A pszichiátria korrektségéről - egy cikk és egy interjú kapcsán // Tények és Tévhitek

« Isten az agyban - új könyvemről Valódi reformtörekvések, vagy a pszichiátria belharca? »

A pszichiátria korrektségéről - egy cikk és egy interjú kapcsán

Érdekes egybeesés, hogy a New York Times 2008 november 21-i számában „A műsorvezetőnek gyógyszeripari kötődése volt” címmel Gardiner Harris írt cikket a pszichiátriában elharapódzó korrupcióról, Németh Attila volt MPT elnök pedig ugyanezen a napon tett meglehetősen meghökkentő nyilatkozatot az ellenem lefolytatott per ürügyén a Magyar Narancsban. De csak vegyük sorjában.

Mint Gardiner Harris írja, egy elszánt szenátor, Charles E. Grassley nyomozásának köszönhetően sorban buknak le vezető pszichiáterek, akik több millió dollárt zsebeltek be törvénytelenül gyógyszeripar cégektől az évek során. A legújabb lebukó Fred Goodwin, aki 10 éven vezetett egy „Végtelen elme” című műsort, amelyben finoman elhintve szólt arról, milyen hasznosak a pszichiátriai gyógyszerek, milyen fontos volna a gyermekkori bipoláris betegség felismerése és gyógyszeres kezelése, stb. Egy 2005-ös műsorában egyenes azzal riogatta a laikus szülőket, hogy a kezeletlen gyermekkori bipoláris betegség agysérülést okoz, maely természetesen kivédhető a modern, mellékhatásmentes gyógyszerekkel. Milyen érdekes egybeesés, hogy épp azon a napon kapott Goodwin 2500 dollárt a GlaxoSmithKline-tól egy hangulatstabilizálót reklámozó előadásáért, de abban az évben összesen 329 000 dollárt kapott ezért a „munkáért”. Goodwin 2000 és 2007 között 1.3 millió dollárt (kb. 260 millió forintot) kapott gyógyszercégek megbízásából tartott előadásaiért. Mint a Goodwin műsorát sugárzó rádióállomás szóvivője elmondta, ha tudtak volna Goodwin gyógyszeripari kötődéseiről, Goodwin nem vezethetett volna lelki egészséggel foglalkozó rádióműsor sorozatot. Emlékezetes adás volt a „Prozac ország: újragondolva”, melyet Goodwin a következő szavakkal indított: „Nincs hitelt érdemlő tudományos adat, amely összekapcsolná az antidepresszánsokat az agresszivitással vagy öngyilkossággal”. Ugyanezen a héten kapott Goodwin 20 000 dollárt attól a Glaxotól, amely éveken át eltitkolta a Paroxat öngyilkosság-fokozó hatását.

A lebukás sorozatrészeként októberben derült fény arra, hogy Charles Nemeroff vezető pszichiáter, az Emory Egyetem pszichiátria tanszékének vezetője 200 és 2007 között 2.8 millió dollárt keresett, s ebből 1.2 milliót elfelejtett bevallani. Nemeroffnak távoznia kelett állásából és az egye5temtől megvontak egy 10 millió dolláros ösztöndíjat.

Júniusban Joseph Biedermanról derült ki, hogy 2000 és 2007 közt 1.6 millió dollárt keresett a gyermekkori mániás-depresszió és az antipszichotikumok gyermekkorban való alkalmazásának propagálásával.

A sorozatos lebukások azt jelzik, hogy nem kivételekről van szó: a mentális zavarokat piacnak tekintő gyógyszeripar nem létezne a pszichiátria nélkül, és a pszichiátria nem létezne a gyógyszeripar nélkül. Ez a kettős egymásrautaltság azt jelenti, hogy a korrupció bizonyítottan a pszichiátria szükségszerű velejárója – legalábbis Amerikában. Hogy mi a helyzet Magyarországon, azt csak találgatni lehet, de bizonyosat csak azok tudnak, akik a tények feltárásában ellenérdekeltek.

Dr. Túry Ferenc, a Magyar Pszichiátriai Társaság későbbi elnöke ezt írta 2000-ben: "Ne csukjuk be a szemünket: megjelent a közvetlen korrupció, van olyan cég, amely receptenként 400 Ft-ot fizet az orvosnak, ha őt választja, de gyakorlatilag ugyanezt jelentik az egysejtűeknek tervezett kérdőívekkel (melyek aljára gondosan oda kell írni a recept számát) operáló álvizsgálatot is. A korrupcióhoz továbbá partner kell, sajnos, van is. Egy főorvos például ezzel fogadta az egyik cég képviselőjét: maguk elég nagy cég, hogyan lehet, hogy engem még nem vittek sehová? Egy másik főorvos első kérdése a látogatótól ez volt: mennyit fizet? annak hebegésére pedig megmutatta, hogy a többiek mennyit fizetnek. Persze, a silány jövedelmek. De minden eladó?" (Psychiatria Hungarica 2000, 15 (2):214-216) Mi lehet a valóság, ha már a csúcsvezetőség jobbízlésű tagjaiból is időnként kirobban a kritikus hang?

E szempontból is, de más okból is, Németh Attila november 21-i nyilatkozata nekem fölöttébb tanulságos.

1, A Németh –Rihmer páros, akiknek a magyar pszichiátria ezt az intézményi tekintélyét romboló pert köszönheti, több dolgot alaposan félreértettek. A személyiségi jogi sérelem lényege abban fogalmazható meg, hogy senkinek nincs joga olyan állítást megfogalmazni, amely a másik félre nézve sértő, jó hírét rontja – és nem bizonyítható. Ugyanis abban a pillanatban, hogy egy állítás bizonyítható, lehet az mégoly sértő és sárba tiporhatja mégannyira is a másik fél jóhírnevét, nincs az a bíróság, amely személyiségi jogsértést állapítana meg. Fred Goodwin lelepleződése előtt simán megnyert volna egy pert azzal szemben, aki azt merte volna állítani róla, hogy gyógyszeripari gazdái utasítására hazudott szépeket a pszichiátriai gyógyszerekről. Lelepleződése után viszont Goodwinnak lesz szüksége jó ügyvédre, hogy az adócsalást minél kevesebbel megússza. A jóhírnevét pedig legjobb, ha elfelejti. Szertefoszlott, nincs mit védenie.

A bíróság az ellenem hozott ítéletében nem azt mondta ki, hogy a pszichiátriában nincs korrupció, hogy a pszichiátria nem a gyógyszeripar érdekeit képviseli a betegekkel szemben, hanem azt mondta, ki, hogy az alperes „túllép a véleménynyilvánítás alkotmányos keretein akkor, amikor ezt többszörösen tényként állítja”. Mert hogy tény az, amit be lehet bizonyítani.

Ezért lett volna taktikai hiba bármely újságíró részéről Nemeroffot, Goodwint vagy Biedermant korrupcióval vádolni a Charles E. Grassley szenátor által feltárt bizonyítékok napvilágra kerülése előtt.

2, Az interjúban elhangzik a következő kérdés-felelet:

„Magyar Narancs: Az antidepresszánsok hatását többen is vitatják, tudományos fórumokon is.
Németh A: Természetesen zajlik egy tudományos vita, és valóban jelennek meg a hatásukat megkérdőjelező cikkek. Szendi is ezekre hivatkozik. Csak nem teszi hozzá, hogy egy ilyen cikkel szemben tíz másikat publikálnak az ellenkezőjéről. Ötven éve fedezték fel az első antidepresszánst. Azóta már kiderült volna a hatástalanságuk.”

Nos az ötven év alatt valóban ki is derült a hatástalanságuk, csakhogy a gyógyszeripar százmilliókat költ arra, többek közt fizetett előadók megvesztegetésére, hogy ezt a tudományos igazságot elnyomja. Az, hogy az antidepresszánsok hatástalansága kiderült, az nem azonos azzal, hogy a gyógyszeripar és a pszichiátria ezt majd készségesen el is fogja fogadni. Ha nem érdekük elismerni, hiába derül ki. Németh úgy tesz, mintha a tudományban az igazság azon múlna, hány darab cikk állítja ezt, és hány az ellenkezőjét. A tudományban az érvek súlya számít, de a félreértések elkerülésére mondom, ezt sem kilóban mérik. Az antidepresszánsok hatásosságát cáfoló 2008 februárjában megjelent elemzés súlyát az adja, hogy képletesen szólva ebben az egy cikkben azt a tizet elemezték összevontan, amit Németh szembe akar állítani ezzel az eggyel. Nem képletesen szólva még rosszabb a helyzet: a 2008-as elemzés a gyógyszeripar által az antidepresszánsok törzskönyvezésekor benyújtott 47 vizsgálatát elemezte összevontan. Ez tehát nem „csak egy vizsgálat 47-el szemben”, hanem ez az a vizsgálat, amely a másik 47-ről kimutatta, hogy csak statisztikai bűvészkedéssel jött ki az, hogy az antidepresszánsok hatásosak. Egyébként elég egy vizsgálatnak bizonyítani, hogy a Föld forog, ezt száz hamisított vizsgálat sem fogja tudni megcáfolni.

3, Az interjú azzal indul, hogy „A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) nemrégiben leköszönt elnöke cáfolja, hogy az antidepresszánsok miatt több lenne az öngyilkosság.”A szakirodalom szerint viszont elég sok érv szól amellett, hogy az antidepresszánsok fokozhatják az öngyilkossági késztetéseket (Szendi, 2005;2006). Olyannyira, hogy az egész világon, nálunk is, ezt bele is írják az antidepresszánsok betegtájékoztatójába. Úgy látszik, azok a cikkek, amelyek a világ gyógyszerhatóságait erről meggyőzték, Némethet nem győzték meg. Ezzel nem is volna gond, privát emberként mindenki azt gondol, amit akar. De ha valaki embereket kezel, pszichiátriai osztályt vezet, s két évig a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke, akkor már közügy, mit gondol az általa is alkalmazott gyógyszerek súlyos mellékhatásáról.

4, Aztán később azt olvashatjuk:

„Magyar Narancs: Mások az antidepresszánsokról állítják, hogy függőséget okoznak.
Németh A: Ez butaság. A függőség azt jelenti, hogy ha hirtelen elvonják a szert, akkor megvonásos tünetek lépnek fel, illetve a folyamatos szedés miatt ugyanahhoz a hatáshoz egyre nagyobb mennyiségre van szükség. Az antidepresszánsoknál bizonyított, hogy nem okoznak függőséget.”

Amikor az interjúban ehhez a válaszhoz értem, megvallom, teljesen megdöbbentem. Hiszen Németh nemcsak azon százezrek mindennapos tapasztalatával megy szembe, akik már megkísérelték hirtelen abbahagyni antidepresszánsukat, hanem szembemegy a szakirodalommal is. Ha valaki a Medline nyilvános adatbázisába beüti a „SSRI AND discontinuation” vagyis „SSRI és megszakítás” kulcsszavakat, a kereső kapásból 181 tanulmányt dob ki, amely azzal foglalkozik, hogy milyen gyakran jelennek meg az antidepresszáns elhagyására megvonási tünetek, és mik ezek. Black és mtsi. (2000) azt írják: „az SSRI megszakítási szindróma meglehetősen gyakori lehet”. Black egy korábbi vizsgálatában betegeinál 86%-ban tapasztalt megvonási tüneteket (Black és mtsi., 1993). Young és Haddad (2000) szerint antidepresszánsoktól függően a betegek 35-78%-nál jelentkezik megvonási tünet. Tamam és Ozpoyraz (2002) összefoglalója szerint némely vizsgálat a betegek 100%-ában tapasztalt megvonási tüneteket. Black és mtsi. (2000) szerint a betegek 65%-nál szédülés, 21%-nál járási bizonytalanság, 37%-nál émelygés, hányás, 26%-nál fáradtság, 23%-nál fejfájás, 17%-nál álmatlanság, és folytathatnám, de hogy a legsúlyosabbat ne hagyjam ki, öngyilkossági gondolat vagy viselkedés a betegek 6.5%-nál jelenik meg. Coupland és mtsi. (1996) azt találták, hogy a Paroxát a Zolofthoz képest tízszer, a Prozachoz képest viszont százszor gyakrabban produkál megvonási tüneteket.

A megszakítási/megvonási tünetek irodalma hatalmas. Hogy Németh ezt nem ismeri, sőt a jelenséget butaságnak nevezi elég komoly probléma, különösen azoknak, akiket ő kezel. A riport elején azt fejtegeti, hogy a pszichiáterek értenek a gyógyszerekhez, és a pszichológusok viszont egyszerűen nem érthetnek hozzá, hiszen a pszichológusok „csak” bölcsészkart végeznek. A tények viszont azt mutatják, hogy az orvosegyetemen vagy nem tanítják a megvonási szindrómát, vagy Németh régen járt egyetemre. Az orvosegyetemmel szemben úgy tűnik a bölcsészkar számos előnnyel jár: az ember nem gőgös, szeret olvasni, és képes elfogadni a tényeket.

Black DW, Wesner R, Gabel J. The abrupt discontinuation of fluvoxamine in patients with panic disorder. J Clin Psychiatry 1993;54(4):146-9.

Black K, Shea C, Dursun S, Kutcher S.Selective serotonin reuptake inhibitor discontinuation syndrome: proposed diagnostic criteria. J Psychiatry Neurosci. 2000, 25(3):255-61

Coupland N, Bell CJ, Potokar JP. Serotonin reuptake inhibitor withdrawal. J Clin Psychopharmacol.1996;16:356-362.

Szendi G: Az SSRI-ok szuicid kockázatáról.

Szendi G: Depresszióipar. Sík kiadó 2005.

Tamam L, Ozpoyraz N: Selective serotonin reuptake inhibitor discontinuation syndrome: a review. Adv Ther. 2002 Jan-Feb;19(1):17-26.

Young, A; Haddad, P: Discontinuation symptoms and psychotropic drugs, The Lancet, 2000, 355(9210): 1184

írta: szengab, 2008. nov. 22. 19:35 - címkék: és kategóriák: A pszichiátriáról - 176 komment

Eddig 176 komment érkezett ()

1. mshouse
2008. 11. 22. 21:17
Nnna, hát antidepresszáns hatása alatt követtem el a második öngyilkossági kísérletemet /Prozac/. Persze az is igaz, hogy még kétszer dilibogyó nélkül is képes voltam erre a mutatványra. Annyi a különbség, hogy a Prozacosra még csak magyarázatot se tudtam adni /annyit éreztem a nagy nihilben, hogy megváltás a hősi halál/. A depresszióm nem múlt el a gyogyók hatására /sőt.../ és amikor leálltam velük /hülye voltam, mert csak 1 hét átmenettel, de azt gondoltam, hogy tökös gyerek vagyok, menni fog így is, csak szabaduljak meg a bogyóktól/, a falat kapartam, persze, csak azért, mert nem voltak elvonási tünetek... Amikor a főnyanya átmenet nélkül a benzodiazepinről állított le, akkor meg a Prozac miatt végiggörcsöltem az éjszakát opisthotonusban /mint Melós előzékenyen felvilágosított, nyomhattam volna 1-2 epileptiform rohamot is.../. Hadd ne mondjam, hogy a kezelőorvosomat nem viselte meg a dolog, magasabb szakmai vélemények szerint én voltam rosszul reagáló beteg... És a pszichológus nyanyát se érdekelte az egész, sőt, ő próbálta mosni az agyam, hogy milyen rossz beteg vagyok. Ez igaz, ha valami nem működik, az együttműködési hajlamom a nullára zuhan:-)
Aztán beszélgettem más betegekkel is /már aki egyáltalán hajlandó erről beszélni.../: 1 /egy/ kivétellel az összes megszenvedte az alkalmazott antidepresszánsok mellékhatásait, ha le akartak állni, akkor meg az elvonási tünetektől szenvedtek. Ja, a depressziójuk nem múlt el. És persze a szorongáscsökkentőkről se tudtak lejönni, mert azok valamelyest tompítják az antidepresszánsok mellékhatásait. Az egyik nő kerek perec megmondta, hogy azért nem tudja abbahagyni, mert nem bírja ki az elvonási tüneteket. Persze, a gyogyótól is rosszul volt, de még mindig jobb, mint az elvonás...
A gyógyszerügynökök meg nagyon tudnak nyomulni. Ahol én voltam, ott a pszichológusra is lecsaptak /hogy minek, receptet úgyse írhat.../. Egyszer láttam nála egy benzodiazepin-reklámot, édesdeden szunyókáló macskakölyökkel reklámozták a cuccot. Én elkezdtem röhögni /depisen ez nem rossz teljesítmény/, mire megkérdezte, mitől lett ilyen virágos jókedvem? Mondtam, hogy ha ezt a cuccot macskának beadják, a macsek megőrül és akár dühöngésig fokozódhat a dolog, a minimum a kényszermenetelés.../ez igaz, a macska BDZ-receptorai nem egészen úgy működnek, mint emberben/ Szóval a marketingest ki kéne rúgni...:-)))
A gyógyszeripart a tudomány, meg a tények nem érdeklik. Saját bőrömön tapasztaltam /minket nem éri meg megvesztegetni, kis rendelő vagyunk/, hogy az akciókat darálják ezerrel, csak szakmait ne kérdezzünk, mert arra aztán nem tudnak válaszolni... Van egy ügynökünk, többek közt egy féreghajtóval házal. A gyógyszer jó. Fontos is, mert olyan parazitákra is hat, amire kevés szer hat. Éppen ezért fenntartjuk ilyen esetekre /mint a humán kollégák a sztreptomicint a tbc-re/. Rutinszerű alkalmazása szerintem luxus, csak a rezisztencia kialakulását sietteti. A következő érveket hozta fel: 1. minden igényes rendelő ezt használja /aki meg nem, az ugye nem igényes.../ 2. könnyű macskának beadni /ez igaz, de van, amit még könnyebb/ 3. kb. abban az árban van, mint az egyik elit kombi féreghajtó /ez is igaz/ 4. ismeretlen kóroktanú hasmenésben is hat. Na, itt dobta le az agyam az ékszíjat: miért nem csinálnak bélsár-vizsgálatot? Kiderül a kórokozó parazita faja /ha parazita okozza/ és célzottan lehet kezelni. Ezen kívül az általunk alkalmazott féreghajtási protokoll jól működik /egy vérciki régi szerrel/, mert az elvégzett parazitológiai bélsárvizsgálatokban férget nem találok, inkább egysejtűt, azokra meg ez a csodaszer se hat. Mint látható, szakmailag megtámogatott érvet nem hozott fel a kolléga, és már több, mint 1 éve szívja a vérem /mindig az én rendelésemre esik be...:-(/. De tudnék hasonlókat mesélni még... Mi lehet akkor a humán kollégáknál...?
2. Éva
2008. 11. 22. 21:17
"Szendi Gábor cikkében szélhámos, hazug, megvásárolható gyógyszerügynökökként festette le a pszichiátereket, akik direkt félrevezetik a hozzájuk forduló embereket." - Magyar Narancs

Igaza volt.
És abban is, hogy az antidepresszánsok fokozzák, sőt, nemhogy fokozzák, elő is idézik az öngyilkossági késztetést.
3. Éva
2008. 11. 22. 21:33
SOHA OLYAN HORRORISZTIKUS ÉLMÉNYEIM NEM VOLTAK, MINT MIKOR ANTIDEPRESSZÁNSOKAT SZEDTEM.
FOLYAMATOSAN GYILKOLNI AKARTAM MAGAM, ÉS NEMCSAK AKARTAM, MEG IS TETTEM.
GYAKORLATILAG EGYÁLTALÁN NEM ALUDTAM, DUPLÁJÁRA HÍZTAM, ÉS JOBBAN SZORONGTAM, MINT A GYÓGYSZEREK NÉLKÜL.
KONCENTRÁCIÓM A NULLÁRA ESETT VISSZA.
ELVESZTETTEM A MUNKAHELYEMET.
EZZEL EGYÜTT A "TÁRSADALMI MEGBECSÜLTSÉGEMET", (NEM MINTHA EZ VALAHA IS NAGYON ÉRDEKELT VOLNA).

