos vizsgálat követelményeinek. Nem tudom, hogy olyan ember mozgatta-e a kereket, aki mindkét irányban meg tudja forgatni, s nem tudom, hogy megvizsgálták-e azt, hogy miként lehetséges, hogy a kerék mindkét irányban mozgatható, ha az alanyt előre megkérik, hogy egy adott irányba forgassa. Azt sem tudom, hogy ki tudta-e mutatni, milyen tényezőknek köszönhetően forog a kerék balra, ha a jobb kezünket tesszük mellé, illetve jobbra, ha a balt tesszük oda. Továbbá felfedeztem még egy jelenséget, amit én nem tudok termodinamikai törvényekkel megmagyarázni, de ezt kipróbálhatja bárki, akinek hozzáférése van a műszerhez. Azt vettem észre, hogy evés közben megfordul a forgási irány! Tegyük oda a jobb kezünket a kerék mellé, a balkezünkbe pedig tegyünk egy sonkás szendvicset. Várjuk meg, míg a kerék elindul, majd vegyünk egy harapást a szendvicsből. Azt vesszük észre, hogy amíg rágjuk a falatot, addig a kerék lelassul, megáll, majd lassan elindul az ellenkező irányban. Próbáljuk meg ezt fordítva, ha már lenyeltük a falatot. Vegyük a szendvicset a jobb kezünkbe és helyezzük a balt a kerék mellé. Ugyanaz fog történni, vagyis a kerék először jobb irányban forog, majd elkezd balra forogni. FONTOS: a kísérletet ne jóllakottan végezzük, hanem legyünk kimondottan éhesek. Minél éhesebb valaki, annál szembetűnőbb a jelenség.

    Én az a fajta kereső vagyok – és ez kiderülhetett az eddig írásaimból –, aki saját maga szeret meggyőződni mindenről, amit hall, vagy olvas. Amit aztán leírok a tapasztalataimból, azzal nem bizonyítani próbálok, hiszen nem várhatom épeszű emberektől, hogy fenntartások nélkül fogadják el, amit mondok. A tapasztalatok megosztásával olyan érdeklődést próbálok felkelteni, ami aztán másokat is arra serkent, hogy végezzék el magukon azokat a kísérleteket, amiket én elvégeztem, és az alapján értelmezzék a jelenséget, amit ők maguk saját maguk által megtapasztaltak. Akit komolyan érdekel az a kérdés, hogy létezik-e bioenergia, s hogy annak intenzitása, iránya befolyásolható-e az akarattal, megteheti, hogy 3-4 ezer forintért megrendeli ezt a műszert és ellenőrzi, hogy meg tudja-e változtatni a kerék mozgásának az irányát és a sebességét a puszta akaratával. Esetleg megismételheti a szendvicses kísérletet is, és ha elég elszánt, akkor azt is megteheti, hogy készít mindkét kezéről egy-egy agyagból készült másolatot, melybe hőszálakat vezetett, és azokat egyenként odateszi a kerék mellé és elkezdi vizsgálgatni az összefüggést a bevezetett elektromos áram (ezáltal a keletkezett hő) és a forgás sebessége és iránya között.

    Én azt vallom, hogy az igazság keresésében elszántnak kell lenni. Nem lehet kényelmeskedni, nem lehet félteni sem az időnket, sem a pénzünket, sem a társadalmi státuszunkat, sem semmit, ami akadályként felmerülhet a keresésünk során. Amikor megtudom, hogy tévesen gondolkodtam valamiről, akkor kész vagyok revideálni álláspontomat, csak akkor biztosan tudjam :)

  • 350.  porhanyo
    2008. 12. 05. 18:29

    Az,hogy merre forog a kütyü az is csak illuzió.Itt van ez a cikk, ahol hol erre hol arra forog a nő.
    Bár gyanitom,hogy néha meg van válltoztatva,mert ha vkivel együtt nézem egyszerre,akkor mindig egyfelé látjuk forogni.
    index.hu/tech/hoax/2007/10/10/jobbos_vagy_balos_az_agya/

  • 351.  Eventa
    2008. 12. 05. 19:16

    porhanyo (350)

    Én egy másik forrásból ismerem ezt a képet. Szét is küldtem annak idején az iserőseimnek. Velem együtt voltak néhányan, akik képesek voltak bármikor megfordítani a forgás irányát. A legkönnyebben úgy érheted ezt el, hogy az árnyékot figyeled és onnan mész felfelé a tekinteteddel. Akkor tudod a legkönnyebben megmondani az agyadnak, hogy milyen irányba mutassa forogni a hölgyet.

    Igen, biztosan így csaptam be magamat a kerékkel kapcsolatban :)

  • 352.  mshouse
    2008. 12. 05. 19:28

    Makka/348/: lehet, hogy a vallás és a művészet összefügg, például a barlangrajzokról sem tudjuk, hogy mennyire vallásos, vagy művészi megfontolásból készültek. Igaz, jól el vannak dugva, nem éppen kiállításra szánhatták őket. Meg sokszor "felülfestették" őket, mintha a régi rajzra nem lenne már szükség /vallásos "alkalmazás"?/. Talán később válhatott el a vallástól a művészet, mint művészet önmagáért... Az állatok vadon valóban nem mutatnak vallásos vagy művészi hajlamokat /bár például a paradicsommadarak fészeképítő tudománya nagy egyedi változatossággal bír/. Viszont sok állatkertben "környezetgazdagítás" címszóval pl. ecsetet, festéket adtak majmoknak /emberszabásúaknak/ és elefántoknak /ázsiai/. Kiderült, hogy bizonyos színekhez vonzódnak /egyedi tulajdonság/, illetve bizonyos motívumokat gyakrabban rajzolnak. Ráadásul poénból valami kritikusnak is megmutatták a műveket, aki lelkesen elemezgette eme nonfiguratív, fantasztikus, modern festményeket, aztán kissé lelombozódott, amikor megnevezték a művészeket...:-))))
    Valahol olvastam, hogy a vallás a halálfélelemből fakad, ennek meg az az alapja, hogy felfogjuk, értelmezzük a múltat is, és a jövőt is. Erre az állatok nem képesek, még a jelelésre megtanított emberszabásúaknál is gond, főleg a jövő idő... Gyakorlatilag csak jelen időben kommunikálnak gondozóikkal. A "majd", "2 óra múlva", "1 hét múlva" számukra nem érthető. Talán ezért nincs szükségük se pokolra, se mennyországra...:-)

  • 353.  siman
    2008. 12. 05. 19:39

    Kedves porhanyo! (cuki ez a nick):)

    De az mekkora illúzió, - mindenféle kütyü nélkül, - hogy szinte mindenki át van verve a fejében, (értsd: egész az emberiség) és közben alig van ember, aki meg rájön erre!

    Ez a legősibb hittrükk aztán minden társadalmi probléma gyökere egyben. Ráadásul, ez kerül a legtöbbe is. Óriási energia felhasználást eredményezve.
    Persze mindez, kezd visszaütni. Bele sántulunk, ha túléljük egyáltalán az ostobaságaink miatt keletkezett következményeket.

    Mindez, egyetlen szó félreértése miatt. Jó mi?

  • 354.  Éva
    2008. 12. 05. 19:49

    mshouse 352.

    "Talán ezért nincs szükségük se pokolra, se mennyországra...:-)"

    - se pszichiáterre.