Ez volt az ár azért, mert az utamba kerülő (kb.7-8 pszichiáter) futószalagon, 6 év alatt 70 féle antidepresszánst és nyugtatót próbált ki rajtam.
Jó volna, ha azok az emberek, akik az orvosokat Istennek tekintik, elgondolkodnának ezen.
2,5 éve nem szedek gyógyszert. És már fel sem merül bennem, hogy ártsak magamnak, holott a körülményeim közel sem olyan jók, mint pár éve voltak.
4. mshouse
2008. 11. 22. 22:14
Hát ezeket a tüneteket én is megtapasztaltam. Még hozzájön a fogcsikorgatás, kézremegés, szédülés. Ja, meg elkezdtem tejelni /ugyebár állattenyésztésből nekünk azt tanítják: ha nincs boci, nincs tej-és "boci" nem volt.../. Igaz, ehhez hozzájárult a Risperdal /nem antidepresszáns/. Ezt a tejelést vagy 2 éven át /némi megszakítással/ szedett bromokriptin mulasztotta el /nem rajongtam érte, mert dopamin-agonista, és én akkorra minden neurotranszmitter-molekulámat rohadtul féltettem:-)/. Most viszont kiderült, hogy újra magas a prolaktin-szintem /viszont nem tejelek/, ami hypothyreosisban is jellemző. A dokinak elmondtam, hogy volt már ilyen, antidepresszánstól és a Risperdaltól. Erre megkérdezte: és TSH-t, tiroxint akkor néztek? Nem, miért, kellett volna? Hát ezek szerint kellett volna. Most ott tartunk, hogy szedem a tiroxint, 3 hónap múlva kontroll, ha a TSH normális és a PRL magas, akkor mehetek koponya-CT-re /hipofízistumor?/. Lehet, hogy mindezt megnyertem volna a pszichiáterek nélkül is, de csak ott mocorog a kisördög, hogy mi lett volna, ha mégse gyógyszereznek agyon, ráadásul inadekvát, sőt, kifejezetten ártalmas szerekkel... Ja, 7 /hét/ éve nem szedek antidepresszánst, nyugtatót, antipszichotikumot! De a következmények, úgy látszik, elkísérnek...
Ja, koncentráció-zavar? Inkább lábon kihordott agyhalál... Ha a Meglepetés keresztrejtvényeit 3 napig fejtettem...:-)))
5. Éva
2008. 11. 22. 23:02
mshouse 4. :)))

Már én sem tejelek. A pszichiátereknek meg főleg nem...
Bocsi, ezt nem hagyhattam ki.:(
Lábon kihordott agyhalál? Na, az nálam tartós marad, úgy tűnik...Mert a Barátok köztöt még mindig szeretem...:P
6. mshouse
2008. 11. 22. 23:18
Éva/5/: ...hát patológiásnak is tűnik...:-) Vigyázz, fel ne használjanak szervdonornak, visíts, ha szikével közelítenek feléd:-)))) Bocs, én se bírtam kihagyni:-)
Amúgy meg éljenek a pszichiáterek!... kenyéren és vizen...:-) ...és azon se sokáig...:-) Na, jó, a Melós kaphat egy kis felvágottat is a kenyérre:-)
7. porhanyo
2008. 11. 23. 6:31
Nyilván többet fizet a gyógyszergyár,mint egy beteg,hogy érdemes eltenni lábalól.Legfeljebb azt mondja úgy is dilinyós volt ,mindenkinek jobb igy.
Azt meg csak figyelemfelkeltési próbálkozás,nem komoly, ha valaki "jólképzett" lódoktorként többszöri próbálkozásra sem tudja megöngyilkolni magát.
Sokkal hatékonyabb,minden lelki kezelés helyett,ha valaki ellátogat egy delfinkúrára.Az sem kerül többe,és még hatásos is lehet.
8. Éva
2008. 11. 23. 11:02
porhanyo 7.

Az én háziorvosom azt mondta, ezekkel a szerekkel elvétve lehet sikeres öngyilkosságot elkövetni. Mert hogy eleve úgy készítik el őket, hogy ne haljon bele az ember...Mármint előre megfontolt szándékkal.
Hosszú távon viszont kiválóan alkalmasak az öngyilkosságra, önmagunk tönkretételére.
9. szengab
2008. 11. 23. 12:11
A történeteitek, bár már túl sok ilyet is hallottam, még mindig megdöbbentenek. A pszichiátria végtelenül dehumanizált gépezet, amelynek a célja nem a gyógyítás, hanem a kezelés. És hogy a kezelés hova vezet, az nem érdekes, ugyanis tudományosan nem bejósolható a kezelés eredménye. A pszichiátria legsúlyosabb bűne, hogy nem vesz tudomást a kezelés hatásáról, a betegek vissazajelézéseiről. Németh megdöbbentő nyilatkozata pontosan arról árulkodik, hogy egy pszichiáter, aki évtizedek óta kezel embereket, évtizedek óta nem jutott el a tudatáig, mit okoznak ezek a gyógyszerek mellékhatásként, megvonási tünetként. Az egy drámai helyzet, amikor egy gyógyítónak nevezett ágazatnak nincs visszacsatolása arról, hogyan hatnak az alkalmazott kezelési eljárások. Ez azt jelenti, hogy ha nincs visszacsatolás, akkor nem az a tény, amit tapasztal a pszichiáter, hanem az, amit a gyógyszeripari kamu tájékoztatókban olvas. 2000-ig azt állitottak a prospektusokban, hogy nincs hozzászokás, nincs megvonási tünet. majd kiderült, hogy olykor 100%-ban van. Mármost az ordító tények mellett csak az a pszichiáter tud elmenni, aki teljesen közömbös betegfe állapota iránt, és inkább hisz a gyógyszerügynöknek, mint a páciense visszajelzéseinek. Az a sok borzalom, mai a pszichiátria mindennapjait jellemzi, azért lehetséges, mert a pszichiáterek jó része azt tanulta meg, hogy érzéketlen legyen az emberi szenvedésre, tekintse ezt a beteg állapotának szükségszerű részének. Nem akarják felismerni és elfogadni, hogy mindez jórészt a kezelés következménye. Ha felismernék és elfogadnák, abba kéne hagyniuk a szakjmájukat, vagy valami kiskaput találni, pl. csak pszichoterápiát folytatni a betegekkel. De ez nyilvanvalóan minden pszichiáter számára nem járható út. Marad az, hogy a futószallagg mellett szembesül azzal, hogy embertelen,aminek részesévé vált, de már akkor nincs visszaút.
10. Éva
2008. 11. 23. 16:06
Így van, Gábor.
Velem is csak idén közölték, hogy: hát, Istenem, félrediagnosztizáltuk...Antidepresszánsokat kapott, amikor nem is volt depressziós.

Hát, Istenem!
Bele is halhattam volna! De ez senkit nem érdekelt akkor sem, és az orvosok többségét ma sem érdekli, mi van, mi lesz azzal, aki nála megfordul.
Futószalag, futó pillantás, rutinszerűen felírt recept. Hatástalanság? Emelt adagok, gyógyszerváltás. Ez a koreográfia.
Szívem szerint visszamennék hozzájuk immár "gyógyultan", tökéletes egészségnek örvendve, és felelősségre vonnám őket.
Ha annak idején nincs helyén az eszem még az embertelen mennyiségű gyógyszerek ellenére is, és nem fogom fel, amit Szendi Gábor a Depresszióipar című könyvében írt, ma már minden bizonnyal halott lennék.
11. mshouse
2008. 11. 23. 18:45
porhanyo/7/: csak, hogy tudd /bár kicsit sem tartozik rád/, amit használtam, az egyik alapbetegségemmel "karöltve" meg kellett volna, hogy öljön /más esetekben terápiás dózisban alkalmazott ezen szertől hozzám hasonló betegségben szenvedő páciens simán meghalt/-éppen ezért választottam. Pech, hogy mégse voltam kellően érzékeny a cuccra.../van ilyen, egyedi reakciók előfordulnak/. Ezenkívül az állatoknál használt dózisai teljesen mások. Úgyhogy a jólképzett szóhoz kapcsolt idézőjeledet kikérem magamnak. Amúgy se te vagy arra hivatott, hogy minősitsd a képzettségem színvonalát. Pláne nem öngyilkossági kísérlet alapján /ez nem szerepel az állatorvosi esküben sem, meg persze a képzésünk se terjed ki erre/... Ezenkívül mindig csendes magányomban próbálkoztam, szóval ennyit a figyelemfelkeltésről... Különben is, az elsősegélynyújtás utáni bánásmód /szerető családtól kezdve a Zacher-teamen át a dilidokikig/ a bohóckodáshoz éppen elég negatív visszacsatolás... vagyis ahhoz nagyon szarul kellett lennem, hogy újra és újra megpróbáljam. Pedig utoljára majdnem sikerült...
Éva/8/: jaja, elvileg tényleg sokat meg lehet zabálni ezekből, és csak megmarad a páciens. Amennyiben más szempontból egészséges. Ötletet adni senkinek nem akarok /mindenki saját felelősségére keresse a módszert...:-)/, de vannak olyan betegségek, amik csökkentik bizonyos hatóanyagokkal szemben a toleranciát /amúgy nem antidepivel próbálkoztam/. Meg persze olyasmit is figyelembe érdemes venni, hogy ha megmarad a páciens, maradandó károsodással nagyon gáz a helyzet. Mindig attól féltem, hogy annyira magatehetetlen leszek, hogy még újra próbálkozni se tudok. Szóval, nem is olyan egyszerű jó szert találni:-) Az erőszakosabb megoldások azért sok kínlódással járnak, meg ugye, mi van, ha túléled és nyomorék leszel...
12. Éva
2008. 11. 23. 18:57
mshouse:

Örülök, hogy életben vagy!
És az állatorvosságnak valóban nem sok köze van ahhoz, hogy valaki hogyan éli meg a lelki fájdalmait és mit tesz. Magam részéről egy nagyon jó fejnek érezlek így ismeretlenül is, aki abszolút nem törekszik az előtérbe...

No, én is megkaptam ezt a "fel akartad hívni magadra a figyelmet" típusú szöveget nemegyszer. És ha igen? Ez bűn?
S valóban, ahogy írod, az öngyilkossági kísérlet utáni bánásmódot jobb elfelejteni.
Nem a rokonokét, ugyanis nekem egy sincs (kivéve egy engem folyamatosan cserbenhagyó, pöffeszkedő apát), hanem az orvosokét, ápolókét. Meg a kísérlet utáni "meghallgatást", amit még magnóra is vettek minden esetben.
És amit - érdekes! - ugyanaz a doktornő végzett, aki futószalagszerűen és közönyösen írogatta fel nekem évekig az antidepresszánsokat, vakmerően kijelentve, hogy soha az életben nem leszek képes dolgozni.

Hát, ha még most is szedném, minden bizonnyal így volna. Ha meg elpatkoltam volna (amire minden esély megvolt), akkor csak flegmán kijelentik:
- Nem csoda, hisz bolond volt...
Na persze. Soha nem voltam bolond, túlontúl is élesen látom mindig a dolgokat, jó az ítélőképességem.
Dehát ilyenkor már rá lehet az "elhunytra" fogni, hogy a bomlott elméje miatt halt meg, s nem pedig azoktól a piruláktól, melyeket GYÓGYSZERKÉNT (!), lassan ölő méregként adagoltak neki éveken át.
13. lukrezia
2008. 11. 23. 19:23
Elolvastam a cikket a Magyar Narancsban. Tisztára olyan, mintha meg kellene győzni az embereket, hogy bízzanak jobban a gyógyszerekben. Mintha az lenne a helyzet, hogy nem bíznak bennük eléggé. Hááát...

Engem nem gyógyszereztek, de lett volna rá igény--a környezetem részéről...

Kedves gyógyszergyártók és pszichiáterek! Van egy nagyszerű reklám-ötletem!

Azt javaslom, a terméket népszerűsítő hirdetésen legyen egy elbűvölő, pajkosan mosolygó kisgyerek, vagy egy vonzó és boldogságtól sugárzó nő, aki ezt mondja: "mindennap megerőszakol az apám/a férjem, de én boldog vagyok, mert ezt szedem XXX(a termék neve)"
14. mshouse
2008. 11. 23. 20:25
Engem azzal "etetett" a pszichológus /!/-tehát nem is a dilidoki, hogy ha nem szedem az antidepresszánst rendesen, akkor el fogok hülyülni a depressziótól. Kicsit hihetőnek is tünt /lásd: Meglepetés-keresztrejtvények/, de a dilibogyóktól se javultak a képességeim... sőt... Úgy látszik, azt kisasolta, hogy a szürkeállományomat féltem, és erre rájátszott. Még példákat is mondott, bár ezeket ellenőrizni nem tudtam. Na, azóta az Élet és Tudomány Gondolkodás Iskolája rovatát szoktam minden évben végigcsinálni, mivel matekból nem vagyok egy bajnok, valószínűleg itt fognak először gondok jelentkezni... Szóval, bevetnek minden trükköt, csak etethessék a betegekkel a dilibogyókat.
15. Éva
2008. 11. 23. 21:29
A szürkeállományomat én is nagyon féltem. Azt védendő mindenre hajlandó vagyok.:)
16. Anonymous
2008. 11. 24. 0:31
Engem két mondat ragadott meg – vagy inkább érintett érzékenyen – a vitaindító írásban:

1. „Ugyanezen a héten kapott Goodwin 20 000 dollárt attól a Glaxotól, amely éveken át eltitkolta a Paroxat öngyilkosság-fokozó hatását.”

2. „Coupland és mtsi. (1996) azt találták, hogy a Paroxát a Zolofthoz képest tízszer, a Prozachoz képest viszont százszor gyakrabban produkál megvonási tüneteket.”

Méghozzá azért, mert én is Paroxatot szedek immár egy éve. Korábban napi kettőt, most egyik nap kettőt, másik nap egyet. Diagnózis: kényszerneurózis és minor depresszió.

Előnyei:

-jelentősen csökkent obszcessziók (kényszergondolatok), kis mértékben csökkent kompulziók (kényszercselekvések). Az utóbbi egyébként nem volt meghatározó.
-oldódó szorongás
-szociális kezdeményezőképesség javulása,
-társaságban oldottabb, fesztelenebb viselkedés
-némi hangulatjavulás

Hátrányai:

-inszomnia
-ritkán dühkitörések (nálam minden esetben kifelé irányuló agresszió, szuicid tendencia nincs
-emocionális közöny, csökkent felelősségtudat
-csökkent libidó, orgazmuszavar
-hízás

Hát ennyi egy év tapasztalata…
17. szengab
2008. 11. 24. 10:49
Anonymous (16)
Nehéz mit mondani leírásodra. Még a kényszertünetek azok, amelyekre leginkább hatnak ezek a szerek, de könnyen elképzelhető, hogy csupán a frontális lebeny leépítése révén. Vagyis a hatás nem célzott, hanem elnagyolt. Azért nevezik kémiai lobotómiának az antidepik használatát, mert a fő hatásuk ez. A lobotómia is megszüntetett minden bajt, csak éppen tompává és közönyösség és motiválatlanná tett. De jaj, mit is merek írni pszichológus létemre, én ugyebár hivatalból teljesen hülye vagyok az agyműködéshez, mert ahhoz csak a pszichiáter érthet.
A kérdés persze az, nem lehetett volna-e a kényszergondolataidat és viselkedéseidet viselkedésterápiával csökkenteni. Nem mondom, hogy könnyű és olcsó megoldás, de nem volnának azok a mellékhatások, amiket felsoroltál.
Nemrég Németh hozzám irányított egy kényszerbeteget, mert az azt merészelte mondani, hogy ő gyógyszer nélkül szeretne meggyógyulni. Tekintve, hogy Németh az állítólagos kényszerspecialista, neki kellett volna ezt felvállalnia. Én kényszerbetegeket nem kezelek, mert erre nem vagyok kiképezve. Rossz érzés volt ezt a beteget becsapva látni. Elirányítottam egy olyan kollégához, akivel Németh együtt írt könyvet a kényszerről, tehát feltételezhetően ismeri is.
18. Juju
2008. 11. 24. 11:12
Ha az antidepresszánsoknak nincsenek mellékhatásai, akkor én tizenegynehány év szedés után (és a kísérletezgetések közben) miért bénultam le pl.a Prozac nevű csodaszertől, miért voltak/vannak következtükben szexuális problémáim, miért szédelegtem, hánytam, remegtem állandóan, miért éreztem folytonosan , hogy nem akarok tovább élni, miért nem tudtam sírni-nevetni, és miért nem emlékszem azokból az időkből sok mindenre ...

A kérdés költői volt... Köszönöm, nem kérek választ...
Tudom ugyanis: Bennem van a hiba, az utolsó pszichiáterem szerint a "betegek " 30 %-a , hiába próbálnak rajta antidepresszánssal "segíteni", nem reagál a megfelelő módom. Értem én. Én vagyok a selejt...
De akkor miért kellett még jobban tönkre tenni,s hogy ez miért csak a "mittudomén" hanyadik kombináció után derült ki (mármint ,hogy alkalmatlan vagyok a gyógyulásra)...
Érdekes...
19. Timea
2008. 11. 24. 11:17
Jujukám!

Miből veszed, hogy alkalmatlan volnál bármire is???
Honnan veszed, hogy Benned van a hiba? Honnan??
20. Juju
2008. 11. 24. 11:33
Szia Timi!