  • 355.  mshouse
    2008. 12. 05. 20:13

    Éva/354/: az belefér a pokol fogalmába...:-S

  • 356.  Éva
    2008. 12. 06. 8:26

    mshouse 355.

    Milyen igaz!

  • 357.  mshouse
    2008. 12. 06. 18:38

    Éva/356/: nekem mondod, pestinek, hogy csíp a poloska? Avagy: nekem mondod, Beethovennek, hány húr van a vadászkürtön? :-)

  • 358.  Éva
    2008. 12. 06. 18:42

    Milyen költői vagy ma, mshouse! :)

  • 359.  Éva
    2008. 12. 06. 19:06

    Gyerekek, a Gábor szerintetek jó vagy rossz kisfiú volt ebben az évben?
    Mert jó és rossz kislányoknak/kisfiúknak szól a mai hírlevele...

  • 360.  mshouse
    2008. 12. 06. 19:42

    Éva/359/: hm, hát mihez képest...?;-) Ahhoz képest, hogy milyen egészségmániás, csak talált egy nikotinfüggő és /a feje állapotából ítélve/ nem egészen absztinens Mikulást... Ilyen fazonok leginkább kritikán aluli vendéglátóipari egységek környékén szoktak előfordulni... hát hol mászkál ez a jóember?:-)

  • 361.  Éva
    2008. 12. 06. 20:03

    Hol mászkál? Hát itt!

    www.hallotaxi.hu/index.php?pg=news_10_2630

    (Bocs, Gábor)

  • 362.  Maxi
    2008. 12. 07. 10:47

    "Gyerekek, a Gábor szerintetek jó vagy rossz kisfiú volt ebben az évben?"

    Ez nem kérdés! Nézd meg itt:
    trl2.tv/View/

  • 363.  lukrezia
    2008. 12. 07. 10:56

    (nálam le vannak tiltva a férges "Nézd meg itt"-ek...)

  • 364.  gergoa77
    2008. 12. 07. 13:12

    Maxi 362
    :-)))))))))

  • 365.  gergoa77
    2008. 12. 09. 9:49

    Éva 86.
    Többek között azért "zaklattam" Gábort, mert a lelkem mélyén arra vágytam, hogy megtérjen. a jóistennek u.i. hatalmas szüksége van ilyen emberekre. de rájöttem, hogy egyrészt ez zaklatással nem megy, másrészt Gábor inkább az emberben akar hinni, és nem Istenben.
    A kettő nem zárja ki egymást, ezért kissé mérges voltam rá, de szíve joga nem hinni Istenben. A jóisten így is győzött Gáboron, mert azzal együtt, hogy ateista, anoním keresztény. Minden olyan ember, aki keresztény értékrendet követ -vagy ahhoz hasonlót-, annak ellenére, hogy nem keresztény, anoním keresztény. (én is így kezdtem, és mindenki látja, hogy végeztem. :-))

    "akinek igaza van, az keresztény; noha, természetesen, lehet, hogy csupán (a rahneri perspektíva szóhasználatát követve:) anoním keresztény. (Megfordítani ezt, természetesen, nem lehet: nincs semmi szükségszerű abban, hogy aki kereszténynek mondja magát, az egyúttal igaz dolgokat is deklarál - de ez, természetesen, kizárva sincs). ...
    az anoním keresztény olyan anoním keresztény közösséget képes alkotni (olyan anoním keresztény társadalomban érzi igazán jól magát), amelyben minden másnál inkább megvalósíthatjuk magunkat keresztényként és nem-keresztényként egyaránt. ...
    Végülis kereszténynek lenni - itt és most: számomra - méltóságot jelent."
    (Részlet Horányi Özséb: Kereszténynek lenni - itt és most c. művéből)

    Amúgy gondoltam, írok egy könyvet Gáborról, azzal a címmel, hogy "A legnagyobb magyar pszichológus", de lehet, hogy nem örülne neki, úgyhogy nem teszem.

  • 366.  Eventa
    2008. 12. 09. 11:52

    Miért gondolják sokan azt, hogy az Istennek bármire is szüksége volna? Mi baja vagy hátránya származna abból, ha akár az egész teremtettség tudomást se venne róla? Inkább az emberi léleknek lehet szüksége Istenre, de akinek nem hiányzik Isten, és nem kíváncsi arra, hogy honnan, hova és merre, annak elég az, amit Istentől/Istenből létfenntartó módon kaphat, és Istennek nincs is "szüksége" másra, mint hogy ezt a fajta adást gyakorolhassa.

    Inkább az ember az, akinek szüksége van lelki társakra, és ezért azt gondolja, ha nincsenek, akkor megteremti őket, de ez legtöbbször csak hiú ábránd marad, mert kevés embernek adatott meg, hogy megtalálhassa a kulcsokat felebarátjai szívéhez és értelméhez. Üdvösebb és mindenki számára kellemesebb, ha az ember csak elfogad mindenkit olyannak, amilyen. Ettől leszünk istenesek, ettől érezhetjük őt jelen a szívünkben, hiszem Isten is pont ilyen, és aki képes érezni Isten szívével, annak már lelki társra sincs szüksége, ám mégis pont az ilyen ember az, akit minden rendű-rangú lélek az ő lelki társának érezhet. Az ilyen lelkek azok, akiket mindenhol befogadnak, akiknek jelenlétében az állatok megszelídülnek, s a virágok nagyobbra nőnek, mert bennük rezeg az, amire tudva vagy tudatlanul, de mindenkinek szüksége van.

  • 367.  gergoa77
    2008. 12. 09. 12:22

    Eventa 366.
    Na végre valaki megszólalt. köszi. amúgy már megint igazad van. nekem már valóban nincs szükségem lelki társra, csak erdőre, ahol remetéskedhetek. :-)

  • 368.  porhanyo
    2008. 12. 09. 16:31

    Miért kell itt a kereszténységet ráhúzni a normális,szeretetben működő életre.Miért pont keresztény,mert erre fele az a divat???Mindegyik vallásban ez a lényeg,hogy viseljük el egymást békében,meg még mellékesen kell az Istennek,szenteknek, papoknak stb. gazsulálni.Gergoa, fogadd el azt,hogy lehet normális életet élni úgy is,ha valaki nem rángatja le az Istent a lábánál fogva,nem azért tesz jót,mert az úgy tetszik az Istennek.
    " csak hiú ábránd marad, mert kevés embernek adatott meg, hogy megtalálhassa a kulcsokat felebarátjai szívéhez és értelméhez." A felebaráttól legalább jön valami válasz,de hogy találhatná meg bárki is az Istenhez a kulcsokat??? Pesze belemagyarázhatom,hogy nem hiába rimánkodtam, azért vagyok csak ennyire szerencsétlen,mint amilyen vagyok,mert Isten segit rajtam.Lehetnék ettől sokkal rosszabb helyzetben is.