Kicsit cinikus voltam az előbb, tudom...
Burkoltan idéztem a pszichiáter véleményét, miután sokadszor kérdeztem vissza a hosszú kezelési idő alatt, miért nem vagyok jobban egyiktől sem ?????

Persze nem hiszem, hogy csak az én készülékemben volt/van a hiba...
21. Timea
2008. 11. 24. 11:58
Szia Juju!

Ha valakinek a "készülékében hiba" van, az biztosan NEM Te vagy, hanem akik Rajtad kísérleteznek!!
De kívánom: bár már segítenének is valamit!
22. Éva
2008. 11. 24. 12:05
Jujukám, a pszichiáterek többsége a selejt, ez egészen bizonyos!
Hát persze, hogy bűntudatot akarnak Benned ébreszteni, amikor a gyógyszerfogyasztásodon múlik további jutalékuk!

Tudod, a saját véleménnyel rendelkező embereket sehol sem kedvelik. Nem tudják irányítani, nem tudják úgy "használni" őket, ahogy érdekeik megkívánnák.

Én ma - igaz, hosszú hezitálás után - bepereltem a Hír6-ot, azt a hírportált, amely tök hülyének nézett, és 2 hónapig ingyen dolgoztatott. Most sokkal jobban érzem magam.
Az ügyvéd szerint 100 emberből 5-nek van ennyi önérzete, örülök, hogy beletartozom, és biztos vagyok benne, hogy Te és Tímea is odatartoztok.
23. Maxi
2008. 11. 24. 13:20
Elképesztő ez a Magyar Narancs riport. Egyrészt nagyon tetszenek a riporter kérdései. Másrészt döbbenetes (bár korántsem egyedi) ez a fajta arrogancia, amivel Németh Attila védeni próbálja a pszichiátriai szakmát. A következetessége külön lenyűgöző: amit előbb kikér magának, azt később diszkréten bevallja. A pszichológusok egyébként ugyanúgy beperelhetnék őt 30 millióra személyiség jogok megsértése miatt, lévén a cikk olvasata, hogy szimplán lehülyézi a "csak" bölcsészeket. Szomorú, hogy ha valaki abból indul ki, hogy a diploma kézhezvétele után már nem is kell tanulnia többé. Tudást ugyanis nem diplomával adnak, hanem tanulással, ami történhet intézményi kereteken kívül is. A gyógyszerek hatásmechanizmusával kapcsolatban konkrétan nem a tudásanyaghoz kell az orvosi egyetem, hanem a gyógyszerfelírási joghoz. Nagy különbség! Azon a hasonlatán meg kifejezetten felröhögtem, hogy ha egy pszichológus a gyógyszerekről vitatkozik, az olyan, mintha a pszichiáter tenné ezt egy fizikussal a relativitáselméletről. Javasolni tudnám N.A.-nak, hogy az "olyan, mint" típusú kérdésekre alapuló IQ teszteket jó messzire kerülje, mert ezzel a logikával még az imbecillis szintet se érné el. Ugyanakkor figyelemreméltó a hasonlatban megbúvó hozzáállás: "semmi közünk a hülye pszichológusokhoz"... Persze, lévén konkurencia, bolondok lennének elismerni, hogy gyógyszer nélkül is lehet gyógyítani.
Eh, szánalmas ez az egész, de ugyanakkor rémisztő is!
24. Éva
2008. 11. 24. 13:45
Igen, Maxi, rémisztő, mert emberéletek múlnak rajta. Három évvel ezelőtt még kb. két választási lehetőségem volt:
- Temető vagy bolondokháza?

Most, a gyógyszerek letétele után 2,5 évvel már ilyesmiken gondolkodom:
- Budapest vagy Békéscsaba?
- Közgazdász vagy újságíró?

Ám sokszor elkeseredem, mert lehet, hiába példálózunk mi itt, az emberek többsége csak akkor "tanul", akkor látja be a dolgokat, ha már jól ráfázott.
Jelen esetben pedig a ráfázás azt jelentheti, hogy totálisan elhülyítették, vagy a gyógyszerek által halálba kergették egyik hozzátartozóját.
Bár a magyarázat a pszichiáterek részéről ekkor is kész szokott lenni:
- azért lett öngyilkos, mert zavarodott volt, és a gyógyszerek sem segítettek.
(Na persze, ha öngyilkosság-fokozó hatásuk van...És itt az ördögi kör bezárult).
25. Timea
2008. 11. 24. 14:57
Évi!
22.
Végigcsináltam egy pert, amikor több céggel szerződést kötöttem, hogy aki előbb eladja a lakásomat, az kap jutalékot. ÉN adtam el a lakásomat 8. emeleten volt és eladtam 2 napon belül. Megdolgoztam érte, mert hirdettem is és jöttek az emberek, és azért a 8. emeleti lakásokért nem kapkodnak...
Végigtelefonáltam aztán az irodákat, hogy köszönöm, eladtam a lakást, erre az egyik cég:
Őnekik akkor is jár a százalék, mert én azt aláírtam!!!
Kérdeztem: Hol? Mert minden szerződést alaposan elolvasok és ez nem volt ott. De OTT volt és olyan körmönfontan, hogy még az ügyvédem is alig látta..., kérdezte: Akarok-e perelni? Mondtam: Igen!, mert én dolgoztam meg érte, és szerintem becsaptak engem.
A pert elveszítettem, de az ügyvédem nem fogadott el pénzt.

Tanulság: Ha ilyen ügy van és lehet, akkor úgynevezett Próbapert kell indítani, akkor a bírósági költségeket sem kell kifizetni!
24.
Budapest és közgazdász. Ilyen egyszerű. Hobbi: újságírás
26. azirodalomvisszavag
2008. 11. 24. 15:03
Kalmar S, Szanto K, Rihmer Z, Mazumdar S, Harrison K, Mann JJ. Antidepressant prescription and suicide rates: effect of age and gender. Suicide Life Threat Behav. 2008 Aug;38(4):363-74.

To determine whether the effect of antidepressant exposure on suicide rate is modified by age and gender in Hungary, annual antidepressant prescription rates and suicide rates of about 10 million inhabitants between 1999-2005 were analyzed by age and gender groups. The suicide rate was inversely related to the increased use of antidepressants in both genders. The strongest association was found in
the oldest age groups, where the increase in antidepressant use was highest, while there was no association in the under 20 or 50-69 age groups in either
gender. Antidepressant prescription rate was related to suicide rate after controlling for divorce rate or unemployment rate, but not after controlling for
alcohol consumption rate.
27. Éva
2008. 11. 24. 15:15
Timi 25.

Itt nem volt egy darab papír sem, amire hivatkozhatnának. Ellenben nekem vannak névvel ellátott cikkeim az Interneten és egy belső anyag, amit még azelőtt nyomtattam ki, hogy megszüntették volna a hozzáférésemet a számítógépes rendszerükhöz. Az ügyvéd szerint jó bizonyíték.

*

Hobbi: újságírás?!
Na, azt hiszem, ezt a gondolatot kell még megszoknom...
28. Éva
2008. 11. 24. 15:27
26.

Minden szót értettem.:)
29. mshouse
2008. 11. 24. 15:36
Juju: hát szia! Jó, hogy látunk!:-) Ne aggódj, aki itt antidepit szedett, az mind "selejt":-)))) Én se gyógyultam tőle, sőt, Éva se, meg még egy páran se... Mind rosszul reagáló, selejt nyüvedékek vagyunk :-)))) Valljad be, nem rossz bagázsba csöppentél... /már megérte...:-)))/
Az tényleg rémísztő, hogy mennyire nem figyelnek a betegek reakcióira. Pedig az emberbeteg még beszélni is tud és elmondja, hogy hogy érzi magát, milyen tüneteket tapasztal... Nekem hány "rosszul reagáló" betegem volt már? Ha annyi Horn-tallérom lenne...:-) Először is észrevettem, vagy szólt a gazda. Másodszor: megpróbáltam rájönni, miért nem jó /lehet, hogy nem megfelelően adták, vagy olyan gyógyszerrel együtt, amivel "ütik" egymást, stb./ Végül: ha nem jó, akkor gyógyszert cserélek, oszt slussz... Az a lényeg, hogy gyógyuljon a beteg.
Ceterum censeo: éljenek a pszichiáterek!...kenyéren és vizen...és azon se sokáig...:-)
30. Éva
2008. 11. 24. 15:36
"The suicide rate was inversely related to the increased use of antidepressants in both genders."

- ezt erősen kétlem.
31. mshouse
2008. 11. 24. 15:55
Éva/30/: kételkedsz a nagy Rihmer és tettestársai szavában? Ha egyszer aszondják, hogy az antidepik a tuti szerek és nem öngyilkolódnak meg tőle a betegek, akkor az úgy is van. Te, meg Juju, meg én, meg a többi selejt csak műtermék. Amúgy is depisek vagyunk, azért öngyilkolódunk. Mert türelmetlenek vagyunk, nem bírjuk kivárni a csodálatos hatást. Nézd meg Jujut: sok éve szenved és türelmetlen... /bocs, Juju, csak poén.../. Vagy csak a pszichiátereket akarjuk bosszantani:-) Ami kérdőívet kitöltöttem a sárgaházban, azokból egyet nem olvastak el. Pedig az csak papír, nem kellett velem foglalkozniuk. Na, meg kezelés UTÁN sose volt kérdőív... Akkor honnan derül ki, hogy javult-e a "depi-pontszámom"? Egyébként nem javult... Meg valahogy a zárómban is elsikálták, hogy Prozac hatása alatt öngyilkossági kísérletem volt. Ezek után szerinted a nagy Rihmerék mit fognak hírdetni?
32. Éva
2008. 11. 24. 16:13
Hát, nem tudom, mshouse...De szerintem írhatják angolul, franciául, sőt héberül is, a lényegen az sem változtat.

Én "csak" 6 évig szenvedtem tőlük EGYRE JOBBAN (mármint a gyógyszerektől), nyilván ez kevés, hogy kifejtsék hatásukat...
33. mshouse
2008. 11. 24. 16:26
Éva/32/: hahó, csak irónia volt...:-)
34. Éva
2008. 11. 24. 16:31
mshouse 33.

Értettem. Úgy tűnt, mintha nem?:)
35. Timea
2008. 11. 24. 16:37
Érdekes, Lányok, hogy tudtommal ezeket a vacakokat nem szedtem, de az életem korai szakaszában mégis megtörött!
Ti azért mind tudtatok tanulni. Nahát! Most nem tudom, ki járt jobban, mert én is meg lettem lőve...(gyógyszerek tömkelege, elektrosokk...), és mondhatom, alaposan. Ma meg ott tartok, hogy ma sincs, aki segítsen. Nincsenek tuti megoldások, mert nincsenek, akik segíteni tudnának, akarnának... vagy már így is túl tökéletes vagyok??
36. Éva
2008. 11. 24. 16:38
Timi 35.

Életem legkeményebb felismerése volt, hogy igazából senkire sem lehet számítani. Csakis önmagunkra.

Tanulni meg sosem késő, hidd el!:)
37. Timea
2008. 11. 24. 16:55
Évi!
36.
Tudom. De ezek az esti iskolák jól ki tudják készíteni az értelmesebb embereket! Ki lehet próbálni, javaslom estin járni a gimnáziumba mindenkinek, aki nem hiszi!:)))
38. porhanyo
2008. 11. 24. 17:31
Köszönjük,mi már túl vagyunk rajta.(mármint a gimnáziumon)
Biztos kényelmesebb dolog otthon üldögélni és hivatásos anyának lenni,mint egyéb hasznos dologgal tölteni az időt.Tanulni,dolgozni.
39. Juju
2008. 11. 24. 17:46
21. Timi, már nem kísérleteznek rajtam 2 éve szerencsére. És remélem azt is, hogy soha többé nem fognak...
Ha időben jutok annak idején kellő információhoz, akkor talán nagyon sok szenvedést meg tudtam volna spórolni magamnak.Meg talán nem kellene az utóhatások következményeit viselnem a mai napig.
40. Timea
2008. 11. 24. 18:05
Juju!
39.
Rajtam könnyen tehették, mert fiatal voltam, és Istennek hittem az orvosokat! Nem azok. Most ezzel a tudással még mindig nem lehet mit kezdeni, amikor az ember folyamatosan rosszul van...
Másik, ami az önbecsüléssel kapcsolatos:
Az a lényeg, hogy mindig tisztában legyél a saját értékeiddel, mert ez az, ami fontos! Sose mások mondják meg, mi az, amit tenned kell, hogyan kell élned.

Porhanyo!
38.
Nem kevesebb, amit én anyaként teszek idehaza, mint amikor munkahelyen dolgoztam. És nem könnyebb.
41. porhanyo
2008. 11. 24. 18:22
Timea.Jó neked,hogy megteheted,hogy csak anya vagy.Azért ezt szinte minden nő meg tudja csinálni munka mellett is.Csak arra vigyázz,ha már a gyerekeid kirepülnek ne legyél unalmadban mindenlébekanál anyós.
42. Timea
2008. 11. 24. 18:33
Porhanyo!
41.
Az, hogy én "csupán" anya lehetek, azért én nagyon sokat tettem. Örülnék neki, ha a gyerekek nevelését valóban mindenki ilyen szinten tudná csinálni, amit én.

Korábban belefért az időmbe karitatív munka is, tanulás is, de most kizárólag a gyerekek férnek bele!
Mi lesz később? Marad a karitatív munka. Semmiképpen nem szeretnék anyós lenni, meg gyerekdajka. Nem! Azért én keményen viszem a saját dolgaimat is.
43. Éva
2008. 11. 24. 18:39
porhanyocskám:

Miért irigykedsz, édes fiam?!
44. porhanyo
2008. 11. 24. 18:53
nahát,most már azt sem szabad???
45. Timea
2008. 11. 24. 18:58
Évi!
43.
Gondoltam: Rögzíthetnénk, hogy a Porhanyo (rövid ó) hozzászólhat a témához, vitatkozhat róla, de mások dolgaiba ne szóljon bele, mivel abból jól kijönni nem tud, és csak a negatív tulajdonságaival rukkol elő!:)))
46. porhanyo
2008. 11. 24. 19:10
Akkor már nem mások dolga,ha ide ki van tálalva a magánügy.Akkor inkább azt rögzitsük,hogy mindenki csak a témához szóljon hozzá. Ne legyen állatorvosi tanácsadás,ne legyen "Húú de menő maca vagyok mert anya vagyok" stb.
47. Timea
2008. 11. 24. 19:33
Porhanyo Blogtárs!
46.
Mshouse mindig olyan aspektusba helyezi az állatorvosi közlendőit, mellyel rávilágít adott probléma mélyebb értelmére. Tehát én fontosnak gondolom, hogy ő itt kifejtse magát, ha lehet még jobban!!

Az anyasággal kapcsolatosan, ha bármi szóba kerül, és följebb Te hoztad szóba, arra pedig részemről szívesen reagálok.
Neked pedig ami a szakterületed, azt építheted a mondandódba úgy, hogy kapcsolódjék a témához! Rögzítjük, ha gondolod...
48. Anonymous
2008. 11. 24. 19:41
Szengab (17)

A pszichiáternek egzakt módon elpanaszoltam tüneteimet, eleve úgy állítottam hozzá, hogy a diagnózis: OCD. Sokat olvastam erről a betegségről is, a leírások alapján magamra ismertem. Talán pályája során velem volt a legkönnyebb dolga – mármint kórismézés szempontjából. Fizikai vizsgálat után 10-15 pernyi beszélgetés következett és felírta a Paroxatot. Azt mondta, a problémát az okozza, hogy agyamban nem kellő mennyiségben található meg néhány neurotranszmitter (főleg szerotonin) és ez majd pótolja. Olyan, mint amikor a diabéteszes inzulint kap. Ez a hasonlat egyébként tipikus pszichiáter duma! :-) Az én pszichiáterem ellen amúgy nincs semmi kivetnivalóm, tényleg türelmes és lelkiismeretes asszony, de tudom, más orvosok (és nem csak elmeorvosok) mennyire nem respektálják még az alapvető emberi jogokat sem. Ez borzasztó. Utána mindenféle pszichológia teszt, vizsgálat következett, majd felajánlották a pszichoterápiát. A pszichológusom is becsületes szakmabeli, de mivel részmunkaidős, sokszor egyéb elfoglaltság miatt nem rendel, ergo sok a beteg, kevés az idő – a viselkedésterápia lemaradt, mint a borravaló. Ez amolyan TB jellegű ellátás, nem magánpraxis. Ingyenes, de olcsó húsnak ugye… No, sebaj, így is sokat segítettek a beszélgetések, (talán még felkeresem) és mára számottevően javult az életminőségem. Jövő tavaszán hagyom abba a gyógyszerszedést. Reménykedjünk a mellékhatás-mentes szabadulásban.
49. Éva
2008. 11. 24. 19:45
Én továbbra is amellett vagyok, hogy a cseszegetéseket Gábor moderálja ki (mint ahogy porhanyo Tímeát vegzáló fenti kijelentéseit), ugyanis az tényleg nem tartozik a tárgyhoz.
Magánügyeink megbeszélésére ott a Kávézó (www.kavezo.freeblog.hu), viszont óhatatlan, hogy egy-egy, a témához kapcsolódó bejegyzésbe személyes élmények kerüljenek, ugyanis személyes élményeink nélkül a témába vágó hsz-ek sem lennének értelmezhetőek.
50. porhanyo
2008. 11. 24. 20:16
Miért kéne kivágni?? Hiszen az nem cseszegetés, hanem "negatív tulajdonságaimmal rukkolok elő"
51. Éva
2008. 11. 24. 22:12
Hát szivikém, nem megy ez Neked...:) A keménykedés.
52. szengab
2008. 11. 24. 22:28
Maxi (23)
A pszichiátria vezetésére évek óta jellemző ez a tudományellenes szemlélet, amellyel nem a tudományos érveket, hanem az érveket megfogalmazó személyét és végzettségét firtatják. Javaslom az MPT-nek, hogy vizsgálja felül az MPT vezetőségét, amelybe alattomosan beférköztek pszichológusok pl. Bagdy Emőke, Mórotz Kenéz. Értelmes pofát vágnak a társasági üléseken, de nem szabad hinni nekik, hiszen teljesen hülyék a magasröptű pszichiátriának nevezett tudományhoz.
Meg aztán, ha utánanéznének, Irving Kirsch, aki többszörösen megcáfolta az antidepresszánsok hatásosságát, valójában pszichológia professzor, csak egyszerűen odapofátlankodott a halandók számára érthetetlen pszichiátria tudomány területére. Hogy nem jöttek eddig erre rá a szaklapok? Ha ezt az MPT előbb kiszagolja, elég lett volna kiadni egy nyilatkozatot, hogy "pszichológusokkal nem vitázunk".
Ami azt illeti, én eddig azt gondoltam, egy pszichiáter is vitatkozhat egy fizikussal, de Németh interjújának szellemisége ebben most elbizonytalanított.
53. szengab
2008. 11. 24. 22:32
Éva (24)
A blog, az antidepi webszájtom, a fórum azért van, hogy az emberek informálódhassanak. A világon a haladó kutatók, a haladó médiaszakemberek mind azon is dolgoznak, hogy az embereket informálják az őket fenyegető veszélyekről, amelyek a biológiai pszichiátria részéről fenyegeti a társadalmat. A lehetőség mindenki számára nyitott. Aki nem él vele, annak remélem erre jó oka van.
54. lukrezia
2008. 11. 24. 22:37
Van-e arra precedens, akár Magyarországon, akár máshol, hogy pl. nemi erőszak, munkahelyi zaklatás, valamilyen erőszakos cselekmény vagy fenyegetés, stb. áldozatait gyógyszeres kezelésre kötelezik?

Hivatkozhat-e pl. az elkövető jogi képviselője arra, hogy, tekintettel arra, hogy gyakorlatilag minden probléma hatékonyan orvosolható pszichiátriai gyógyszerekkel (amit, ugye, bármely lelkiismeretes pszichiáter alátámaszt, mint szakértő...), az áldozat kötelessége lenne ilyen módon gyógyíttatnia magát, mert az az ő "betegsége", ha rosszul érzi magát a történtek miatt? Lehet-e törvényesen arra hivatkozni, hogy az adott esetnek ez--a gyógyszeres kezelés--a korrekt, "tudományosan igazolt" megoldása?

Személyesen tapasztaltam, hogy nem jogász és nem orvos "laikusok" (és pl. az elkövető) szerint így fest a dolog. Én még olyan "pszichológussal" is találkoztam, aki azt propagálta, hogy az erőszak természetes, és bennem van a hiba, amiért rosszul érzem magam a történtek miatt. (Az illető mondott meg csinált egyéb furcsákat is, amik miatt a vélekedései szerintem enyhén szólva nem tekinthetőek mértékadónak, de ez most nem tartozik ide...) Szóval, az én tapasztalataim szerint elég általános az a felfogás, hogy aki valamilyen extrém helyzet miatt nem jókedvű, fenyegetve érzi magát, stb., az "beteg", tehát az ilyen helyzeteket gyógyszerrel kell kezelni--és nem azzal, hogy megszüntetik pl. a fenyegetést jelentő helyzetet. És hát utilitarista szempontból végül is logikus lenne gyógyszerekkel "kezelni" pl. társadalmi problémákat...
55. szengab
2008. 11. 24. 22:39
Eddig én sem szóltam a pszichiátria ellenem indított perében fontos szerepet játszott Sándor Róbert ügyvédemről, aki nem csak egy ügynek tekintette ezt a pert, hanem -amennyire egy ügyvéd teheti - azonosult az üggyel, és a végén szolidaritásból jelentéktelen összeget kért munkájáért.
56. szengab
2008. 11. 24. 22:50
azirodalomvisszavag (26)
Vajon ez most itt paródia, vagy azirodalomvisszavag elhiszi ezt az ostobaságot? Ezt az elméletet szoktam úgy nevezni, hogy a mosógépek növekvő száma is csökkenti az öngyilkosságok számát. A Biostatisztikai Társaság elnöke már jó tíz éve felhívta Rihmer figyelmét arra az elemi matematikai tételre, hogy ha két változó korrelál, az nem mond semmit a két faktor ok-okozati viszonyáról. Az antidepresszánsok öngyilkosságcsökentő hatását az bizonyítaná egyedül, ha azok körében csökkenne, akik szedik. Az ilyen elemzések viszont éppen azt bizonyítják, hogy az antidepresszánsok fokozzák az öngyilkosság kockázatát. A beperelt cikkemben idézek egy dán vizsgálatot, ahol több millió embert személyre lebontva vizsgáltak, és kiderült, hogy akik SSRI-t szedtek, azok közt nőtt az öngyilkosságok aránya, míg a gyógyszert nem szedők közti öngyilkosságcsökkenés idézte elő a dán öngyilkossági ráta jelentős csökkenését. Egy kanadai vizsgálatban több tízezer idős ember gyógyszerszedését vizsgálták, és a kanadai öngyilkossági átlag 25-szöröse jött ki. Az időskori öngyilkosság az egész világon csökkenő tendenciát mutat, és ez bizonyítottan független az antidepresszánsok alkalmazásával. A szakfolyóiratok gyalázata, hogy ilyen dilettáns cikkeket egyáltalán tudományos közleménynek neveznek és leközölnek.
57. Maxi
2008. 11. 25. 9:03
"A szakfolyóiratok gyalázata, hogy ilyen dilettáns cikkeket egyáltalán tudományos közleménynek neveznek és leközölnek."

Mernék nem megtenni, amikor maga Rihmer (aka "pszichiátriai atyaúristen") az egyik szerző... :o/(akinek egyébként tudom ajánlani Earl Babbie "A társadalomtudományi kutatás gyakorlata" című kifejezetten olvasmányos könyvet, hátha akkor a jövőben egy picit könnyebben és szakszerűbben értelmez statisztikai adatokat)
58. Éva
2008. 11. 25. 11:03
Gábor 53.

Tudom, hogy Te mindent megteszel. És maximálisan támogatom az elképzeléseidet. Csak sajnos tudom, hogy nem mindenki olyan információéhes, hogy magától keresse ezeket a híreket, mi több, amikor én kezdtem küldözgetni ismerőseimnek a hírleveledet, egyikük azt mondta, szinte hihetetlen és nem is érti, mert nem élte át, de nekem elhiszi, hogy így van. (Mármint a gyógyszerek káros hatásairól).

Leendő médiamunkásként is minden eszközt megragadok, hogy tapasztalataimat megosszam, remélem, lesz foganatja.
59. azirodalomvisszavag
2008. 11. 25. 11:36
szengab56: Paródia-é? Kapiska! Tessék megnézni e becses közlemény kivonatának utolsó mondatát!
60. azirodalomvisszavag
2008. 11. 25. 11:42
maxi57: Hideg! Rihmer nem számít. Porszem. Tessék rátekinetni az utolsó szerzőre, az a Big Dog. Dr. JJ Mann from the USA, a világ egyik vezető öngyilkosságszakértője. Ő lesz a következő Goodwin vagy Nemeroff (ha nem ügyesebb). Ez egy nemzetközi játszma. A cikk meg annak beismerése, hogy tévedtek. Utolsó mondat, Hölgyeim és Uraim.
61. azirodalomvisszavag
2008. 11. 25. 12:59
Ebben a cikkben a depresszioipar "nagyjai" - Thase, Fava, az emlitett JJ Mann es a vitaindito cikk altal is ismertetett es lebukott Goodwin, lenyegeben elismerik, hogy elkurtak, nem kicsit, nagyon es hogy az antidepresszansokkal kapcsolatos kutatast uj modszerekkel t.k. ujra kell kezdeni.

Gelenberg AJ, Thase ME, Meyer RE, Goodwin FK, Katz MM, Kraemer HC, Potter WZ, Shelton RC, Fava M, Khan A, Trivedi MH, Ninan PT, Mann JJ, Bergeson S, Endicott
J, Kocsis JH, Leon AC, Manji HK, Rosenbaum JF.
The History and Current State of Antidepressant Clinical Trial Design: A Call to Action for Proof-of-Concept Studies. J Clin Psychiatry.
62. szengab
2008. 11. 27. 8:59
Lucrezia (54)
Az extrém negatív helyzetekre, az én integritását fenyegető helyzetekre adott reakciót nem szerencsés betegségnek tekinteni, de az ember valóban elszenvedhet tartós károsodást. Sajnos ezek közé tartozik a pszichiátriai kezelés is. Úgyhogy fából vaskarika egy traumatizáltat tovább traumatizálni pszichiátriai "gyógykezeléssel". Tekintve, hogy nem tudni, hogy kavar bele az agyba a gyógyszer, nem is tekinthető kezelésnek, inkább csak kísérletezésnek a gyógyszerelés. Anonymus esetén is ez a duma, hogy az antidepi olyan, mint a cukorbetegnek az inzulin, meg hogy helyreállítják a szerotoninszintet... A gyógyszerhatást odáig követik, hogy megváltoztatja a szerotonerg rendszer működését. De már kapásból nem csak azt. És a domnineffektus révén lavina indul be az agyban, s ki tudja mi a vége. Tehát ez egy teljesen primitív hozzáállás, hogy azt hiszik, ők célzottan a szerotonerg rendszerbe nyulnak bele. De közben felboritanak mindent az agyműködésben.
Az áldozat hibáztatása szerintem aljas dolog.
63. ajedivisszater
2008. 11. 27. 15:45
Látom, senkit nem érdekel ez a Rihmer-cikk. Pedig szerintem izgalmas. Akkor mondanám mi a titok:
1. Azt mondják, hogy a felírt antidepresszánsok mennyiségével párhuzamosan csökken az öngyilkosság. Ez Rihmer jól ismert állítása, többször publikálta.
2. A cikkből az is kiderül, hogy a vizsgálat időszakban nemcsak az antidepresszáns felírás, de a lakosság ALKOHOLFOGYASZTÁSA is nőtt. Hoppá!
3. Ha az antidepresszáns-öngyilkosság összefüggés vizsgálatakor figyelembe vesszük az alkoholfogyasztást is, akkor a fő állítás megdől, vagyis a növekvő antidepresszáns felírás és a csökkenő öngyilkosság közötti kapcsolat eltűnik!
Ha komolyan gondoljuk, hogy bármilyen korrelációhoz hozzáképzelhetünk ok-okozati összefüggést (nem kell ahhoz statisztikai hivatal, hogy tudjuk, ez nem helyes, elég egy pszichológia tankönyv statisztika fejezetét felütni), akkor vicces dolgokra jöhetünk rá. Pl. az antidepresszánsok miatt az emberek többet piálnak, és ezért nem lesznek öngyilkosok, vagy a több piálás miatt több antidepresszánst szednek, és ezért nem lesznek öngyilkosok. Vagy heuréka: a társadalmi-kulturális átalakulás miatt többet isznak, több antidepresszánst íratnak fel (reklám) és mert oly’ jó ma itthon élni, kevesebbet öngyilkolják magukat. Vagy: az adatok véletlenszerű fluktuációját látjuk, idioszinkráziás korrelációkkal. Akárhogy is: EZ PARÓDIA, SZOMORÚ PARÓDIA A JAVÁBÓL. Viszont az tiszteletre méltó, hogy leközölték.
64. mshouse
2008. 11. 27. 18:44
ajedivisszater/63/: az egyik ismerősömet depresszióval kezelték, vagyis bevonták egy gyógyszerkísérletbe, aminek keretében csak azt a bizonyos, valószínűleg SSRI-t kapta, mellé se nyugtató, se altató, se pszichoterápia. Gondolom, kitaláltad, hogy a falat kaparta a mellékhatásoktól, bár ez senkit nem érdekelt. Egyszer arra mentem hozzájuk, hogy békésen sörözik. Szóltam, hogy dilibogyóra nem szerencsés rápiálni, mire azt felelte: a kezelőorvos megengedte. Na neeee, mondtam, ilyet orvos nem mond. De, napi 2 üveg sört megihatok-volt a válasz. Na, volna néhány kérdésem: 1. hogy a büdös francba titrálták ki, hogy pont 2 üveg sört lehet a kísérleti bogyóra ráinni? 2. ha annyira baromira jó gyogyó, akkor mi szüksége van a betegnek napi rendszerességgel 2 üveg sörre? 3. ha rosszul lesz, és mentőt kell hívni, mit mond, milyen gyógyszert szedett be? /mivel kísérleti gyógyszer, csak egy kódszám volt a kapszulákon meg a dobozon/ 4. a fantasztikus kísérleti elrendezésben hogyan mérik az etanol anxiolitikus hatását /anxiolitikumos állatkísérletben referenciavegyület szokott lenni... a másik a diazepam/?
Egyébként ezt a /mint később csiripelték a verebek/ nem egészen legális gyógyszerkísérletet a Lipóton végezték, évekkel ezelőtt. Amikor vége volt, az ismerősömet kivágták, mint a taknyot, nem foglalkoztak tovább vele, mert területileg nem hozzájuk tartozott. Ez igaz. Már a kísérlet elején se tartozott oda területileg...
65. Ferenc
2008. 11. 27. 20:03
Kedves Gábor!

Szerintem ahhoz, hogy az emberek/betegek ne az antidepresszívumokat fogyasztják vagonszámra, komoly szemléleti változásra van szükség. Méghozzá össztársadalmi szinten. Oly alacsony hazán pszichológiai kultúráltsága, hogy sokan még a pszichogén zavarokat sem ismerik el betegségként. Továbbá: ha mégis, úgy vélik, mindezt nem lehet egy idegennel való "beszélgetéssel" orvosolni. Ha az orvos nem ír fel gyógyszert, akkor nem csinált velük semmit - gondolják. Főleg, hogy köztudottan nagy gyógyszerfogyasztó nemzet vagyunk. Képtelen megérteni az emberek zöme, hogy ha nincs 40 fokos lázuk és nem fáj a torkuk is lehetnek betegek és nem csak gyógyszerrel lehet gyógyítani. Nem véletlen a sok szomatizáció. A belgyógyászok tudnának erről sokat mesélni. Nos, ezen az attitűdön is kell változtatni a siker érdekében. Te is így látod, Gábor?

Egy dolgot kérdeznék: ha valaki abbahagyja az antidepresszívumok szedését és túl van a megvonásos tüneteken is, akkor a mellékhatások is megszűnnek idővel. Irreverzibilis károkat okoznak vagy átmenetit, és miután eltűnik a szervezetből, rendeződnek ezek? Gondolok itt a szexuális zavarokra, alvászavarra satöbbi.
66. Maxi
2008. 11. 28. 13:20
November 17-én jelent meg Hans Weiss új könyve Németországban "Korrupt gyógyászat: cinkos orvosok - egy gyógyszerügynök kitálal" címmel. A fickóról egyébként érdemes tudni, hogy egyrészt már elég sok "botránykönyvet" írt a gyógyszeriparról és az egészségügyről, másrészt ő volt az, aki 2000 körül néhány magyar pszichiátert megkeresett, hogy részt vennének-e néhány gyógyszer kipróbálásában jó pénzért. Naná, hogy "fű alatt" és naná, hogy igent mondtak neki. Persze az egészet csak azért csinálta, hogy a könyvéhez gyűjtsön anyagot, de anno elég nagy botrány lett belőle.
67. Maxi
2008. 11. 28. 13:54
index.hu/politika/belfold/gyogyszer/
68. szengab
2008. 11. 28. 21:32
ajedivisszater(63): Engem speci annyira érdekelt, hogy letöltöttem az egész eredeti cikket. Ezt az ökörséget 12 oldalon át tárgyalták, és nem tudtam rájönni, mi volna benne olyan nagy bukta, azon kívül, hogy ostobaság az egész (két majdnem független faktor korreláltatása miatt). Ez az alkohol-antidepi-öngyilok kapcsolat azért nemolyan nagy ágyú, talán még ők is kitérnek rá, vagy ha nem, megmagyaráznák legalább olyan éleselméjűséggel, amivel a cikket írták. Én úgy vélem, amikor egy pszichiátriai szaklapban egy ilyet lehoznak, teljesen kilóg a lólába, hogy ezt a gyógyszeripar támogatására közlik. És a szerzőknek is valószínűleg ezt valamilyen formában vastagon meghálálják. Sajnos ilyen cikk van egy rakás. Ezek az emberek nem szégyenlik magukat, és az sem érdekli őket, hogy hülyét csinálnak magukból.
69. szengab
2008. 11. 28. 21:35
mshouse (64)
Közismert, hogy már az első SSRI-nál, a Prozacnál a vizsgálatokban masszívan alkalmaztak nyugtatókat, mert a betegek jó része agitált vagy mániás állapotba került. A sört pontosan azért engedélyezték, hogy oldják azt a feszültséget, amit a gyógyszer kelt, és a vizsgálatról szóló beszámolóban már csak az szerepel, hogy a gyógyszer jól tolerálható. Persze, mert sörrel, szorongáscsökkentővel lenyugtatják a betegeket.
70. szengab
2008. 11. 28. 21:41
Ferenc (64)
Az antidepresszánsok elhagyása után sajnos elképzelhető, hogy tartós károsodás marad vissza. Létezik a Állandósult szexuális arousal, amely az antidepresszáns elhagyása után jelenik meg, és éveken át is fennálló folyamatos szexuális izgalmat jelent, amely akárhány orgazmussal sem csökkenthető. Volt olyan nő, akit havonta elektroschoccakl kezeltek, így volt a számára elviselhető az állapot.
Az antidepresszánsokokozta agykárosodás, memóriaromlás, kiégett emóciók sokaknál megmaradnak örökre. Akinek ennyire belekavartak az agyába, nem mindig képes visszatérni az eredeti állapotba.
Hogy mit kell ezért tennünk? Egyedüli célom az információnyújtás. A magyar pszichológusok jó része sunyi lapít, úgy tesz,mintha nem lenne véleménye, s talán nincs is. Kényelmesebb azt hinni, hogy "na azért ezeknek a gyógyszereknek is meg van a helye" (nem a kukára gondolnak), sok pszichológus maga küldi betegét pszichiáterhez, ha megijed tőle.
71. jedivagyamitakartok
2008. 11. 29. 7:35
Gabor(68): Szerintem az, hogy az alkoholfogyasztas novekedesenek figyelembe vetelevel eltunik a korrelacio az antidepi feliras es a csokkent ongyilkossag kozott azert fontos, mert teljesen diszkvalifikalja a szerzok fo allitasat - a mediator valtozo (alkohol) figyelembe vetelevel NINCS szignifikans osszefugges antidepi feliras es ongyilkossag kozott. A cikk az en olvasatomban arrol tehat szol, hogy beismerik az antidepi-ongyilok korrelacios hipotezisuk tevesseget, meg ha ezt meg is probaljak kimagyarazni.
72. Eventa
2008. 11. 29. 16:44
Én csak tegnap vettem észre, hogy Gábor újabb cikket írt a blogjában, mert én a hírcsatornán keresztül szoktam nézni az újdonságokat és ott csak az előző cikk új hozzászólásait látni. Mély szomorúság öntött el, amikor megtudtam, hogy az előző cikk hozzászólói között hányan küzdenek, küzdöttek lelki problémákkal. Eddig is tudtam, hogy a magyarok között igen magas az öngyilkossági ráta, és mivel időm felét Mo-on töltöm, sejteni vélem, hogy mi lehet a sok lelki baj oka. Több városban töltöttem több évet (Veszprém, Győr, Szombathely, Budapest) és mindenhol azt tapasztaltam, hogy az emberek nem nagyon tisztelik egymást, nem igazán szeretik egymást és rengeteg a magának való ember és az irigység, a haragtartás, az arcokon kiülő lefojtott indulat jellemzi a magyarok jelentős részét. A szomszédok sem nagyon köszönnek egymásnak, nemhogy még az üzletekben, vagy a hivatalokban, amikor totál idegeneket fogadnak. Elidegenedés, elszigetelődés van, és tengernyi önérzet és önsajnálat. Szeretem a magyar barátaimat, amiért olyan okosak és tárgyilagosak szinte minden kérdésben, elbűvöl a magyar nők szépsége, és értékelem a magyar őszinteséget, és persze fellélegezhetek, amikor magyar földön vagyok, mert bár sokkal alacsonyabb a személyi biztonság szintje, de a személyi szabadság annál magasabb. Ez a kettő fordított arányban van szülőhazámban, Szíriában. Szíriában mégis sokkal kevesebb a depressziós ember, sokkal barátságosabbak az emberek, segítőkészebbek, előzékenyebbek, sokkal nyitottabbak egymás bajaira, és elégedettek azzal, amijük van. Irigykedni sem úgy irigykednek, hogy elvitatják a másiktól, amije van, hanem azt kívánják maguknak és szeretteiknek, hogy bárcsak nekik is meglegyen az, ami a másiknak. Az emberek itt tudják értékelni a keveset is, ami van, és segítőkészek, udvariasak. Amikor ide visszajövök Mo-ról, akkor lelkem más oldalai virágoznak ki: itt bár nincs olyan fokú szólásszabadság, mint Mo-on, és a magánéletem sem annyira magánélet, amennyire szeretném, de itt mosolyognak rám az üzletekben, a szomszédok kíváncsiak az egészségemre, a munkámra, és úgy általában összetartás van az emberek között. Ebben az országban az emberek igyekeznek feldobni egymást, feloldani egymás feszültségeit és örömet szerezni egymásnak, s bár rengeteg a temperamentumos, lobbanékony természetű ember (mint a mediterrán országokban általában), de nem haragtartóak. Sok a negatívum mindkét országban, amiért egyikben sem szeretek félévnél tovább maradni egyhuzamban, de azt elmondhatom, hogy hajlamosabb vagyok a depresszióra, amikor Mo-on vagyok, mint itt, Szíriában. A depressziót most abban az értelemben használom, hogy tartós rosszhangulat, még ha tudom is az okát: a szemtelenség, az udvariatlanság, és úgy általában a szeretetlenség és barátságtalanság (és ennek nem sok köze van ahhoz, hogy mennyire rí le rólam, hogy nem vagyok tiszta magyar, ugyanis nem nagyon lehet ezt észrevenni sem a külsőmön, sem a beszédemen). Valami van magyar földön, amitől olyan nagy a negatívizmus úgy általában. Kezdetben, letelepedésemkor a magyar nyelv sajátságaiban véltem ezt felfedezni (a magázás, a nyelv különleges agytekerő szerkezete), de aztán ahogy több ismerősöm és barátom lett, egyre jobban kikristályosodott előttem az ábra: Magyarországon egy olyan ördögi lavina működik társadalmi szinten, ami szétcincálja az emberi kapcsolatokat és sötétségbe borítja a lelkeket, értelmetlenné, kilátástalanná téve az életüket.