  • 369.  Eventa
    2008. 12. 09. 16:41

    Gergő, biztos, hogy jobb az neked, ha elvonulsz az erdőbe? Hiszen a Nap sem azért nyugszik le, hogy elvonuljon, hanem hogy máshol is felkelhessen. A Föld pedig azért forog, hogy minden része kapjon a Nap sugaraiból annyit, amennyi a rajta zajló élet fenntartásához szükséges. Te azért jöttél a világra, hogy aztán elvonuljál oda, ahol nélküled is megvannak? Úgyis elvonulsz majd, ha véget ér a földi életed. Addig viszont sok fényt áraszthatsz ott, ahol szükség lehet rád. Ha neked nincs is szükséged senkire, de isteni gyermekként vajon nem inkább azt kellene nézned, hogy hol lehet rád a legnagyobb szükség, hogy odamenj? Neked, mint kereszténynek nem kellene hátat fordítanod annak a krisztusi tanításnak, mely úgy szól, hogy "az orvos oda megy szolgálni, ahol a betegek vannak, és nem az egészségesekhez". Vajon mi baja lenne a természetnek nélküled, s vajon mitől esnének el az emberek, ha kevesebb lenne közöttük a szeretetet sugárzó ember? Jézus azt mondta: a lámpát nem rejtik véka alá, hanem azt kiemelt helyre teszik, hogy világíthasson mindenkinek. A remeteség nem lehet célja egy kereszténynek, legfeljebb eszköz arra, hogy tisztába kerüljön az értékeivel és feltöltekezhessen azzal a fénnyel, amellyel később megajándékozhatja az embereket.

  • 370.  Eventa
    2008. 12. 09. 16:56

    Porhanyo (368)

    Ha tényleg érdekel téged, hogyan találd meg Istenhez a kulcsokat, akkor a keresést ott kell kezdened, ahol elejtetted őket. Az ember akkor veszítette el a kulcsot Istenhez, amikor bezárta a szívét. "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, és az ugyanaz, mint szeretni Istent" - mondta Jézus. Az embernek a saját szívét kell megnyitnia, és azzal meg is nyitotta a kaput Istenhez. Aki ezt a lépést megteszi (értsd úgy, hogy jobban félti a többi embert magától, mint saját magát a többi embertől), az ráhangolódott Istenre. A ráhangolódás után pedig minden mást Istenre bízhatsz. Akkor már nem kell keresned, mert megtalál téged és észreveszed a jelenlétét az életedben. Csak ezt az első lépést kell megtenni: megnyílni, és akkor olyan meglepetésekben lesz részed, amikről úgy ír a biblia: "emberi szem nem látott, emberi fül nem hallott, emberi szív nem érzett".

  • 371.  porhanyo
    2008. 12. 09. 17:14

    Ha szeretem a felebarátomat az miért nem elég??? Hogy jön bele itt egy harmadik, az Isten??? Miért nem szerethetek csak úgy magamtól,minden féle külső erő nélkül???

  • 372.  porhanyo
    2008. 12. 09. 17:16

    "ráhangolódás után pedig minden mást Istenre bízhatsz"
    OK rábizom,de mit is??? Miben fog helyettem dönteni???

  • 373.  Eventa
    2008. 12. 09. 17:27

    porhanyo (371)

    Ha valaki azt mondja neked, hogy az nem elég, ne higgyél neki. Ha viszont te érzed azt, hogy nem elég, annak ellenére, hogy te mindent megadsz az embereknek, és kiteszed értük a lelkedet, akkor el fog hozzád a vigasztaló szentlélek, és az mindenért kárpótol téged. De csak azért, mert igényed van rá és nyitva van felé a szíved.

    Aki bármit is rád akar erőltetni, az nem igazán ismeri Istent, aki senkire semmit nem erőltet (és pont azért nem, mert Isten nem egy kívülálló lény. Ő a te Önvalód, aki legbelül igazán vagy, csak az élet zaja lehalkította benned a hangját).

    Él benned egy Istenkép, amelyet nem vesz be a lelked. Azért nem, mert idegen tőled. Nem tudsz azonosulni vele. Ne is tedd. Ő nem Isten. Te nevezheted annak, ha ehhez szoktattak, de a boldogságod forrása nem ez a kreált lény, hanem az, amire minden embernek legbelül szüksége van, és azt meg is kapja önmagától, ha igényt tart rá. Ez a kincs viszont csak akkor fog a rendelkezésedre állni, ha megnyitod a lelked kapuit a szeretetnek. Ezt a kincset a szeretet hídján szállítják. Ha nem kell, nem jön, és természetéből fakadóan másképp nem is jöhet.

  • 374.  Eventa
    2008. 12. 09. 17:33

    porhanyo (372)

    Helyetted semmiben, de veled mindenben, ha kéred.

  • 375.  porhanyo
    2008. 12. 09. 17:44

    Akkor meg ne nevezzük Istennek,mert igy megtévesztő. Találjunk ki egy összefoglaló szót rá:lelkierő,józanság, szeretet, együttérzés, gondoskodás, lelkiismeret ....mitttomén...a jó tulajdonságok.
    Eventa, Te vagy itt az ékesszóló, nosza!!

  • 376.  Eventa
    2008. 12. 09. 17:57

    Hát Jézus se mondott mást: Isten a szeretet.

    Pál pedig azt mondta: Jézus az Isten báránya, aki megfizette bűneink árát a másképp ki nem engesztelhető igazságos Istennek. Ezzel jól a feje tetejére állította Jézus tanítását. Az egyháznak pedig könnyebb és kedvezőbb volt Pál tanításait adoptálnia, mint Jézusét.

    A szeretettel együtt szállítják a bölcsességet, és azt az képességet, mely szebbé, jobbá, igazabbá varászolja az életet.

    Az ékesszóló szót nem ismertem eddig. De most meggugliztam és megértettem. Köszönöm, kedves tőled. Nem voltam én ékesszóló sem, amíg nem kerestem és nem találtam meg Istent.

  • 377.  porhanyo
    2008. 12. 09. 18:08

    Értettem!! Akkor Jézusosan mondva:"Nem voltam én ékesszóló sem, amíg nem kerestem és nem találtam meg Istent."
    magyarul pedig igy hangzik:Nem voltam én ékesszóló sem, amíg nem kerestem és nem találtam meg a szeretetet.
    Nem hittem volna, hogy még tudok Neked, Eventa újat(új kifejezést) mondani.

  • 378.  gergoa77
    2008. 12. 09. 19:33

    Eventa 369.
    Csodálatosak a szavaid, és megint nagyon igazad van. Köszönöm! Hogy hálálhatnám meg Neked ezeket a szép szavakat?

  • 379.  Eventa
    2008. 12. 09. 19:48

    Szívesen Gergő :) Meghálálni? Nekem ez nem jelentett semmiféle lemondást, sőt, nekem jól esik leírni azt, amit gondolok, vagy érzek.

    Az a hála, hogy hasznosnak találtad..

  • 380.  gergoa77
    2008. 12. 09. 20:34

    Eventa 379.
    abszolút hasznos, azért (épp ezért) hálám jeléül ezt küldöm:
    www.youtube.com/watch?v=VvH6fxP5hMo
    (Billy Preston, Eric Clapton, Ringo Starr, Paul McCartney, Dhani Harrison - gondolom, édesapja, George Harrison emlékére , aki egyik kedvencem volt. nov.29-én volt 7 éve, hogy meghalt)

  • 381.  Eventa
    2008. 12. 09. 20:54

    Köszi szépen! Sajnos a YouTube elérhetetlen Szíriából. Az egész ország egy nagy proxy szerver mögött áll, amelynek megmondták, mit engedhet elérni a népnek, és mit nem. Nehogy még külföldről bele zavarjanak az agitációs programjukba. No de van egy okos kis szoftverem, amivel bármilyen webhelyet elérhetek 64kbps sebességgel. Ennek csak az a hátránya, hogy amit Pesten a 10mbps-esemmel fél perc alatt töltök le, arra itt 40 percig kell várnom. De se baj, a lényeg, hogy át valamikor át fog jönni és meg fogom tudni nézni.