Nem vagyok sem szociológus, sem pszichológus, csak egy érzékeny lélek, akinek néha könnybe lábad a szeme, miközben valami szépet ír le, vagy fájdalmasan összeszorul a szíve, ha igazságtalanság éri, vagy rosszindulatot sejt. Csak az érzéseimről írhatok, és én azt érzem a depresszióval kapcsolatban, hogy akármi is kíséri az agy működését a depresszió alatt (kevesebb örömhormon, stb., amihez nem értek), ha azt szeretet és törődés és foglalkozás nélkül akarjuk kiegyenlíteni élettelen kemikáliákkal, begyógyszerezve a beteget és kitéve őt a megbetegítő társadalom viszontagságainak, azzal semmit nem oldunk meg. A megoldásnak belülről kell fakadnia. Az embereknek meg kell tanulniuk köszönni egymásnak, érdeklődni egymás iránt, bátorítani és nem kritizálni egymást, nem lehúzni a másikat, kevesebbet önérzeteskedni és hinni abban, hogy idővel mindenkinek jobb lehet, ha rászánjuk magunkat a közös megoldásra.

A depresszió modern betegség, ha jól tudom. A modern életstílus és -ritmus okozza. Ha valaki zsákutcában látja torkollni a társadalmi és egyéni életét és ettől elmegy az életkedve is, mert annyira tehetetlennek érzi magát, főként azért is, mert élete során azt tanulta meg, hogy felesleges jót tenni, felesleges szeretni, és reménytelen dolog szeretve lenni, akkor miért akarna, és hogyan tudna élni? Én ilyen egyszerűnek látom a problémát, és persze ilyen nehezen megoldhatónak is, hiszen ezt a társadalmi lavinát nagyon nehéz leállítani. Amikor egy nép utálja saját magát és az idegenekre is (akiktől sokat tanulhatna) csak megvetéssel vagy irigységgel tud nézni, az hogyan tudjon kijönni ebből az ördögi körből? Mi lesz a magyarokkal, ha tovább hagyják, hogy a Szépre és a Jóra vevő antennáikat mind letörjék? Még kevesebb születés és még több öngyilkosság? Lassú, kínhalált akar a nemzet? Mikor ébrednek rá egyenként arra az elemi tényezőre, ami elengedhetetlenül szükséges az élet fennmaradásához, s ami nem más, mint a melegség, a barátságosság, az egymással törődés és a hit a szebb közös jövőben? Én úgy sajnálok minden beteget, hogy amikor ezt írom, akkor is könnyezik a szemem, és tudom, hogy ezt az érzelgősséget néhányan ki fogják nevetni közületek, de akik ezen nevetnek, miért nem látják a magyarság előrevetített jövőjét, ha továbbra is így folytatja?

Lehet, hogy én vagyok naiv, de meggyőződésem, hogy a depressziónak több nyilvánvaló lelki oka van, mint amennyi a génekben, vagy a biológiai folyamatokban keresendő. Én mindig is az okokat fürkésztem minden jelenségben, mert nincs olyan jelenség a fizikai világunkban, aminek ne lenne előzménye, okozója. Itt semmi sem magától van. A depresszió, ha tudjuk is, mi zajlik egy depressziós agyában, milyen kémiai egyensúlyok borulnak fel a jelenlétében, de az nem egy véletlen genetikai mutáció, az több történelmi és társadalmi tényezőnek a következménye. Ha ezekkel semmit nem teszünk, akkor sem leszünk boldogabbak, ha hangulatjavító szereket használunk, mert azok a szerek nem elégítik ki azt az alapvető szükségletünket, hogy szeressünk, szeretve, megbecsülve lehessünk, és nem helyeznek elénk olyan pozitív perspektívát, ami kedvet adna az élethez és a haladáshoz.

Én abban hiszek, hogy amikor valaki már nagyon mélyponton van, és a környezet változtatása sem segít neki abban, hogy szebbnek lássa magát, az életét és a jövőjét, akkor segíthetnek neki az antidepresszánsok, de csak segíthetnek, ahogy az altató is csak segít az elalvásban. De ha valakit egy probléma foglalkoztatja, és nem tud elaludni miatta, akkor az altató nem fogja megoldani a problémáját, ez ennyire egyszerű. Az én szememben legalábbis. Nem lenne szükség a pszichiátriára, sem a pszichoterápiára, ha a társadalom nem betegítené magát egyfolytában. Ha csak apró lépésekkel kezdenénk egymás irányában: ha megtanulnánk köszönni, mosolyogni, érdeklődni egymás iránt, az elindít egy bizonyos áramlatot az emberek között, egy láthatatlan, mégis felemelő, az életnek értelmet és szépséget adó erőt. Ezeket a kisebb áldozatokat meg kell hozni egymásért, akkor is, ha kezdetben, vagy sokáig nem lelnek visszhangra, ugyanis nincs más alternatíva. A lavina alatt nem látni a zöldellő fákat és nem hallani a madárcsicsergést, de azt nem szabad hagyni, hogy elfeledtessék velünk, hogy azok akkor is ott vannak valahol, ha nem is látunk ki éppen a hótakaró alól. Nem feledtethetik el velünk a kiegyensúlyozott élet szépségét. Nem hajszolhatnak minket, mint a fáradt lovakat minél több munkába és vásárlásba, és nem kényszeríthetnek olyan pihenésre és kikapcsolódásra, ami csak elidegenít bennünket egymástól. Nem kell részt venni abban az őrületben, ami a reklámok világának délibábját vetíti elénk, miközben egyre távolabb visz attól az eszményképtől, ami élhetővé tenné az életünknek. Biztos vagyok benne, hogy ha az emberek visszatalálnak egymáshoz, akkor nem lesz hiány pszicho-terapeutákban, és alig lesz szükségük antidepresszánsokra (olyanokra sem, amiket még nem találtak fel, amiknek nincs lélek és életnyomorító mellékhatása).
73. Éva
2008. 11. 29. 18:05
Ferenc 65., Gábor 70.

Akkor úgy látszik, nekem (ebben is) szerencsém volt.
A gyógyszerek elhagyása után tisztultam ugyanis annyira le, hogy a memóriám még pengébb lett, mint előtte volt. Na jó, most picit túloztam, de elértem a diákkori szintet, aminek sokan csodájára jártak.
Nem fényezem magam tovább, az is tény, hogy az alvászavaraim megszűntek. Pánikreakciók még vannak, de azokat mindig úgy küzdöm le, hogy minél jobban félek pl. kimenni az utcára, annál inkább kimegyek.
Igazából "csak" a gyógyszerszedés előtti dolgok jöttek vissza, amelyek miatt a pirulákhoz nyúltam.
Szexuális étvágyamról meg nem nyilatkozom.:)
74. szengab
2008. 11. 29. 23:34
Eventa (72)
Nagyon érdekes, amit írsz, hiszen Te egy másik kultúra szemüvegén át tudod látni a magyarokat. Én nem tudom megítélni, van-e magyar búbánat. de kétségtelen, hogy bizonyos körökben a keserűség, a pesszimizmus, a mások hibáztatása, a gyülölködés mindennapos. A részleges megfosztottság, a megrekedt felemelkedés, a szomszéd sikere mind olyan tényező, ami jobban elkeserítő, mint a teljes megfosztottság. Amivel én össze tudom hasonlítani a mát, az a gyermekorom, a hatvana évek. akkor mindenki olyan reménytelen életet élt, hogy az emberek kedvesebbek voltak, összetartóbbak voltak, talán a közös kifosztottság és reménytelenség miatt. Dobjunk egy marék aranyat a tömegbe, és összeverekednek rajta. Az elnyomottság homogenizál, közös sorsot teremt, és a kiuttalanság egymásra utal. de amint lehet egymás vállára állva kiemelkedni, megindul a taposás? nem tudom, de a lehetőségek megjelenése még a szocializmus idején, megindította az emberek magába fordulását.
De mindez már önmagában kesergés.
75. szengab
2008. 11. 29. 23:38
jedivagyamitakartok (71)
Nézd jediakárki, a Depresszióipar könyvem után engem egy ILYEN cikk nem tud igazán lázba hozni, mert rengeteg ilyen cikk van, egyenként mindent meg lehet cáfolni, de ez sem Rihmert, sem mást változtat meg. Írd meg a cáfolatot, küldd el nekem, és felteszem az antidepi webszájtomra. Az egyedül lényeges dolog szerintem az emberek informálása.
76. szengab
2008. 11. 30. 9:14
A következő levelet kaptam a minap egy férfitől, akit indokolatlanul kezeltek már több ízben, pusztán azért, mert először kapott egy zárójelentés, amelyben az állt, hogy pszichotikus mániás-depressziós. Ez a hamis diagnózis azóta is elkíséri, és szinte bárki, bármikor bevitetheti erre hivatkozva. Ha ellenkezik, akkor úgye ez a betegség be nem látásának tünete, és jogosultak bármit tenni vele. Ime a levele:

Félelmem beigazolódott, ismét kórházba kerültem. Embertelen körülmények között, több ápoló fogott le, Cisordinol injekciót kaptam vénásan ill. izomba, miután nem akartam ott maradni, ahol egyszer már megvertek.Az ápolónő megpfozott, az ápoló ráugrott a csípőmre hogy beadja a nyugtatót. Két pizzaszelet között a rezidens doktornő is segített a lefogásomba, hiába kértem segítséget nem jött.
Most eltávon vagyok itthon, több féle gyógyszert szedek megint, mert kötelességem bevenni, nem tudok dolgozni, sajnálom hogy megint besétáltam az egészségügy csapdájába, pontosabban fogalmazva belerántottak, meglett a 8. záróm is, vagyis még az is függőben.

Így működik a pszichiátria futószalagja.
77. Éva
2008. 11. 30. 9:18
Gábor 76.

Ki kell törni belőle valahogy.
Én tudom, hogy nem egyszerű, ugyanis engem is rengeteg megaláztatás ért a kezelések során, de muszáj.
Menjen az úr pszichológushoz, tegye le a gyógyszereket, ez lehet az első lépés.
Ha minden diagnózist elhinnék, amit a 6 év során kaptam, eláshatnám magam.
78. Maxi
2008. 11. 30. 9:59
(76.) Fölöttébb humánus... :o(( Nincs még egy ága az orvoslásnak, ahol ilyet meg lehetne tenni. Érdekes, az inzulint valahogy nem szokták ilyen erőszakosan beadni. Persze a hülye belgyógyászok nem is olyan érzékenyek az emberi lélekre, mint a pszichiátrerek.
79. szengab
2008. 11. 30. 12:00
Éva (77)
Az ám, csakhogy ha valakit már egyszer kényszergyógykezeltek, az azt jelenti, hogy homlokára sütötték, hogy szabad préda. Onnantól csak felemeli a hangját valahol, vitatkozni mer valamin, és ha valaki akarja, kihívja a mentőt. Mivel "pszichotikus", ezért "bármikor" visszaeshet, és úgy jobbb megelőzni a "nagyobb bajt", beszállítják. Na most, ha valakit elrabolna fényes nappal, és akarata és állapota ellenére beszállítanak egy zártosztályra, szerinted hogy fog viselkedni? Ugyanis két választása van:
1, nyugodtan viselkedik, és ezért verés nélkül gyógyszerezik be
2, tiltakozni próbál, akkor megverik és begyógyszerezik.
Harmadik verzió nincs, hogy mondjuk valaki (pl. pizzázó rezidens doktornő) odamenne, és azt mondaná: várjunk csak, még ha volt is magának "pszichotikus zárója", attól még lehet, hogy most nem indokolt a kezelése. Nincs ilyen. Mert odabent mindig úgy gondolják, hogy "nem véletlen" került oda az illető.

Itt tulajdonképen az a probléma, hogy a pszichiátria állam az államban, és a kényszerbeszállítás és kényszergyógykezelés alkotmányellenes gyakorlata folyik.
80. Éva
2008. 11. 30. 12:16
Gábor 79.

És az a legijesztőbb az egészben, hogy legitimáltan teszik, amit tesznek, a "betegnek" még véletlenül sem lehet igaza.
S ha az orvos egy kicsit még szadista is, vagy elnyomottnak érzi magát otthon, vagy az ő frusztrációi sincsenek megfelelően kezelve, a kiszolgáltatott páciensen aztán kiéli minden dühét.
81. lukrezia
2008. 11. 30. 12:33
szengab(79)

Alkotmány vs. pszichiátria=2003. évi CXXV törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról vs. "kényszergyógykezelés"...

...engem egy oktatási intézmény Esélyegyenlőségi Bizottságának elnöke kívánt pszichiátriai kezelésre utasítani, miután panaszt kívántam tenni arra, hogy egy oktató erőszakoskodott velem. Konkrétan pl. azt észrevételezte, hogy nagyon zaklatott vagyok, és erre hivatkozva "tanácsolta" (utasított rá), hogy előbb kezeltessem magam pszichiáterrel, mert ez a zaklatottság nem normális lelkiállapot, és majd utána tehetek panaszt, ha már "egészséges" vagyok...

Törvények be nem tartásának, önkényeskedéssel felülírásának lehetőségei úgyszólván végtelenek. Állítólag ez a demokrácia. (Lásd még: "a törvény én vagyok".) Horror, hogy ebbe bevonják pl. a pszichiátriát is--és külön az is horror, ami ott folyik.

Azért van ebben valami elvont szépség is. A részben az egész...
82. lukrezia
2008. 11. 30. 12:37
(kieg.: állami oktatási intézmény)
83. Timea
2008. 11. 30. 14:23
Gábor!
79.
Én lényegesnek gondoltam mindig, hogy ne legyek kiszolgáltatott helyzetben, mint a pszichiátrián 16 évesen. SOHA oda visszakerülni! Ez azért komoly motiváció. De kérdezem:
- Tud-e mindenki segíteni magán? Ha igen:
- Miképpen?
84. Timea
2008. 11. 30. 14:34
Évi!
73.
"Pánikreakciók még vannak, de azokat mindig úgy küzdöm le, hogy minél jobban félek pl. kimenni az utcára, annál inkább kimegyek."