    Az 5:20 perces anyag már 14mp-nél tart. Ennyit haladt a letöltés, amióta nekifogtam ennek a kommentnek. Ígéretes...

  • 382.  gergoa77
    2008. 12. 09. 21:24

    Eventa 381.
    My sweet lord! annyit talán nem ér az egész. de ahogy gondolod.

  • 383.  Eventa
    2008. 12. 09. 21:33

    Na, meg is érkezett. Köszi az élményt :) A számot ismerem, szeretem, és csak most vettem észre, mit mondanak refrain-ként: Háré Krisna! Érdekes ez a hasonlóság a két név között: Krisztus és Krisna. Becézzük az Urat és akkor nem fogunk összeveszni a nevén :)

  • 384.  gergoa77
    2008. 12. 09. 21:36

    :-))) örülök, hogy meg tudtad hallgatni.
    jó éjt!

  • 385.  Timea
    2008. 12. 10. 11:04

    Mi is köszönjük a nótát! Ezerrel jobb lett a hangulatunk!!:)))
    (eddig sem volt rossz)

  • 386.  Éva
    2008. 12. 11. 20:14

    Itt nagyon csönd van. Amíg a főnök nem ad új témát, szeretettel várok mindenkit a Kávézómba!

    www.kavezo.freeblog.hu

  • 387.  Eventa
    2008. 12. 12. 14:03

    Évihez hasonlóan, szeretettel meghívok minden grafomán blogtársat az új blogomba: (szofoso.hu/).

    Az oldalsávon található ajánlott linkek között szerepeltetem az itteni blogtársak oldalait. Akit kihagytam, kérem, jelezze, hogy ő is kaphasson ingyen reklámfelületet.

  • 388.  porhanyo
    2008. 12. 12. 17:52

    Eventa eddig azt hittem fiú vagy!!

  • 389.  Éva
    2008. 12. 12. 18:07

    porhanyo 388.

    És mi ingatott meg ebbéli hitedben?

  • 390.  Timea
    2008. 12. 12. 18:08

    Porhanyo!
    388.
    Én pedig a Maxiról először, hogy férfi, utána, hogy nő és most úgy tudom megint, hogy férfi.

  • 391.  Eventa
    2008. 12. 12. 18:34

    porhanyo (388)

    Igen, eddig az voltam ;-)

    Most milyennek látsz? Beraktam a szöveget idézőjelek közé. Így már nem lehet félreérthető.

  • 392.  Eventa
    2008. 12. 12. 18:54

    Ugye nem lettünk off? Még mindig a hitről beszélünk, azaz ki, kiről, mit hisz :)

  • 393.  porhanyo
    2008. 12. 12. 18:55

    Milyen szöveget??
    Hozzászólás, Eventa:"Mi nők mindannyian tudjuk...."

  • 394.  Éva
    2008. 12. 12. 19:00

    393.

    A kekeckedésen kívül valami másra is fordíthatnád mérhetetlen energiáidat.
    Én kapásból megértettem, miről ír Eventa. De ehhez - úgy látszik - bizonyos IQ-szint szükségeltetik.

  • 395.  porhanyo
    2008. 12. 12. 19:07

    Az exdepis embereknek sincs humorérzékük,vagy ahhoz is "bizonyos IQ-szint szükségeltetik"??

  • 396.  Éva
    2008. 12. 12. 21:17

    Az exdepis emberek olykor harapnak, egyébként kiváló a humorérzékük!:-)

  • 397.  Eventa
    2008. 12. 14. 9:40

    Évi (386): A kávézó tegnap este óta szünetel. Nagy átalakító munka folyik, vagy csak technikai malőr?

  • 398.  Éva
    2008. 12. 14. 23:22

    Eventa 397.

    Nem folyik átalakító munka, befejeztem.

  • 399.  Eventa
    2008. 12. 15. 0:07

    Kár, pedig jókat lehetett ott beszélgetni, és a legutóbbi karácsonyi cikked is aranyos volt, én legalábbis 5 csillagot nyomtam rá.

    Egy valódi kávézó esetében, ha a tulaj nem tud foglalkozni vele, felállít a maga helyére egy ügyvezetőt. Nem volna kedved felállítani magad helyett egy moderátort? Biztos vagyok benne, hogy bármelyikünk szívesen vállalná a feladatot annak érdekében, hogy továbbra is üzemelhessen a kávézód.

  • 400.  Éva
    2008. 12. 15. 0:21

    Kedves Eventa!

    Az irányítást nem szoktam kiadni a kezemből. Azért kedves, hogy felajánlottad.
    Nem az időhiány az elsődleges ok.
    És úgy gondolom, mindenki számára nyitva áll a lehetőség, hogy létrehozzon valami hasonlót, elvégre egy új blogot indítani ingyenes és kb. 5 percbe telik.
    Én is szívesen csatlakozom, mint hozzászóló, egy ilyen új bloghoz.

  • 401.  porhanyo
    2008. 12. 16. 20:04

    A kupon ellenében mindehova ingyen szállitják a könyvet???
    A világ végére is,vagy csak Magyarországon???

  • 402.  Éva
    2008. 12. 16. 20:19

    401.

    Mindenhova. A Déli-sarkon élő barátomnak épp most rendeltem így.:DDDDDD

  • 403.  Eventa
    2008. 12. 28. 11:58

    Kanadai kutatók misztikus élményeiket felelevenítő apácák vizsgálatával kimutatták: nincs olyan egyetlen terület az agyban, amely a vallásos elhivatottságért felelős - írja a National Geographic Magyarország honlapja.

    ... Korábban egyes kutatók felvetették: létezik olyan agyterület, amely kifejezetten a vallálos élmények létrehozásáért felelős. Ezzel szemben a jelenlegi vizsgálat során mintegy tizenkét terület aktiválódását figyelték meg, köztük az öntudatért, az érzelmekért és a testképért felelős régiókét.

    A teljes cikk itt olvasható:
    www.geographic.hu/index.php

  • 404.  spirit
    2009. 01. 16. 20:37

    T. Szendi Úr!

    Az októberi bejegyzések között található egy olyan válasza, hogy: "nem vagyunk telepatikus kapcsolatban .." stb. Sajnos nem tudom precízen filozófiai de legalább ismeretelméleti síkra terelni a kérdést, de:) ez így ebben a formában tudtommal nem igaz. Nem bizonyítható a telepátia, ettől azonban annak létezése vagy igaz vagy nem igaz, pont mint Isten léte vagy nem léte és bármilyen nem bizonyított vagy nem bizonyítható jelenség vagy állítás.
    Hogy valami tudományos, logikus, az még vagy igaz vagy nem és fordítva. Ha mi magunk racionális beállítottságúak vagyunk (bal féltekei dominancia?) akkor azt gondoljuk, a korszellemnek és a kulturális beágyazottságnak is hála, hogy, ami nincs úgymond bizonyítva az nincs, és nem igaz.
    Nemcsak a vallásosnak nevezett magyarázatokat kondicionálja a kultúra és a jobb félteke hanem az ellenkezőjét is, nem?
    Ha tehát esetleg az érdekel minket, hogy akár bal félteke akár jobb félteke, mi a valóság, úgy elég nehéz helyzetben vagyunk.

    A könyvhöz gratulálok, közérthető, hiánypótló és élvezetes olvasmány.

    Bármiben tévedek remélem valaki arra rávilágít, amit előre is köszönök.

  • 405.  gyöngyvirág
    2009. 01. 18. 18:02

    Kedves Gábor!

    Lehet ez a téma nem a Te témád, de érekelne a véleményed mint pszichológus. Az ókorban de még a középkorban is gyakran nyilvánosak és tömeglátványosság számban mentek a kivégzések és kínzások. Miért szeretik ezt az emberek? Pszichológiailag ezt mivel lehet magyarázni?

    gyöngyvirág

  • 406.  szengab
    2009. 01. 18. 21:02

    Eventa (403)
    Nem néztem meg a vizsgálatot, mert most nincs időm erre, de az ilyen eredmények általában azért születnek, mert koncepció nélkül nekiláttak keresgélni. Még jó, hogy a felsorolt területekmind aktíválódnak. A hit specifikumát akkor lehet megtalálni, ha célzottan keresik. Különféle hitek vannak, különféle állapotokat vizsgálnak, ezért eltérőek az eredmények. A könyvemből is kiderül, hogy nehéz ma még szintetizálni a különféle vallásosk, vallási ritusok kiváltotta állapotok vizsgálatából leszűrhető közös bázist.

  • 407.  szengab
    2009. 01. 18. 21:04

    Spirit (404)
    Telepátia ügyben én nem foglalnék állást, ha valahol ezt tettem, tévedtem. Vannak ráutaló eredmények, de elfogult vizsgálatokból származnak, tehát a kérdés szerintem tudományosannem eldönthető.

  • 408.  szengab
    2009. 01. 18. 21:08

    Gyöngyvirág (405)
    Nem állítom, hogy ez a tuti válasz, amit mondok, de az emberek azért vonzódnak a rossz hírekhez, szörnyű jelenetekhez, mert egyrészt ez evolúciósan előfeszített kiváncsiság arra, hogy veszélyes helyzetekre megfigyeléses tanulás révén felkészüljünk, másrészt mondjuk egy kivégzés végignézése jár azzal a jó érzéssel is, hogy ez nem velünk történik. Végül az is elég nyilvánvaló, hogy a társadalmi rendet megbontókkal szemben evolúciósan kialakult mély ellenérzés van az emberekben, és látni bűnhődni a bűnöst, erősíti a rendérzést, a biztonságérzést és elégtételt jelent.

  • 409.  tudatlan
    2009. 01. 19. 13:30

    Sz. Gábor

    Akkor az bizonyítot , hogy a skizoféneknek egyforma méretű a bal és jobb halántéklebenyük ?
    Mert eddig bárhol is néztem utána , hogy mi okozza a skizoféniát, - nincs rá tudományos magyarázat- ..

  • 410.  lukrezia
    2009. 01. 19. 14:55

    gyöngyvirág(405): én nem vagyok pszichológus, és nem engem kérdeztél ugyan, de nekem vannak ilyesmivel kapcsolatban tapasztalataim...

    Vannak pasik, akiknek attól áll fel a farkuk, ha ők maguk gyilkolnak vagy kínoznak valakit, vagy tanúi annak, hogy más ilyet csinál. És vannak pszichológusok is, akik szerint ez a normális, de Szendi Gábor valószínűleg nem tartozik közéjük... Én ismerek pl. olyan embert, aki attól érzi magát férfinak, hogy olyan filmeket néz, amikben embereket kínoznak és gyilkolásznak, és kiveri közben a farkát. És ami azt illeti, többször találkoztam már férfiak részéről olyasféle nézetekkel is, miszerint az élő nőkkel való közösülés, vagy az olyan szexuális aktus, amiben a másik fél is saját beleegyezéséből vesz részt, nem az igazi, az igazi a nemi erőszak, az olyan szexuális aktus, amikor valaki kisgyereket vagy pl. a főnök a beosztottját kényszeríti közösülésre, stb., sőt, már olyat is hallottam, hogy tulajdonképpen lefejezett női holttestekkel lenne az igazi... Az ilyen emberek számára a szexuális aktus illetve a szexuális felajzottság egy hatalmi aktus, amiben a saját fölényüket élik meg egy másik emberrel szemben. Tudomásom szerint egyébként egyes majmoknál is van ilyen, és pl. sok esetben ilyen az, amikor bizonyos helyzetekben férfiak erőszakolják meg egymást.

    Egyébként meg nekem volt olyan "udvarlóm" is, aki mocskosnak, undorítónak tartotta a nők testét, és erősen vonzódott is pl. a középkorhoz, azon az alapon, hogy akkor "lovagiasak" voltak a férfiak, másképp nézett ki a "szerelem", mint manapság, stb... Tudtommal akkortájt divatosak voltak a nyilvános kivégzések is, és az illető arról ugyan nem nyilatkozott, hogy őt ez abban a korban konkrétan vonzza-e, de nekem pl. kinézett tőle egy kis gyilkolászás--csak épp leléptem előle. Tőle és a hozzá hasonlóktól pl. azon az alapon néz ki gyilkolászás a nőknek, és azért ez jelenti számukra a vágyaik beteljesülését, illetve azért ettől érzik magukat férfinak, mert az ilyen embernek a nő a Gonosz Mostoha, a Babiloni Parázna, a Vagina Dentata: általában mindenféle "gonosz" megtestesülése, amit le kell győzni... Egyébként az illetőnek nemcsak a nőkkel voltak problémái, hanem általában az egész világgal is, mert ő úgy képzelte, hogy a valóságnak is úgy kellene működnie, olyan szabályok szerint, mint egy álom- vagy ábrándvilágnak. (Ezt itt nem részletezem, hosszú és unalmas.) Annak pedig pl. az a jellemzője, hogy az ember egy maga teremtette álomvilágnak mindenható ura--a valósággal való viszonyában ezt a totális hatalmat, mindenhatóságot az ember csak a pusztításban, a gyilkosságban élheti meg, vagyis ebben teljesül be a vágya, hogy minden úgy legyen, ahogy elképzelte, és ő az legyen, akinek elképzelte magát, stb.

    Persze aztán ha valaki "rászokott" (vagy "rájött") arra, hogy ő attól férfi, hogy neki "hatalma" van, ő valami hős, aki "legyőzi a Gonoszt", annak már gondolom mindegy, hogy kit gyilkolnak... Na, hát az ilyen pasi mint férfi szerintem evolúciós zsákutca, és nem biztos, hogy egy evolúciós pszichológus szerint normális, amit az ilyen csinál :)) De az persze lehet, hogy egy populációnak "evolúciós érdeke" pl. a születésszabályozás, és azért kellenek bele ilyen, bizonyos szempontból működésképtelen és a környezetüket is szívesen pusztító egyedek is...