Nálam jobb és rosszabb időszakok vannak. Kifigyelem a jókat és annak nagyon tudok örülni! Mostanában amúgy nem vagyok túl jó állapotban, önmagamhoz képest, és ez rendkívül zavar. Ilyenkor a hitem segít át ezen az időszakon, hogy lám-lám miket megoldottam korábban és talán visszafelé nem lehet fejlődni.
Ami lényeges: nem feltétlenül önmagam generálom, hogy nekem rossz legyen! Ebbe külső körülmények pl. időjárás, hormonális változások, családtagok viselkedése... minden közrejátszik. Talán megtanultam magam kezelni, de ez néha csak ahhoz elég, hogy túléljem a napot.
85. mshouse
2008. 11. 30. 18:44
Sógornőm nagypapiját is beszállították évekkel ezelőtt a pszichiátriára /abba a fantasztikus déltepsibe.../ azzal, hogy pszichotikus. Az öregúrnak mindenféle baja volt már, konkrétan pszichiátriai nem. A legnagyobb baja az volt, hogy szívritmuszavarral járt-kelt a nagyvilágban /pitvarfibrilláció/, minek következtében az agya hol kapott elég oxigént, hol nem. Ha meg még a gyógyszereit is elfelejtette bevenni, akkor ugye a helyzet fokozódott... Vagyis, ha már beviszik, akkor mondjuk a belgyógyászatra vigyék be, esetleg a neurológiára, de ne a pszichiátriára... Persze reggelre feltisztult /ezek a betegek főleg sötétedés után válnak zavarttá/, meg a gyógyszereit is megkapta, úgyhogy gyorsan rájött, hol is van. Teljesen kiakadt, minden látogatójába két kézzel kapaszkodott és sírt, hogy vigyék ki. A sógornőm próbált beszélni a kezelőorvossal, de az ugye rutinosan, latin blablával leszerelte, a sógornőm azt se tudta, miről van szó. Ezért aztán megkért, hogy kísérjem el "tolmácsként". Bementem vele a zártosztályra és ledöbbentem. A hely ragadt a kosztól /ezt értsétek szó szerint!/, olyan körülmények voltak, hogy elképesztő. Egy gyepmesteri telep nem kap állategészségügyi meg ÁNTSZ-engedélyt a működéséhez, ha így néz ki. A nővérállásban a nővérek elvoltak, mint a befőtt. Éppen etetés volt, mármint eléjük lökték a kaját, oszt jónapot... volt egy csontsovány beteg, kataton állapotban, nála az adekvát kezelés abból állt volna, hogy kanalanként megetetik, mert ugye így szép lassan eléhezik...
Nagypapi meg mutatott két gyógyszert, amit ugye célzottan kapott a pszichózisára, az egyik az Andaxin volt, a másik a Tiapridal. Az Andaxin egy ócska, régi szer, a keringési betegeknél rendszerint komoly vérnyomásesést idéz elő, a Tiapridal meg szívritmuszavar esetén kontraindikált. Mi nem használjuk ezeket, de szépen utánanéztem a Vademexben-ahogy a kezelőorvosa is megtehette volna és akkor tán nem adja az öregúrnak... Mindegy, mondtam neki,hogy ha jót akar, be ne vegye... /valami érthetelen oknál fogva nem volt nyeléskényszer-tán azért, mert akkor mégis kellett volna a betegekre figyelni.../. Aztán elkaptuk az ügyeletes orvost, és rákérdeztem, hogy hogy is van ez a pszichózis, mikor az öreg térben-időben orientált, egy baja van, hogy sárba tapossák az emberi jogait. Ja, meg még egy: inadekvát, sőt káros gyógyszereket kap. Nekem is elkezdte nyomni a doki a latin sódert, de persze én ugyanazzal a "dialektussal" válaszoltam, szóval, elmondható, hogy ez nem jött be... Az öregúrnak pacemakerre lett volna szüksége, csakhogy valami közgazdász-vénával megáldott nagyokos kiszámolta, hogy a leggagyibb pacemaker várható élettartama is több, mint a nagypapié... vagyis a mai napig nincs pacemakere. Azért lett eredménye a sárkány stílusomnak: másnapra kirakták a nyílt osztályra, 2 nap múlva hazaengedték. Érdekes módon, 1 hétig "szakmai" alapon benttartották, bementem undokoskodni egy verset, akkor meg "szakmai" alapon belátták, hogy mégiscsak belgyógyászati beteg... Na, akkor hogy is van ez?
86. Éva
2008. 11. 30. 19:23
Tímea 84.

Fogadd el a nemjó-állapotokat is. Nem kötelező mindig jól lenni és viselni a bűntudat érzését, amiért nem vagyunk. Én pl. két napja délutánonként alszom, mint a barnamedve.
Nem kapálok, nem végzek kimerítő fizikai munkát, mégis folyton durmolnék.
Nem baj, egy hét múlva már Nálad leszek, addig bírd, bírjuk ki!:)
87. Timea
2008. 11. 30. 20:21
Évi!
86.
Nagyon-nagyon várom, hogy gyere! Úgy érzem, mintha lenne benne Remény, valami, amitől én kicsit helyre rakom magam, vagy valami, amitől sokkal-sokkal jobb lesz. Mert most nehéz. Ha titkolom is, majd tessék észrevenni rajtam!!:)
88. Éva
2008. 12. 01. 8:13
Timi 87.

Kölcsönösen helyre rakjuk egymást, nekem sem volt könnyű az elmúlt időszak. De vége.
89. kitkat
2008. 12. 01. 9:06
Néhány éve volt szerencsém egy angol addiktológus orvos konferenciáján részt venni. Robert Lefever szerint a depresszióra egy recept van: a felírt receptet a kiváltás előtt kell eltépni. A beteggel beszélgetni kell, és utat mutatni neki arra, hogy a jelenlegi nehéz életszakaszából hogyan talál kiutat. A pszichiátria válasza erre gyakran az, hogy az orvosok túlterheltek.
Lefever szerint ha a pszichiátria túlterhelt arra, hogy beszélgessen a betegeivel, akkor a felelős orvos elküldheti a betegét akár paphoz, szociális munkáshoz, fodrászhoz, vagy egy masszőrhöz.
A lényeg az emberi kapcsolat, az interaktív beszélgetés, ami valóban gyógyít.
Lefever beszámolt a segítő szakmának tartott többnapos előadása alatt arról, hogy a szenvedélybetegeket gyógyszermentesen rehabilitáló intézménye a saját országában Szendi Gáborhoz hasonlóan sok támadást kap a medikalizációban, mint Istenben hívő orvostársaitól.
Beszélt a perekről, melyeket az intézménynek állnia szükséges, ennek ellenére több mint 20 éve működik.
Jó tudni, hogy ha kicsi is az a tábor, aki valódi felelősséggel viseltetik az emberéletek védelmében, azért létezik.
Jómagam egy válás után a kényszervállalkozás terheitől menekülve kaptam a háziorvostól beutalót a helyi ideggondozóba, ahol 5 perces beszélgetés után felírta az orvos az antidepresszánst, amit nem szedtem be, de enélkül nem maradhattam volna táppénzen, ami akkor a megélhetésünket jelentette a gyermekemmel.
Nem hiszek a gyógyszerekben, viszont megtapasztaltam, hogy a depressziós tüneteim mélyén leginkább az önértékelésem hiánya áll, aminek a szenvedélybeteg családomból hozott szocializációs minta a legfőbb oka.
A Névtelen Alkoholisták 73 éve jól működő önsegtő csoportjait az évtizedek alatt több hasonló úgynevezett 12 lépéses önsegítő csoport használja, (pl. Al-Anon, ACA, CODA, RCA, SLAA, GA, NA stb) ahol a szenvedélybetegek hozzátartozói, a diszfunkcionális családokban szocializálódók egyaránt kaphatnak sorstársi segítséget. A csoportok látogatása térítésmentes. Ezekről sokkal kevesebb szó esik a médiában, pedig a valódi gyógyír ők lennének a sokrétű szenvedélyeink útvesztőiben. Igaz, ha ezek nagyobb publikációt kapnának, a gyógyszergyárak komoly nyereségtől esnének el hosszútávon.
90. kitkat
2008. 12. 01. 9:34
Segítő szakmában dolgozom, tapasztalataim alapján úgy vélem, a szorongások mögött leggyakrabban az elszigeteltség, illetve a fel nem dolgozot gyászok állnak, melyek a depressziót mélyítik. Sok apró gyász van a mindennapjaimban. A tehetetlenséggel szinte naponta találkozom a hivatali bürokráciában ugyanúgy, mint a családi és baráti kapcsolatokban. A gyógyító beszélgetés, a közösségi terek bővítése, a bizalom felépítése az egyik legnagyobb kihívása a mai kornak, ahol a versenyszellem, a fogyasztói kutúra érdekei, a pénz istene felülírja azokat a morális értékeket, amelyek valóban fontosak az emberi életben. Gyakran beszélgetek emberekkel, akik megtapasztaltak életükben egy olyan mélypontot, halálközeli élményt, amely újrakeretezte az életüket. Egyikük sem a pénzt és a külsőségeket tartja fontosnak ezek után.
A titok mindössze annyi, melyet önmagam számára megfogalmaztam, közelebb kerülhetek ezáltal az elfogadáshoz, a szükségtelen rivalizálás elengedésével. Az ELÉG szó, ha értelmet nyer az életemben, (ha nem csak tudom, legbelül érzem is, ennek helyességét) akkor az sok pozitív változást hoz maga után. Onnantól már nem szükséges versenyezni. Ahogy egyik ember rövidlátó, a másik lúdtalpas, lelkiekben ugyanígy lehetnek fogyatékaim, ami nem baj. Nagyobb gond az, ha ezeket megpróbálom titokként kezelni, és az összes energiát arra szánni, hogy ezeket a titkaimat takargassam. Közben pedig a környezetem mosolyog rajtam, hiszen az álarc mögött a cselekedeteimben megjelenik a diszharmónia. ez a biztos út a depresszió felé.
A fogyatékaim elfogadása az út a valódi hitelességhez, az elégedettebb depressziómentesebb napokhoz.
A szép szavakat ha nem követik ugyanilyen cselekedetek, a hitelesség megkérdőjelezhatő.
91. Éva
2008. 12. 01. 10:37
Kitkat:

Teljességgel egyetértek Veled. Valóban a legjobb eltépni a receptet kiváltás előtt, és inkább masszőrhöz, fodrászhoz menni, mert a lelki gondozást ott is megkaphatjuk időlegesen.
Sőt, a masszázs köztudottan oldja a stresszt.
Amúgy szerintem a legnagyobb kihívás megtalálni mindennapjainkban az apró örömöket, nekem ilyen pl., mikor megérzem a kávéillatot, a mai gyönyörű idő, ami a tavaszt, kedvenc évszakomat idézi, vagy ha a kezembe veszek egy könyvet.
De ez mindenkinél egyéni, személyre szabott.
Minden ember egy kincsesbánya, de önmagát mindenkinek egyedül kell feltárnia.
92. Éva
2008. 12. 01. 12:50
92.

Szendi egy zseni, szivi, jobb, ha beletörődsz.
Miért bántja a csőrödet?
Tán csak nem egy sértett pszichiáter vagy sok ezer halálesettel a hátad mögött?
93. lukrezia
2008. 12. 01. 13:17
(lehet, hogy off, de nem hagyom szó nélkül)

kitkat, Éva, és mások: bizonyos esetekben valóban a befelé fordulás, az önmagunk lelkivilágával és az "apró örömökkel" törődés lehet az út valamilyen lelki probléma megoldásához (amiket összefoglaló néven ugye "depressziónak" szokás nevezni, bármiről legyen is szó...), de én azt gondolom, bizonyos problémákat el is mélyíthet a konfliktusok és gyakorlati problémák elől való menekülés.

Évekkel ezelőtt, kb. egy évvel az után, hogy elmenekültem egy engem több, mint két éven át zaklató illető elől, pánikrohamszerű rosszullétek törtek rám egy olyan ember közelében, aki sok tekintetben hasonlóan viselkedett. Nem tudtam oda menni, ahol ez az ember tartózkodott--ami azért volt kellemetlen, mert az illető oktató volt ott, ahol tanultam (később ő erőszakoskodott velem). Ez végül odáig fajult, hogy alig tudtam kimenni az utcára, és végül már szinte beszélni sem tudtam. Pszichológushoz fordultam, mint utóbb kiderült: egy ezotérikus pszichológushoz--csak az illető akkor még nem reklámozta nyíltan, miben utazik.

Annyit fogtam fel abból, amit az illető csinált, hogy durva érzelmi zsarolással és fenyegetésekkel a hétköznapi valóságtól, a saját életem múltbeli eseményeitől és konkrét, hétköznapi történéseitől: általában a hétköznapi és a fizikai valóságtól és a társadalomtól való elzárkózást a társadalomból való kivonulást akarja rám erőszakolni, mint életvitelt. Plusz a misztikum, a gnózis, a mágia, a kabbala, stb. iránti érdeklődést, úgy is, mint szerinte adekvát problémamegoldó módszerek elsajátítását... És láttam, hogy ő is így él, ezekért a dolgokért rajong, és gyűlölettel és meglehetős rosszindulattal viseltetik mindazok iránt, akik nem úgy gondolkodnak és élnek, mint ő. Mellesleg ez az "ezotérikus pszichológus" azt sem nagyon szerette, ha én beszélek. Ő szeretett beszélni, és amikor én mondtam valamit a saját életem konkrét eseményeiről vagy problémáiról, akkor ingerült és rendreutasító lett, néha kifejezetten dühös: mintegy ezzel is próbált arra idomítani, hogy "ilyen dolgokkal nem törődünk!" (Az persze tetszett volna neki, ha én is az ő ízlésének megfelelő, nem evilági, misztikus dolgokról beszélek, de én ilyesmivel legfeljebb viccelődni tudok. Meg az is tetszett volna neki, ha azokat a dolgokat mondom, amiket előre elképzelt, hogy mondanom kell... Baromira nem érdekelte ugyanis, hogy én ki vagyok és mi bajom van: elképzelte, hoyg nekem kinek kell lennem, hogyan kell viselkednem, és pl. azért is ingerült volt, mert nem azt tapasztalta, hogy az vagyok, akinek szerinte lennem kell...)

Engem azért is kellemetlenül érintett, amit ez az illető csinált, mert a viselkedése és annak logikája gyakorlatilag ugyanaz volt, amit én korábban azoknak az embereknek a részéről tapasztaltam, akiktől okom volt félni, akik elől elmenekültem, és akiknek a velem szemben tanúsított viselkedése miatt végül annyira rosszul éreztem magam, hogy pszichológushoz fordultam. Ezek az emberek egy saját gyártmányú álomvilágban vagy mesevilágban éltek. Egyrészt hajlamosak voltak dührohamot kapni és agresszíven viselkedni, ha szembesültek azzal, hogy a fizikai valóság mint a saját elmeszüleményeiktől független dolog, létezik. Másrészt voltak elképzeléseik vagy álmaik arról, hogy milyennek kellene lennie a világnak, minek kellene történnie, kinek milyennek kellene lennie, mit kellene csinálnia, stb., és meg voltak sértve, amiért a valóságban nem az van, aminek szerintük lennie kell. Kétféleképpen próbálták kezelni a helyzetet:
1.: alkohol vagy drogfogyasztással a valósággal való kapcsolatukat kívánták rombolni;
2.: a szerintük nem helyesen viselkedő környezetüket próbálták büntetni, szélsőséges esetben elpusztítani, több-kevesebb sikerrel. A legdurvább talán az volt, amikor végül velük szemben kiszolgáltatott lények bántalmazására rendezkedett be: volt, aki csapdába ejtett állatok agyonverésére, volt, aki nők "megbüntetésére" azon az alapon, hogy a nők teste mocskolja be a világot, stb.

Ami a pszichiátria berkeiben folyik, az, úgy látom ugyanerről az erőszakról, a mások kiszolgáltatottsága iránti igényről és más emberek tárggyá degradálásáról szól. Szerintem jellemző az is, ahogy a tényeket és a betegek reakcióit kezelik: gagyi statisztikákat fabrikálnak az elméleteik alátámasztására, meg "rosszul reagáló betegnek" titulálják, aki nem hozza a papírformát--ismerős nekem ez a viselkedés, csak máshonnan. És úgy látom, gyógyszeres kezeléssel hatékonyan lehet előállítani olyan, a környezetüktől elidegenedett vagy szellemileg leépült embereket is, akik szépen beleillenek a masszív hülyeséget, a diszkriminációt, az erőszakot, a prostitúciót és más hasonló kellemes dolgokat lassan már szentesítő tendenciába...

De én nem csak a pszichiátria ilyen irányú ténykedését kifogásolom, hanem másokét is.
94. Éva
2008. 12. 01. 13:20
lukrezia:

A befelé fordulás csak egy része az önterápiának. Én ugyanúgy kifelé is fordulok (már amennyire jelenleg ez lehetséges), kapcsolatokat tartok fenn és ápolok, egyszóval: nem szigetelődtem el.
95. lukrezia
2008. 12. 01. 13:24
Kisjuhasz99: érdekes az észrevételed, de légy szíves, támaszd már alá nálad kevésbé okos emberek számára is felfogható érveléssel az állításaidat. 1.: konkrétam kinek mely megnyilvánulásában milyen elmebéli problémákra utaló jeleket fedeztél fel? 2.1 Szendi Gábornak miért nincs joga terápiát vezetni? 2.2.: hogy jön ide, hogy van ehhez joga, vagy nincs. Homály, amit írtál.

(Ja, 1.hez légyszi, add meg a működési engedélyed vagy valami hasonló számát is, hogy nyugodzak legyünk felőle, hogy neked van jogod másokat elmebetegnek nevezni. Köszi.)
96. lukrezia
2008. 12. 01. 13:31
Éva: ez nem a te személyedről szólt, hanem egy bizonyos hozzáállás szerintem valós veszélyeiről. Én ezeket "testközelből" ismerem, ahogy te vagy mások a pszichiátria áldatlan tevékenységét, és én is fontosnak tartottam szólni ezekről...
97. gergoa77
2008. 12. 01. 13:36
Kisjuhász99!
Amit 92-ben írtál, az szerintem kivetítés. Azaz nem Gáborról, hanem önmagadról szól.
Szerintem a nicknevedhez hűen menj inkább juhokat őrizni. Nekik mondhatsz akármit, egyetértően fognak bégetni.
98. lukrezia
2008. 12. 01. 13:41
Éva: amit 94 utolsó előtti bekezdésében írtam ("úgy látom"), az végképp nem rólad szólt, és másokról, akik letették a gyógyszereket. Egyrészt Szendi Gábor írt arról, hogy ezeknek a "gyógyszereknek" a tartós szedése milyen problémákhoz vezethet, pl. fent Anonymous hozzászólására reagálva. Másrészt pl. Anonymous hozzászólásában olvastam, hogy milyen--szerinte pozitív, illetve negatív--hatásai vannak a gyógyszernek, amit szed. Nagyjából ezek a dolgok a jellemezték pl. annak az embernek a viselkedését, aki elől elmenekültem--alapból, úgy, hogy ő nem szedett semmit. Félelmetes számomra a hasonlóság, és félelmetesnek tartom, hogy gyógyszerezéssel is elő lehet állítani ilyen viselkedést.
99. Ferenc
2008. 12. 01. 14:52
Nos, ezennel teljes mértékben egyet értek Lukréciával és Gergővel. Kisjuhász99 a projekció védekező gépezetét vetette be. Komoly konfliktusai adódtak önmagával szemben, amelyet környezete számlájára ró fel. Hajjaj… Mert hát mit ártott neki Szendi Gábor vagy a többi blogozó? Semmit. Abszolút érthetetlen megnyilvánulás ez a részéről. Ha hibáinkkal nem akarunk konfrontálódni, akkor bűnbakot képzünk. Így lesznek ludasak a romák, a melegek vagy becsületes pszichológusok. Igaz, kicsi juhász? Tegye rendben az életét, ne másokat hibáztasson. Sosem késő…
100. porhanyo
2008. 12. 01. 18:59
Vajon mi alapján választanak az emberek piciátert, picológust???
lukrezia miért nem ment egy női picológushoz,ha úton útfélen minden férfi "le akarja teperni".
ez itt a reklám helye:
Miért gondolja bárki is,hogy segiteni fog,ha nem csak a "megmentő gyógyszerre" vágyik.Miért gondolja bárki,hogy felül egy futószalagra,előadja a sirámait és az aki ott ül,teljesen ismeretlenül, együtt tud vele érezni,tanácsot tud adni.Hiszen semmilyen érzést,gondolatot nem lehet átadni teljesen,hátmég egy idegennek.aki vagy odafigyel vagy nem.Billió beteg közül úgy sem lehet fejbentartani a nyavajájukat.Meg aztán az is csak egy ember,minden panaszra előjön a "hozzá fűződő" sajátja.Fölösleges pénzkidobás.Valahogy ez nagy divat lett mostanában.
Ha meg valóban dilis tünetei vannak, akkor menjen az idegosztályra és ne legyen felháborodva,ha kezelni akarják.Sajnos sok esetben meg pont az a helyzet,hogy a"feleslegessé" vált,nehezen kezelhető időseket,akár mezei szivlötyögéssel beutaltatják a zártosztályra,csak ne legyen vele gond.Persze ezt sem kevés pénzért.
101. Éva
2008. 12. 01. 19:06
lukrezia 97.