    Amúgy meg ilyen "álmodozó" és magukat a mások feletti hatalom kiélésétől jól érző egyedek szerintem nőben is lehetnek, csak a társadalmunk hagyományai azt talán kevésbé tolerálják, ha ilyen vágyait egy nő akarja kiélni, de pl. a nyilvános kivégzések erre is jók...
    Ja, igen, és az ilyen embereknek nem Isten van az agyában, hanem általában téveszmék, és pl. erről is lehet felismerni őket :))

  • 411.  lukrezia
    2009. 01. 19. 15:11

    Lásd még: "ne szeretkezz, háborúzz!" :)))
    www.youtube.com/watch

  • 412.  spirit
    2009. 01. 20. 18:30

    410. lukrezia
    2009. 01. 19. 14:55

    Én sem vagyok pszichológus ezért kérdem, hogy jön ez a sok udvarló a skizofréniához? Na és mi volt a többi udvarlóval égek a vágytól, hogy megtudjam.

  • 413.  lukrezia
    2009. 01. 20. 18:51

    spirit(412)

    ??????????????????????????????????????????????????????????
    ??????????????????????????????????????????????????????????

    gyöngyvirág(405)-nek válaszoltam. A bejegyzés címe meg az, hogy "Isten az agyban", és Szendi Gábor ilyen című könyvéről van szó benne. Hogy jön ide a skizofrénia? És miféle "sok udvarlóról" írsz? Talán te vagy skizofrén, spirit? Vagy akkor most mi van?

  • 414.  spirit
    2009. 01. 20. 18:52

    szengab (407.)

    A könyvet illetően azt nem értem teljesen, hogy azt mondja a VII. fejezet bevezetőjében, hogy " ...a szellemek nem a kastélyokban, hanem a fejünkben laknak, és az előző fejezet tanúsága szerint nem Isten teremtette az embert, hanem az ember az Istent."

    Abban az értelemben, hogy az irracinális(nak nevezett) tapasztalatokat vagy élményeket az ember értelmezi úgy ahogy, szerintem értem, de azért ez így kicsit erős, nem? Magát az irracionalitást nem az ember teremtette, hanem az minden esetre van. Hogy hogyan teremtődött azt pedig izlés szerint vélelmezhetjük, nem?

    A könyv korrekt módon törekszik az elfogulatlanságra, de szerintem itt egy kicsit kilóg a racionális lóláb, ami persze nem baj, sőt. Minden esetre a skizofrénia mellett talán meg lehetett volna említeni, hogy a két félteke kiegyensúlyozott működése talán nem teljesen lehetetlen:) és hogy egyrészt az e g é sz s é g e s (?) másrészt a világ megismerését illetően sem hátrányos:). Szivesen olvasnék egyszer Hérakleitosz, Zénon, Püthagorasz és hasonló gondolkodókról, hogy ott mi volt hogy volt a féltekékkel:) Ja és ha már így bemelegedtem Persingert eredményét illetően ha azt mondom, Gaia gyermekei vagyunk úgy tartalmában nagyban hasonló szerintem a mondókám, az irracionális megközelítést pedig kár lenne lesöpörni mert az többek közt olyan, mintha csak a tudományt értékelnénk nagyra a művészetet nem, nem? És bár nagyon racionálisak vagyunk illetve többnyire azt inkább hisszük, hogy azok vagyunk, a művészet még tartja magát, úgy ahogy.:)És még rengeteg minden eszembe jutott...:)a könyvnek hála.

  • 415.  spirit
    2009. 01. 20. 18:58

    413. lukrezia

    Megtréfált a kurzor ördöge, a diagnózist pedig ingyen nem vállalom.

  • 416.  l'esprit
    2009. 01. 20. 21:46

    Húha, spirit, látom, te nem akárki vagy, te találod ki a valóságot! És jaj de kár, hogy nem diagnosztizálsz, pedig én úgy szeretném tudni, milyen kórság az, amikor valaki nem a te agyad belsejével foglalkozik! Mibe kerül az nálad, hogy ezt megmondd? Én befizetnék rá!

    Az irracionalitás, spirit, nem az embertől függetlenül létező önálló entitás, hanem az emberi elme egyik működési módja. Hérakleitosz, Zénón és Püthagorász féltekéivel pedig annak idején alighanem nem foglalkozott senki sem, ezt bizony elmulasztották a kortársaik, azok a féltekék megsemmisültek, és így ma már nem pótolható ez a mulasztás. És az emberek nem Gaia gyermekei. Gaia gyermekei a titánok voltak, spirit. És Szendi Gábor éppen, hogy nem söpri le az irracionalitást, mint jelenséget, de azt szerintem nem kívánhatod, hogy ő maga egyszerre több nézőponttal azonosuljon. A művészet pedig nem "irracionális". Ha megértettél már verseket, hallgattál már Bachot, de akár Debussyt, Bartókot vagy rock 'n rollt, ha láttad az Esterházy-Madonnát vagy jársz néha kortárs kiállításokra, ha láttál már közelről templomot, ha megértetted mint épületet, megértetted a szerkezet rendjét és ennek a rendnek és a liturgia rendjének és az adott kor világképének az összhangját, tudnod kell: a művészet NEM irracionális. A művészet maga a láthatóvá és hallhatóvá tett ráció. Akkor is, ha az alkotó (amit nem ellenőrizhetünk) a létrehozása során esetleg nem a "racionális" féltekéjét használta jobban.

  • 417.  tudatlan
    2009. 01. 21. 11:29

    Kiegészítve legutóbbi kérdésemet, arról ( 409. ), hogy a két agyfélteke mérete mennyire függ össze a skizóféniával.
    Ez a hírlevél témája kapcsán fogalamzódott meg bennem. Érdekel , hogy ez a megállapítás mennyire tuti?

  • 418.  spirit
    2009. 01. 23. 17:28

    416. l'esprit
    2009. 01. 20. 21:46

    Lehet idézni hol beszéltem "embertől független entitásról"
    És mivel ilyesmiről nem tettem említést a többire már nincs mit válaszolnom.

  • 419.  spirit
    2009. 01. 23. 17:31

    hogy a művészet racionális az nagyon érdekes, teljesen egyedi vélemény. Már írtam is verset megnyugtatlak ami racionális abból az ihlet/irracionalitás hiányzik és a nullával egyenlő, aki nem hiszi járhon utána.
    Weöres Sándor a racionális költő....kész. Tartom magam az előző bejegyzéshez, hallgatni arany.

  • 420.  l'esprit
    2009. 01. 23. 18:37

    spirit(418) itt az idézet: "Magát az irracionalitást nem az ember teremtette, hanem az minden esetre van." Amit más szavakkal, de EZZEL EGYENÉRTÉKŰEN úgy lehet megfogalmazni, hogy az irracionalitás embertől függetlenül létező entitás.

    (419) "ami racionális abból az ihlet/irracionalitás hiányzik és a nullával egyenlő,"

    Ezzel kapcsolatban két kérdésem van:
    1. a fentiek azt jelentik, hogy ihlet=irracionalitás?
    2. te mondod meg, hogy mi művészet, és mi nem? Milyen alapon? Ki vagy te, hogy ehhez jogosultságod legyen? Szerintem és még sokak szerint az is művészet, amit pl. Konok Tamás csinál. Ebben pl. konkrétan hol van az irracionalitás? Lécci, ide azt a műelemzést!! Ja, meg ideírhatnád akkor már a saját irracionális/ihletett versedet is, hadd lássam én is, milyen a tisztán irracionális művészet! És azt is mondd ám meg, hogy abban mi a művészet és hol van benne, ne csak annyit, hogy "ez irracionális, tehát művészet"!