Én csak az első bekezdésére reagáltam a 94. hsz-ednek, a többit nem vettem magamra.
102. mshouse
2008. 12. 01. 19:33
Kisjuhasz99 /92/: ha ezt te csak így meg bírtad állapítani és még komolyan is gondolod, akkor van egy rossz hírem számodra. Nemcsak a pulidnak meg a szamaradnak van több esze, mint neked, hanem a nyájadnak is, még ha esetleg coenurosissal vagy scrapie-vel terhelt az állomány, akkor is...
103. Maxi
2008. 12. 01. 19:49
porhanyo, amikor ilyen nagyon sarkos véleményeket fogalmazol meg kérdésnek álcázva, akkor nem próbálnád ki csak úgy "játszásiból", hogy megválaszolod őket magadnak? Hátha sikerülne egy másfajta szemszögből is megvizsgálni bizonyos kérdéseket...

A "mi alapján választ" kérdésre sokféle válasz lehet. De nagyjából ugyanazok alapján, ami alapján nőgyógyászt, fogorvost is: szakismeret, ajánlás, szimpátia alapján.
Hogy miért gondolja bárki is azt (persze a divatosságon túl), hogy egy vadidegen majd kíváncsi lesz az ő "sirámaira"? Nos, pl. azért, mert nem mindenki abból indul ki, hogy ha őt nem érdekli a másik, akkor mást se érdekli. Ezen kívül a pszichológust kevésbé a konkrét sirám, mint inkább a köré csoportosuló egyéb tünetek/jellemzők/mintázatok érdeklik, amelyek alapján segít az illetőnek is felismerni ezeket, majd rávezetni arra, hogy 1. a jövőben miként kerülje el a felesleges problémákat, csapdákat, 2. hogyan kezelje a kialakult helyzetet/kapcsolatokat/stb. 3. miként ismerheti fel magában az értékeket, hogyan tegye ezeket helyükre és aknázza ki minél jobban a benne rejlő lehetőségeket. Mindemellett megtanítja arra, hogy hogyan tudja csökkenteni a stresszt, és nem utolsó sorban: egy történés többszöri elmondása bizonyíthatóan segít feldolgozni azt. A billió beteg "nyavajáinak" fejben tartására már feltalálták a papírt, ahova jegyzetelni lehet (akár utólag is). Ha pedig a terapeuta nem figyel az emberre, akkor keresni kell helyette egy olyan szakembert, aki figyel (értsd: végzi a munkáját az óradíjáért). Nem mindenki alkalmas pszichológusnak, ez igaz. De szerencsére vannak nagyon jó, "odafigyelős" szakemberek is.

Az idegosztályra menetel viszont nem éppen egy szerencsés javaslat, egyrészt, mert nem mindenkinek van "dilije", aki pszichológushoz jár, másrészt ha olvasgatod a történeteket, akkor az idegosztályon a legkevésbé a kezelést kapják meg az emberek. Amin viszont teljesen joggal háborodnak fel.
104. Eventa
2008. 12. 01. 19:54
Nekem pozitív, mégis furcsa tapasztalatom volt a magyar pszichiátriával, és emiatt mégis csak inkább pszichológushoz mennék, nem pszichiáterhez, ha lelki bajom lenne. Amúgy máig nem tudom, mi volt konkrétan a betegségem, de a pszichiáter két hét alatt hozott ki belőle gyógyszerrel, ahogy azt előre megmondta. Fura tünetekkel mentem hozzá: a fejem viszketett belülről, szintúgy a lábszárcsontom, és a két csuklómban olyan érzés volt, mintha meg lennék kötözve. A belső viszketés arányosan nőtt a feszültségemmel, és zsibbadásérzés is volt a testemben, de a legrosszabb az a nyelési problémám volt: nem tudtam nyelni, amikor akarok, no meg elaludni is csak úgy tudtam, hogy elvesztettem az eszméletemet, mert kényszeres gondolatom volt arról, hogy meg kell fejtenem, mi történik, amikor az ember elalszik. Ebből a tudatosságból aztán az lett, hogy nem jött álom a szememre. Az egésznek a hátterében egy meglehetősen nagy családi feszültség volt, és egy életterv meghiúsulása, nem beszélve a szerelmi traumáról, ami akkortájt ért. A családban annyi történt, hogy kiderült: apám eljegyzett egy másik nőt, akit feleségül vett volna anyám mellé. Ja, bigámia. Ezt nem tiltja az itteni törvény. Sőt, a poligámiát sem: Maximum négy felesége lehet egy férfinak egyszerre. Anyámat, aki ott hagyta a családját, barátait és karrierét az apám miatt (de túl hiú volt ahhoz, hogy sorozatos csalódásai után elváljon és vesztesként utazzon vissza Mo-ra) nem tudta feldolgozni ezt a sokkot, és az addig is veszekedésekkel teli házasság olyan pokollá vált, hogy a tanulmányi eredményeimre is kihatott. Amikor egyszer hazajöttem a suliból és megláttam anyámat a konyha padlóján ülni hálóingben, s a gáztűzhely minden nyílásából ömlött a gáz, akkortól kezdve nem lehettem nyugodt az iskolában. Apámmal (aki csak a vállalkozásáért élt) szinte semmilyen viszonyom nem volt, de amióta kitört ez a botrány, azóta olyan konfrontációink voltak, hogy egyszer majdnem megvertem, de ő még időben elhagyta a házat. Nagyon megutáltam őt amiatt, hogy lelkileg kicsinálta az anyámat. A következő két év az érettségiig olyan küzdelemmel telt, hogy egyrészt meg akartam tartani a szintemet az iskolában (én voltam a suli legjobb tanulója), hogy aztán valamilyen nyugati országba kaphassak ösztöndíjat, másrészt meg az anyámban kellett tartanom a lelket, s ha újabb konfliktus volt apámmal, akkor mellette, a gyengébb mellett álltam ki. Bár az az igazság, hogy őt sem tudtam szeretni, mert volt egy kiállhatatlan hisztis természete, ami erőszakossággal társult, így nehezen érezhettem őt lelki értelemben az anyámnak, annak ellenére, hogy sokat áldozott értem anyagi szinten. No de nem hagyhattam magára, elfogadtam az érveit apámmal kapcsolatban és úgy éltünk hármasban, hogy bár apámtól függtünk anyagilag, mégis megengedtem magamnak, hogy több hónapig, néha félévig köszönő viszonyba se legyek vele, ami ebben a patriarkális vallásos társadalomban egy főben járó bűnnek számít. A folyamatos feszültség és a teljesítési kényszer a suliban, valamint a színlelés, amit produkáltunk kifelé, eléggé lefárasztott lelkileg és idegileg. Annyiban voltam szerencsés, hogy sok pszichológiát olvastam és tudtam, miképpen őrizzem meg lelki egyensúlyomat. Számomra tehát az energiatartalékokról szólt a történet, vagy legalábbis azt hittem, míg ki nem törtek rajtam az említett tünetek. Ezek pedig azután törtek ki, hogy ért az a bizonyos szerelmi bánat, valamint egy tartós fenyegetettség-helyzet, ami azt is jelenthette, hogy egy ember, akinek akaratomon kívül ártottam, bármikor megverethetett volna. Szumma-szummárom, előjöttek ezek a tünetek. Ma már azt gondolom, hogy az a megkötöző érzés a csuklóimban annak a fizikai kivetülése, hogy a kezem képletesen szólva meg volt kötözve, és ugyanez vonatkozik a nyelési problémára: nem tudtam több frusztárciót "lenyelni". A viszketésérzés a csontjaimban pedig egy befelé fordított agresszivitás lehetett.. De a lényeg: kénytelen voltam egy idő után bevallani az anyámnak, hogy vannak ezek a tünetek, s néha az egész testem úgy elzsibbad, hogy alig bírok olyankor a tudatomnál maradni. Anyám betegesen féltett engem (máig is betegesen ragaszkodik hozzám), úgyhogy amint elutaztunk nyáron Mo-ra (én gyerekkoromtól fogva gyakorlatilag minden nyarat ott töltöttem a magyar rokonoknál), akkor elvitt a Veszprém megyei kórházba, ahol egy pszichiáter főorvos foglalkozott velem, és végre itt a lényeg, amiről beszélni akartam. Bocs a hosszú felvezetőért, de ez a háttér talán szükséges a megértéshez.

Bementünk a pszichiáter szobájába, aki egy életvidám, energikus középkorú férfi volt, és ott elmondhattam, mi a főproblémám. Elkezdtem felsorolni ezeket a pszichoszomatikus tüneteket, mire ő átvette a szót: igen, és bizonyára nyelési problémája is van, és néha úgy érzi, mintha a testén kívül lenne. Mit mondjak, jó volt ezt hallani tőle, méghozzá abban a könnyed stílusban. Úgy tűnt, kezelhető a betegségem. A fickó nagyon barátságos volt. Gyorsan megvizsgálta a reflexeimet a kis kalapácsával, majd elrendelt egy-két vizsgálatot, hogy biztosan tudja: nincsen szervi károsodásom. Feltett néhány kérdést, aztán anyámat udvariasan kitessékelte a szobából, amikor ő próbált helyettem válaszolni, majd a pár mondatos diskurzus után visszahívta őt és adott egy újabb időpontot, amikor a vizsgálati eredményekkel a kezünkben újra meglátogathatjuk őt.

Annyira gyors volt nekem ez az egész, hogy az bár megnyugtatónak tűnt, hogy valószínűleg a problémám nem szervi jellegű, s bár roppant kedves és barátságos volt a fickó, mégsem éreztem azt, hogy ő tényleg értené, mi zajlik bennem. Olyan érzés volt, mintha egy szoftverrel lett volna dolgom, amit jókedvre programoztak, és azzal kommunikálhattam egy 5 percre, vagy talán annyi időre sem. Nekem akkor, amikor a doki szobájában találtam magam, leginkább arra lett volna szükségem, hogy órákig mesélhessek és kisírhassam a bánatomat és igazi együttérzésre leljek, de hát mit is képzeltem - én naiv - akkoriban... Aztán elmentem azokra a vizsgálatokra. A dokinál pedig kiderült, hogy minden a legnagyobb rendben, sőt, őszinte érdeklődéssel kérdezte, mitől olyan erős a szívverésem? Intenzíven sportoltam talán? Hát elmondhattam büszkén, hogy igen. Mire azt mondta: az intenzív sport erős tejsav termeléssel jár, és az fokozhatja a tüneteimet! Ezután eldarálta, hogy most felír két gyógyszert. Egy enyhe altatót (Neuroxin), ami segít kikapcsolódni, és egy erősítő tablettát (Enerbol), ami felfrissít és két hét múlva ezek a tünetek mind meg fognak szűnni. Hmm, de jó, ez ilyen egyszerű lenne? – gondoltam magamban némi optimizmussal.

Elkezdtem szedni a gyógyszereket, és akkor 2 nap után elszabadult bennem a pokol. Nem lehetett hozzám szólni, mindenbe belekötöttem, mindenkit kiosztottam, teljesen jogosan (akkor még úgy éreztem), és iszonyatos agresszív gondolataim támadtak, sőt, álmomban olyan szörnyűségek történtek velem (de néha egészen vicces dolgok is), amiktől néha arra ébredtem fel, hogy belerúgtam a falba. Rájöttem, vagy legalábbis úgy okoskodtam, hogy az enyhe nyugtató elgyengíti a lefojtást, az erősítő pedig erőteljesen felszínre hozza mindazt, amit lefojtottam. El is neveztem az Enerbolt magamban a Sátán bogyóinak, mert olyan elementáris erővel törtek fel belőlem a magamban akkor elitélendőnek tartott negatív tulajdonságok, hogy azokat képtelen voltam uralni. Egyik éjszaka például küzdenem kellett magam ellen, nehogy kiugorjak az ágyból és nekiessek egy-két családtagnak, akik aznap felbosszantottak. Aggódtam magam miatt, ugyanakkor rendbejött a nyelésem, és nem éreztem annyira a köteleket a csuklómon, viszont az agy- és csontvelőviszketés az első héten még erőteljesen jelen voltak. A dokihoz egy hét elteltével újra el kellett mennem, úgy volt megbeszélve (nem értettem, miért nem háromnaponta például). Akkor elmondtam neki a rémes álmokat, amiknek a puszta megléte is érdekes (hiszen ritkán álmodok), és beszámoltam a fékezhetetlen agresszió kitörésekről, amiknek ha egyszer is utat engedek, lehet, hogy utána börtönbe kerülök. Mire a doki a szokásos pozitivizmussal elmondta, hogy ezek el fognak múlni, helyre fog állni az egyensúly, most rendeződik át a lelkem, innen az álmok, és innen a minden egyéb. Ezzel be is fejezte a beszélgetést és kérte, hogy 10 nap múlva újra találkozzunk.

Értetlenül hagytam el a kórházi rendelőt. Hogyan lehet, hogy ennyire nem kíváncsi arra, ami bennem zajlik? Ennyire profi lenne? Hát lehet.. Ugyanis a 14. nap elteltével csodálatos módon valóban elmúlt minden tünetem, és már az előtte napokban több mindent másképp kezdtem el látni, mint korábban. Jobban megértettem apám motivációit, anyámét, fel tudtam menteni őket magamban, és kevésbé sajnáltam az elveszettnek hitt jövőmet (már hogy nem lehettem ösztöndíjas kutató mérnök, ahogy az egyik legjobb barátom, aki az akkori NSZK-ban folytathatta tanulmányait). Megváltozott az értékrendem, a sátánom megbékélt az istenemmel, és a korábbi látásmódomat csőlátásnak kezdtem tartani, mert átértékelődött bennem a siker és a boldogság fogalma. Úgy mentem vissza a dokihoz, hogy már nem éreztem szükségét, hogy találkozzak vele, de azért mindenképpen meg akartam köszöni neki a kezelést. Akkor már nem nehezteltem rá amiatt, hogy úgy éreztem, csak felületesen foglalkozott velem. A doki azon a találkozón még annyit mondott nekem: ha egy mód van rá, költözzek el otthonról. Inkább vállaljak munkát a tanulás mellett, ha ez a külön költözés anyagi gondot jelent az apámnak. Azt mondta, nem én vagyok az igazi beteg, hanem a szüleim, de őket ő innen nem tudja kezelni, és a kezelésük különben sem lenne egyszerű, ezért csak azt tudja tanácsolni nekem, hogy akármilyen áron, de hagyjam ott őket.

Hát ez volt az a tapasztalat, amit sokáig csak pozitívnak hittem, de mai fejjel inkább azt gondolom, hogy azért az a doki mégsem láthatta olyan tisztán, hogy mi történik bennem, és ennek a két gyógyszernek az egyidejű szedése nem biztos, hogy nem égethetett volna ki egy olyan biztosítékot, ami azt eredményezte volna, hogy kárt teszek a környezetemben, vagy magamban. Ennyire azért nem lehet rizikómentes a dolog, hogy az első héten nem lett volna szükség arra, hogy mondjuk 2-3 naponként látogassam meg és bővebben kifejthessem a gyógyszerrel kapcsolatos átéléseimet. Vagy lehet,
105. Eventa
2008. 12. 01. 19:56
(105. folytatása)
hogy tényleg pontosan tudta, mit csinál? A fenti beszámolók elolvasása után komoly kételyeim támadtak vele szemben...
106. Timea
2008. 12. 01. 20:14
Mshouse!
103.
És ha a Melós?:)))
Mert abban is benne van, hogy itt egy hozzászólás erejéig ugrasszon minket...