    Az irracionális kevés ahhoz, hogy valami "művészi" legyen, és valami nem attól művészet, hogy irracionális. (De én meg erről nem korrepetálok ingyen:DD)

    Hallgatni néha valóban arany. Ezért talán jobb is lenne, ha azt tennéd, mielőtt még valaki téged talál diagnosztizálni. Mindaz, amit eddig elkövettél, tudomásom szerint a paranoid skizofrénia tünetegyüttesének a része. És ez nem egyenlő a művészettel:DDD

  • 421.  l'esprit
    2009. 01. 23. 18:52

    Hangokat is szoktál hallani, spirit? Szoktad hallani az irracionalitás hangját? Mondja neked, hogy mit csinálj? Ez az ihlet?

  • 422.  spirit
    2009. 01. 24. 14:43

    421. l'esprit
    2009. 01. 23. 18:52

    A szövegértelmezésnek 4 féle módja van. Az egyik a nyelvtani értelmezés. Ha úgy a szöveg nem egyételmű (valójában nem pedig számunkra, mi többnyire kis különbség), úgy rátérünk a logikai értelmezésre. Ha úgy sem egyértelmű, mint pl. "a királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz" kezdetű, úgy rátérünk a harmadik, a szerző feltehető akarata szerinti értelmezésre, mely utúbi módszer számos tévedésre ad okot eleve. A 4. módszer pedig pedig a aaa teljesen ööö téves, amikor nem azt olvassuk és értjük, amit a szöveg jelent hanem, amit rálátunk, mely rálátás egyébként nem racionális. :)

    Az irracionalitás elfojtása kérdéskörében többek közt Freudot és Eric Frommt tudom javasolni, a csúnya buta koszos fujj irracionális tartalmaktól hemzsegő tudalatti és ezen tartalmak elfojtásából, azaz a racionalitás dominanciájából, nem pedig a kiegyensúlyozott működésből eredő betegségek és olyasmik miá, mely kiegyensúlyozott működést volt szerencsém többek közt fentebb emlegetni.

    Ezen virtuális felület célja egyébként nem az, hogy szerény személyemet illető objektív meglátásaidat kifejthesd, már racionális körülményeket feltételezve, mely megtisztelő fáradozásod szintén irracionális, míg racionális kizárólag a tárgyat illető reagálás lenne.

    Hogy én miket látok/hallok vagy nem, az nem változtat azon, hogy az intuíció, az inspiráció, az ihlet, a kreativitás a zsenialitás, ha már fenti neveket bedobtad, nem racionális folyamat, ahogy ezt többek közt a pszichológusnak nevezett tudósok már kifejtették és azon sem, hogy az irracionlitást, a jobb féltekét nem az ember alkotta, hanem az van és kész, vagy a temrészet működése vagy isten teremtése által, ahogy ezt fentebb már kifejtettem és vagylagos gondolkodás mellett, mert hogy nemcsak vagylagos gondolkodás létezik egyébként és az még nem őrült.
    Ja és elég érdekes Gaián édelegni kb. 70% víznek és egyéb emberformájú pornak, ami vagyunk, de ha azt mondja az ósz., hogy porból embert formált a teremtő az már tűrhetetlen ostobaság HaHaHa, holott ordít, hogy a lényeg ugyanaz, mint amire a racionális tudomány jutott.

    Na egy élmény volt, kézcsókolom, meghajlok a tudásod előtt , további jó beszélgetést.

  • 423.  l'esprit
    2009. 01. 24. 18:00

    spirit(422)

    1. (419)-ben pl. azt írtad: "hogy a művészet racionális, az nagyon érdekes, teljesen egyedi vélemény" Ez az állításod nem igaz, és ha te ezt igazságként állítod, az egy téveszme.
    Most meg (422)-ben azt írod: "A szövegértelmezésnek négyféle módja van. Az egyik a nyelvtani értelmezés. Ha úgy a szöveg nem egyértelmű (valójában nem pedig számunkra, mi többnyire kis különbség), úgy rátérünk a logikai értelmezésre...." Itt megint igazságként állítasz valamit, ami nem az, ezt csak te állítod, hogy ez így van, és ha te ezt objektíve adott igazságként állítod, az megint egy téveszme. (Azt ajánlom egyébként, mélyedj el a szemiotikában, a szemantikában, a hermeneutikában, illetve a modern formális logikában és nyelvészetben általában, aztán majd beszélhetünk arról, hogy hányféle és milyen értelmezési lehetősége van egy szövegnek...)

    Az "elfojtás" a hozzá kapcsolódó magyarázatokkal együtt nem közvetlenül észlelhető dolog, hanem olyasmi, amit bizonyos észlelhető jelenségek mögött, azok magyarázataként FELTÉTELEZTEK egyesek. Elmélet, ami attól, hogy van, logikusnak látszik és egyeseket kielégít, még nem biztos, hogy igaz, nem biztos, hogy ténylegesen létező dolgokról szól, és ízlés dolga, hogy valaki elfogadja igazságnak vagy nem.

    Aztán azt írtad: "Hogy én miket látok/hallok vagy nem, az nem változtat azon, hogy az intuíció, az inspiráció, az ihlet, a kreativitás a zsenialitás ha már a fenti neveket bedobtad..." Én mikor és hová dobtam be ezeket a neveket? Ezek közül az én hozzászólásaimban a korábbiakban csak az 'ihlet' szó szerepelt, azt meg te dobtad be korábban. A pszichológia számára ezek egyébként nem egyértelműen "nem racionális", hanem a racionális megismerés előtt kevéssé feltárt és ismert folyamatok.

    Amit Gaiáról (vagyis a lovelocki Gaiáról, a Földről), az "ósz."-ről és a racionális tudományról leírtál, az annyira zavaros és érthetetlen (a te szóhasználatod szerint bizonyára: "irracionális"), hogy szerintem nincs épeszű ember, aki értelmesen képes legyen rá reagálni...

    Szerintem az a baj veled, spirit, hogy te összekevered az érzékelés és a tudományos megismerés számára adott fizikai valóságot a kitalált dolgok, az elgondolások, elméletek, elképzelések "valóságával".
    Kitalálsz, kigondolsz dolgokat, és ezeket, valamint mások hasonló elmeszüleményeit tekinted a hétköznapi értelemben vett, megismerendő és megismerhető "valóságnak". És, mivel te ezeket a dolgokat tekinted valóságnak, elvárod, hogy 1.)mások is azonosuljanak ezekkel, ugyanazt tekintsék igazságnak, amit te, és 2.) kitalálják, hogy te mire gondolsz, amikor csak célozgatsz valamire, de nem mondod ki a gondolataidat, elvárod, hogy kitalálják, mi van a te fejedben, mert te azt tekinted olyan valóságnak, amilyen mások számára az érzéki valóság.

    Az én tudásom előtt nem kell meghajolnia senkinek. Az én tudásom nem arra való, hanem csak arra, hogy én magam jobban eligazodjam a hétköznapi valóságban, amiben élek, amiben jövök-megyek, intézem a dolgaimat. Amiket te ideírtál, abból viszont az derül ki, hogy te meglehetősen ellenségesen viszonyulsz mindenhez, ami nem a te "valóságod", ami nem a te fejedben van, hanem valóban tőled függetlenül adott. Ellenséges vagy pl. más ember személyével, személyes tapasztalataival szemben vagy olyan emberek gondolataival, elgondolásaival szemben, akik veled nem értenek egyet.

    Szendi Gáborral kapcsolatban pl. a "racionalitás lólábáról" beszéltél, és általában úgy léptél itt fel, mintha az inkább racionálisan gondolkodó emberek nem fogadnák el a másképp gondolkodókat, és ez mindig és szükségképpen így lenne. Önmagában sem a racionális, sem az "irracionális" gondolkodásból nem következik szükségszerűen, hogy valaki elutasítsa a tőle különböző embereket, vagy azokat a jelenségeket, amiket saját gondolkodásmódjával nem, vagy csak nehezen tárhat fel. Ez a viselkedés abból következik, hogy valaki mindenáron uralni akarja a környezetét, mindent az ellenőrzése alá akar vonni, mindentudónak és mindenhatónak akarja érezni magát. Szerintem te ilyen vagy. És aztán ez az oka annak, hogy nem tudod elfogadni azt a TÉNYT, hogy különböző emberek különbözőképpen gondolkodhatnak, valamint ez az oka annak, hogy számodra a tudás is arról szó, hogy azzal az ember másokat legyőzzön, hogy az előtt mások meghajoljanak... A te viselkedésed alól is kilóg a lóláb, spirit: a gyűlölet és az erőszak lólába. Nekem akkor már, ha megbocsátasz, Szendi Gábor "lólába" jobban tetszik :-)

  • 424.  l'esprit
    2009. 01. 24. 19:05

    spirit: amúgy te mit tudsz a világról, azon kívül, amit te agyalsz ki, meg a mások által kiagyalt és általad bemagolt elméleteken kívül? Mit tudsz pl. konkrétan a művészetekről? He? Ezt a témát előhoztad, aztán valahogy mintha elkerülted volna...

    Gúnyolódni tudsz azon, hogy én nem tudom azt, amit te találsz ki, és kinevezel igazságnak, vagy azon, hogy más emberek mással foglalkoznak, mint a te elgondolásaid "valósága"... De ez a tudás mire jó? Persze, megadja neked mások legyőzésének a jó érzését, és azt az illúziót, hogy te uralod a környezetedet, te mindent tudsz mindenről, és a te tudásod a legjobb tudás, másoké szart sem ér, stb.--de hát ez a tudás, amire te ilyen büszke vagy, nem a valóban tőled függetlenül létező valóságról szól, amiben élned kell... Te csak azokat a dolgokat "tudod", amiket te találsz ki, vagy mások agyaltak ki, te meg bemagoltad...

    Na és azon gondolkodtál-e már: rajtad kívül kinek kell az a tudás, ami neked van, és ami neked kell? Mire jó a te tudásod? Milyen gyakorlati dologra? Milyen problémákat lehet megoldani vele és hogyan?

  • 425.  lukrezia
    2009. 01. 24. 22:44

    Halleluja! spirit az Isten, a kitalált világoknak a való világon erőszakban, gőgben és gyűlöletben uralkodó mindenható Ura! Fogadjuk be őt az agyunkba...

  • 426.  spirit
    2009. 02. 08. 12:24

    423. l'esprit

    "1. (419)-ben pl. azt írtad: "hogy a művészet racionális, az nagyon érdekes, teljesen egyedi vélemény" Ez az állításod nem igaz, és ha te ezt igazságként állítod, az egy téveszme."

    416. idézet tőled: "A művészet pedig nem "irracionális".

    De igen, mondtam 419-ben s most már szerinted sem racionális.

    Te most szórakozol, hogy én mondtam, amit Te mondtál és tévedek? Jó mulatást!

  • 427.  spirit
    2009. 02. 08. 12:38

    425. lukrezia

    gratulálok, Te ezt amúgy olvasásnak nevezed nyilván, nagyon érdekes

  • 428.  l'esprit
    2009. 02. 08. 14:03

    spirit, az, amit írsz, most már olyan mértékben inkonzisztens logikailag is és az itt történtekkel összefüggésben is, ami maximálisan kimeríti az irracionális fogalmát. Szerintem ez a te magánügyed, amivel én a továbbiakban nem kívánok foglalkozni.

  • 429.  sure11
    2009. 02. 12. 20:53

    Tisztelt Gábor!
    Könyve számos, eddig válasz nem kapott kérdésemre világos magyarázatot adott. Igazában az első része, különösen a temporális epilpszia magyarázata, illetve az agy kükönböző területeinek specifikus vizsgálata, működésük ismertetése adott sokat.
    Szerencsémre eddig nem voltak problémáim az agyamat-lelkivilágomat illetően. Három dolgot azért megemlítek:
    1. Enyhe alkoholos hatás alatt néha valami mindent megértő, átfogó pozitív, igen jó érzést tapasztaltam. Olyan Istent megértő, szinte misztikus, varázsos állapotot. Annyira sajátos ez, hogy a nevetségesség kockázatát vállalva le merem írni. - Megjegyzem, nem vagyok alkoholista, nem fogyasztok rendszeresen alkoholt. -Úgy vélem, az Ön könyve ezt megmagyarázza.
    2. Nem értettem eddig, miért történik az, hogy alkalmanként egy-egy olyan kép villan elém teljes pontossággal, életszerűséggel és részletességgel, mintha éppen most lennék ott. Valaha látott kép, utca, táj, stb. Mindez teljesen indokolatlanul. A kép sem szóban, sem gondolatban nem kapcsolódik az adott pillanathoz. - Azt hiszem, a könyve erre is magyarázatot adott.
    3. Csak egyetlen "titok" maradt, amire szeretnék választ kapni, - ha lehet egyáltalán. Vagy tucatszor előfordult, hogy olyan dolgot tudtam, amit nem tudhattam. Ne nevessen ki! - E jelenség kisebb formája néha, amikor álmomban beszélve valakivel az illető olyan dolgokat mond, amit én saját agyammal, tapasztalataimmal, emlékeimmel nem kreálhattam.
    Lehet, zöldségeket írtam, nevessen ki, nincs jelentősége.
    Ha tudna magyarázatot adni, vagy jelezni, hol olvashatnék erről, megköszönném.
    Mindenesetre, a könyve nagyon jó.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML kódokat használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Légy kedves és toleráns, másnak is lehet igaza. A bunkó bejegyzéseket töröljük. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Küzdelem a robotokkal: Alul két szám összeadását vagy kivonását kéri a robot. Akár szövegesen írta, akár számmal, Te mindig számmal válaszolj! Ha túl sokáig nem változott az oldal, pl. elmentél kávézni kommentelés közben, vagy most tanulsz írni és kicsit lassan megy, akkor készülj fel rá, hogy a robot a háttérben már új feladványt talált ki Neked, csak az még nem jelent meg. Ekkor copyzd ki a kommentedet és frissitsd az oldalt, majd az új feladvány megoldásával küldd el a kommentedet. A robotnak mindig igaza van, egy kivétel van, amikor téved. Ha nagyon rossz napja van a robotnak, vagy Neked, akkor a következőt teheted: a, felhívhatod első osztályos tanítónénidet, b, elküldheted nekem emailben és majd én megküzdök a robottal. Címem szengabkukactenyek-tevhitek.hu Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.