Kisjuhász99!
92.
Ha önálló ember vagy itt, új beíró, akkor jobban meg kell ismerned a körülményeket, aztán nyilatkozzál a juhokról és egyebekről, ami a Te témaköröd.
Köszönjük.
107. lukrezia
2008. 12. 01. 20:40
Érdekesek egyes hozzászólók... Én azért itt, ezen a blogon nem mondtam el teljes részleteséggel, hogy konkrétan mi történt köztem és azok között az emberek között, akikkel konfliktusaim voltak. Úgy látszik, egyesek telepatikusan kitalálnak olyan dolgokat, amik jelentősen különböznek a valóban megtörténtektől, és aztán annak alapján minősítik a viselkedésemet meg osztogatják a jótanácsot, amit kitaláltak... Aki a hitmodulját működteti, annak szerintem nem ehhez a bejegyzéshez kellene hozzászólnia, ez itt off...
108. lukrezia
2008. 12. 01. 20:41
Éva: köszönöm, hogy nem vetted/nem veszed magadra, amit én talán nem elég körültekintően fogalmaztam meg.
109. lukrezia
2008. 12. 01. 20:54
(Azér' örülök, hogy úgy látszik, porhanyo se nem az az ezotérikus pszichológusnő, akihez nekem "szerencsém" volt, se nem az az alulképzett hímnemű pszichológus, akit "felsőbb utasításra" kellett felkeresnem... Nagy jótétemény ez itt mindannyiunkra nézve, amiért hálásak lehetünk a véletlennek.)
110. Éva
2008. 12. 02. 7:51
Hírlevél:

A Nicsak, itt ki beszél? című írást nem tudom megnyitni, azt írja ki, hogy Oldalletöltési hiba.
Az összes többit meg tudom nyitni, úgyhogy nem tudom, mi lehet.
111. gergoa77
2008. 12. 02. 9:09
Éva 111
Először nekem is dettó ez történt. De elmentem a www.pszichoterapia.tenyek-tevhitek.hu oldalra, és ott azonnal megtaláltam.
Gergő
112. Juju
2008. 12. 02. 13:51
Évi, nekem sem sikerült megnyitni. Ugyanezt írja ki,mint Nálad...
113. Éva
2008. 12. 02. 16:24
Gábor már javított, köszönjük!
114. porhanyo
2008. 12. 02. 19:22
Maxi 104
A válaszom az ,azért megy oda,mert azt képzeli,hogy ott majd felirják a megváltó gyógyszert és akkor minden rendben lesz.Nem azért,mert ki akarja magát panaszkodni.
Hogy tudhatja az az idegen ember,hogy milyen nyavajája van,hiszen mindent nem lehet előadni.
Régen remekül működöt,hogy hazafelé a templomból vagy a piacon vagy bárhol elpanaszolta mindenki a sirámait a szomszédnak,barátnak.Többször is,úgy hatékonyabb.Vagy leöblithette egy kis pályinkával a kocsmában.Semmi baj nem volt.Most meg nincs alkalom,idő,azonkivül mindenki azt hallja 1 pirula és elszáll a gondom.Azért mennek manapság a "szakemberhez".Azt meg egy "mezei depressziós" nem tudja eldönteni,hogy mennyire odafigyelőshőz került.Nem csak a pénzért rendelgeti-e vissza.Azt sem érzi,hogy neki meg pont az a jó,hogy billiókért,megy sirdogálni,aztán meg semmi sem változik."Hol az a bogyó ,múljon már el minden fekete felhő!!!" Amig mindenhol azt lehet hallani,bekapom és a világ szines lesz,akkor mindenki arra vágyik.Idő és pénz megtakaritás!!
115. Maxi
2008. 12. 03. 0:35
porhanyo, a pszichológus nem ír fel gyógyszert. Az pedig miért ne érezné valaki, hogy figyelnek-e rá vagy sem??? Főleg, ha még súlyos pénzeket is fizet érte, rendelgetheti őt akárhogyan a "szakember", ha nem figyel rá oda, nem hasznos segítség, akkor nem fog hozzá visszamenni idővel.
Ja, és még egy: a pályinkával öblögetés ma is bevett szokás. Alkoholizmusnak is szokták nevezni, általában több gondot okoz, mint amennyi megoldást hoz.
116. porhanyo
2008. 12. 03. 14:43
Én nem az alkoholizmusról beszélek,mert az egy életforma.Nem kell hozzá elkeseredettség.
Azt mondom,hogy a korcsmában ki lehetett tárgyalni a lelki bajokat.Pályinkával kisérve.
A "szakember hasznos segitsége" meg abból áll,hogy beszéltet és tanácsokat osztogat.Soxor elég csak,hogy ki legyen mondva a gond,hallgatóságnak megfelel akár egy barát,szomszéd is.Persze meg van a veszély,hogy az is elvarázsolt és nem tud hasznos tanáccsal szolgálni.
Az örjöngő,mániákusoknak ez nem elég,arra kell a szakember.De akkor meg már nem hiszem,hogy elég ha csak sutyorognak.
117. lukrezia
2008. 12. 03. 17:19
(Azért a lelki bajokat akár a korcsmában, akár egyebütt nem feltétlen azért beszéli vagy beszélné ki az ember, hogy "jótanácsokat" zúdítsanak rá, megmondják: mit és mit hogyan csináljon. Vagy azért, hogy azt mondják meg, hogy ki ő, milyen vélhető fogyatékosságai, hibái vannak, amik ahhoz vezethettek, hogy rosszkor volt rossz helyen... (lásd még az olyan "magyarázatokat", miszerint valamilyen természeti katasztrófa vagy az egyes személyt érintő szerencsétlen esemény "Isten büntetése" valamiért, stb.)

Nekem konkrétan az segített, hogy beszélhettem másokkal a velem történt kellemetlenségekről. Amíg ezt nem tettem meg, mindenre képszerűen emlékeztem, illetve úgy, mintha aktuálisan átélném a múltbeli eseményeket. Miután beszéltem róluk, megváltozott az ezekhez a múltbeli történésekhez való viszonyom. Ez az a változás, amit szerintem sem gyógyszerekkel nem lehet elérni, sem olyan "terápiával", aminek során kifejezetten tiltani próbálják, hogy az ember a saját élete konkrét történéseiről beszéljen, "panaszkodjon", "siránkozzon", sőt, akár azt is, hogy emlékezzen. A siránkozásról azért még mondanék annyit, hogy pszichológusok kifejezetten azt kifogásolták, hogy nem mutatok ki érzelmeket, amikor a saját életem konkrét eseményeiről beszélek... meg úgy általában se nagyon, ha nem muszáj. Az állandó siránkozás, az önsajnálat és más effélék pedig kifejezetten azokat az embereket jellemezték, akikkel nekem meggyűlt a bajom. Off-off.)
118. porhanyo
2008. 12. 03. 18:01
kik voltak azok a "Mások"?? Szakemberek???
119. szengab
2008. 12. 04. 22:19
MsHouse (85)
Ugyan, ez biztos csak kivétel volt. Nálunk ilyen nincs. Általánosítod a szubjektív tapasztalataidat. Ezt mondanák Neked hivatalosan.
120. szengab
2008. 12. 04. 22:57
Eventa (105)
A pszichiáter "kezelése" blöff volt. A javulásod vagy placebo hatás volt, vagy spontán rendeződés, vagy a kettő együtt. Ez a határozott viselkedés nagyon ismerős: ezzel szoktak félrekezelni, alkalmanként megölni embereket. Egy abszolút felelőtlen orvos volt, aki a szerencsére bízta, hogy Te majd az agressziódat tudod-e megfelelően kezelni. Valószínűleg fel sem fogta a helyzetet, ahogy Te is kezded sejteni. A bölcs tanácsai valójában teljesen hétköznapi gondolatok. Nem oldott meg semmit, Te oldottad meg a helyzetet önuralommal, belső átalakulással.
121. Eventa
2008. 12. 05. 11:25
Igen, sejtem... Bár a történethez hozzátartozik, hogy amikor utoljára találkoztunk, adott nekem egy hasznos tanácsot. Azt mondta, hogy túlsúlyban volt nálam az intellektus az intuíció rovására, s hogy próbáljak többet hagyatkozni a megérzéseimre, ne csak logikával és rációval akarjak mérlegelni mindent. Ha valaki iránt antipátiát, vagy szimpátiát érzek, akkor engedjem meg ennek az érzésnek, hogy befolyásolja a róla alkotott véleményemet. Ne akarjak mindenképpen "okos" lenni. Ennyi hasznosítható tanácsot kaptam tőle. Ezzel indokolta meg a kétféle gyógyszer felírását, mert az altató a tudatosságomat volt hivatott csökkenteni, az erősítő meg a lefojtott érzéseket, érzelmeket. De azért jobban értékeltem volna, ha több időt szakított volna rám és nem gyógyszerrel kellett volna ezt az eredményt elérni, hiszen nem tolongtak a rendelője előtt.

A történet 1-2 évvel a rendszerváltás előtt zajlott. Nem tudom, hogy akkoriban még kaphatott-e a doki valami jutalékot a felírt recept után. Talán ennek a két gyógyszernek a gyártója nem is volt magán kézben. Minden esetre akkor is azt éreztem, most meg pláne, hogy őt nem a betegség oka érdekelte, sőt még a beteg lelkével sem törődött igazán (bár úgy tűnt, hogy a túlzott pozitivizmusával mintha hasonlót szeretne feltámasztani bennem). Rutinszerűen kezelt, ahogy a csirkefarmban odaszórják a csirkék elé az eledelt.
122. Éva
2008. 12. 05. 12:14
Eventa 121.

Ismerős, amit leírtál. Ugyanilyen doktornő kezelt évekig, maximum 5 percet töltöttem nála mindig a rendelőben, ja és úgy, hogy előtte az asszisztensnőjének kellett elmondani mindent egy különálló szobában.
Na, már itt furcsa érzéseim voltak. Mert mi köze egy asszisztensnek az én problémáimhoz?
Most már tudom: Ő végezte a "piszkos" munkát, a doktornéni csak ezután, sterilen kapta meg az eseteket, a kartonokat, nehogy véletlenül még két percet veszítsen az idejéből betegenként.
(Jelzem, az asszisztensnő ezerszer empatikusabb volt nála).
Az már csak utólag esett le, hogy a várószobában Stilnox-feliratú óra ketyegett (egy altató itt Mo-on), és egy csomó reklámtárgy volt szerteszét.
A gyógyszerügynökök (ez is csak később esett le), pimaszul beültek félórákra is a rendelőjébe akkor is, ha a váróban 10-15 ember volt, s az addig szenvtelen doktornő mézesmázos mosollyal fogadta őket.
Már értem, miért.
123. szengab
2008. 12. 05. 12:20
Eventa (121)
Ez a szöveg, hogy a tudatosságodat az altatóval csökkenti, az elfojtást meg a serkentővel csökkenti, nos ez a blöff. Ugyanis az agyad sokjkal bonyolultabb annál, mintsem hogy ilyen szimbólikus gondolkodással lehetne azt befolyásolni. akkor ihattál volna kólát is, az is frissit, és a citromfű meg nyugtat. Önmagában az, hogy "tulzott tudatosság", meg "elfojtás", ezek kreált fogalmak, nem agyi folyamatoknak felelnek meg. Ha mondjuk valaki azt mondaná, a dipaminerg transzmisszió fokozása a célom, és erre ad egy ilyen szert, az arról beszél,amit tesz. De ha valaki az elfojtás nevű kreált lelki folyamatot akarja egy "erősítőnek" nevezett szerrel csökkenteni, az valójában varázslás, mágikus gondolkodás, mert azt hiszi, az erősítővel ő majd pont azt a (nem létező) folyamatot fogja eltalálni, amit ő az elfojtás mögé gondol. Itt kuruzslás folyt egy teljesen tudopmánytalan elképzelés alapján. Legközelebb agresszió ellen egyél szelidgesztenyét, elfojtásra meg igyál sósavat, majd az feloldja az elfojtásodat. Ez kb. azonos szintű logikával megalkotott terápiás terv.
124. Eventa
2008. 12. 05. 12:43
Ezen jót nevettem :)

Még egy dolog hozzátartozik a történethez: nekem akkoriban mint külföldön élő magyarnak nem járt az ingyenes orvosi ellátás. Édesanyám 200 dollárt fizetett a dokinak, amikor bementünk hozzá. Ezzel akarta előre meghálálni a foglalkozást. Ebből a kivételes bánásmódból annyit tapasztaltam, hogy úgy végezhették el rajtam a vizsgálatokat (EKG, vérvétel), mint a többi rezidens állampolgáron. Nem kellett külön fizetni érte. Szerintem ebbe az összegbe akkoriban bőven beleférhetett volna az, hogy legalább heti 1 alkalommal leülhessek beszélgetni vele egy 10 percre.
125. Éva
2008. 12. 05. 12:59
Nem érdemes előre fizetni.
Az ilyesfajta ellátásokért meg, ami Magyarországon jelenleg folyik, egyáltalán nem érdemes fizetni. Mert milyen morbid! Tönkretesznek és még olyan hálás vagy érte, hogy fizetsz!

Amúgy az igazi szakember, az igazi EMBER pénz nélkül is teszi a dolgát (úgy értem, fix fizetés mellett és paraszolvencia nélkül), aki meg jellemtelen, az a pénztől sem lesz jellemesebb vagy törődőbb. Legfeljebb egy ideig.
126. Eventa
2008. 12. 05. 13:24
Igen Évi, egyetértek. Sajnos most már itt is terjedőben van a hálapénz, aminek sokkal több köze van a félelemhez, mint a hálához.

A pénzt, az időt és az energiát inkább a megelőzésbe kell fektetni, nehogy a gyógyulásba kelljen...
127. mshouse
2008. 12. 05. 19:05
Éva/122/: na, nekünk meg Merial-os bolhánk van /azt hiszem legalábbis-mármint a bolha az biztos/, Pfizeres csípőizületi diszpláziánk /felemás, mert az egyik oldal a normális, a másik a beteg:-)/ és gerincmodellünk, Bayer-féreghajtós óránk, na, meg egy halom reklámtollunk, aminek jórészét már átszármaztattam az egyik barátnőmnek /akinek a családja minden tollat elhagy/, meg egy másik barátnőm fiának, aki mostanában tanult meg írni, gyötörheti a tollak hegyét. Ehhez képest a Merialos bolhaírtót most cseréljük másikra, a Pfizeres fájdalomcsillapító helyett mást használunk, a Bayeres féreghajtó mellett többféle mást is tartunk. Ezeket a kacatokat kérés nélkül hozzák, ha akarjuk, ha nem...:-) A korrupció nem ez, az nincs a kirakatban, ne félj!:-)
Pakolásztam itthon, na, mit találtam! Jó régi, be nem szedett /és már lejárt/ Zoloftot, Imovane-t, Risperdalt, meg Rivotrilt. Nahát, fénysebességgel szabadultam meg tőlük:-))))
128. Éva
2008. 12. 05. 19:10
mshouse:

Én már két éve kidobtam az összes gyógyszeremet!
129. Éva
2008. 12. 05. 19:14
...gondoltam, hogy nem a Stilnoxos óra volt a fő megvesztegetési tétel!
De a doktornő fülig érő vigyorából ítélve volt ott más is!
130. mshouse
2008. 12. 05. 19:30
Éva: én is kidobtam volna már korábban is, de valahogy elkallódtak és most kerültek elő. Gyorsan ki is rázott a hideg...:-))) Naná, hogy volt ott más is, csak az nem publikus...
131. Timea
2008. 12. 07. 11:41
Gábor!

Köszönjük a Mikulás - üdvözleteket! Viszont szép ünnepi napokat Neked is!!:)
132. szengab
2008. 12. 13. 12:41
Gyerekek? Kidobjátok a bűnjeleket? Ez a későbbi nyomozást fogja hátráltatni. Ejnye, ejnye.
133. Éva
2008. 12. 13. 12:52
Kedves Gábor!

Én előbb tüzetes metaanalízisnek vetettem alá valamennyit, és a vizsgálati eredményeket páncélszekrényben őrzöm!:-)
134. mshouse
2008. 12. 13. 18:42
Gábor, kedves! Ha tudtam volna, hogy ezeket a bogyókat gyűjteni akarod, eszem ágába se lett volna kidobni. Szeretettel eljuttattam volna Néked az utolsó szemig:-) Amúgy meg: csak nem SSRI-partit akartál volna rendezni, meglocsolva egy-két kanna "tablettás téboly" márkajelű, etanolt IS tartalmazó löttyel? :-)))) A Risperdaltól meg kipróbálhatod, milyen érzés, amikor jobban tejelsz, mint az OMÉK-díjas 10426-os lajstromszámú Riska tehén...:-) /ja, hát pasiknál egyéb kellemetlen következménye is van a magas PRL-szintnek:-(/ Jó hír: bromokriptinnel uralható a dolog...:-) Az Imovane meg a Rivotril sehgedelmével meg alkoholt lehet megtakarítani...:-) Vagyis kevesebb piától is fejre lehet állni, hurrá!:-)
A zárójelentéseimet, meg az utolsó recepteket viszont nem dobtam ki-ha esetleg bűnjelekre volna szükséged...
135. Éva
2008. 12. 13. 19:58
Zárójelentésekkel én is szolgálhatok. Kb. 14 darabbal. Kész horror-regény.
Ha híres leszek, egy vagyont adnának majd értük a bulvárlapok. :)
136. Éva
2008. 12. 13. 22:06
Köszönöm mindenkinek a figyelmet, de a Kávézó (blog) személyes okok miatt bezárta kapuit.
137. Juju
2008. 12. 14. 13:43
Éva, én ezt nem értem...:(
138. mshouse
2008. 12. 14. 20:57
Juju: nem vagy egyedül...:-(
139. lukrezia
2008. 12. 14. 21:21
mshouse, én tettem neked egy linket a Zenesarokba, azután Eventa egy hozzászólásával kapcsolatban kérdeztem, mert érdekelt, amiről írt, de remélem, nem ez indította Évát erre a döntésre:((
140. mshouse
2008. 12. 14. 21:59
lukrezia: a zenéről már nem is tudtam. Szerintem Eventa, meg mi se írtunk olyan személyesedő dolgot,ami miatt Éva ilyen döntésre juthatott volna, de hát nem tudhatjuk...:-(
141. Eventa
2008. 12. 15. 0:11
Apropó, zene: ismeri valaki Amr Diab egyiptomi énekest? Ő az arab antidepresszáns :)

www.dailymotion.com/video/x6pv2m_amr-diab-amarain_music
142. Eventa
2008. 12. 15. 0:20
Ha pedig nagyobb dózisra lenne szükség:
www.dailymotion.com/video/x23tt4_amr-diab-leily-nahary_music

Vagy ha már minden kötél szakad:
www.youtube.com/watch?v=9XG1gyA--Y0
143. lukrezia
2008. 12. 15. 1:16
(Szendi Gábortól elnézést az offokért)
(Én is egy állati "antidepresszánst" linkeltem mshouse-nak, miután az állatorvosi praxisról volt szó...:)Most ide nem, hacsak kifejezetten nem érdekli az érintettet, mert hát ez mégse az a hely...)
144. Eventa
2008. 12. 15. 8:43
Lukrezia! Akkor jöhet a szofoso.hu alá, az Erőleves rovatba. Én is oda teszem be mindjárt az antidepresszánsomat. Ja, és az ott található cikkeket nem én írtam, és lehet, de a Szőrhöz hasonlóan bárki megteheti, anonim marad, ha csak nem írja alá a nevét. A nick csak a kommenteknél látszik.

Különben én is elnézést kérek az off-omért, de talán úgy is tekinthető, hogy a gyógyszer helyett egy melléktünet mentes alternatívát mutattam fel, ami sokak szerint valóban hatásosabb az antidepresszánsoknál, bár a függőség veszélye itt is fennáll :)

Ha az Évi nem nyitja meg újra a blogját, akkor azt javaslom, hogy a függőbe maradt témákat is a Szófosón folytassuk. Én még várnék a hétvégéig, hátha meggondolja magát.
145. Eventa
2008. 12. 15. 9:23
(144) /korrekció/

... az ott található cikkeket nem én írtam, és lehet, hogy a saját blogomnál maradok (bloggolo.hu), csak ot cikkezek, de a Szőrhöz hasonlóan...
146. Timea
2008. 12. 16. 12:23
Tegnap este beszéltem Évivel telefonon, azt mondta a Kávézó bezárt végleg, tehát nincs mit tenni ebben az ügyben. Ellenben:
A közösségi élet folytatódik. Nem szűnik meg. Eventa tartja fent, de Mindenki blogja lesz.
eventahu.easycgi.com/szofoso.hu

Szeretettel látunk ott Mindenkit, aki úgy érzi, együtt könnyebb megoldani a problémáinkat!:)
147. Éva
2008. 12. 16. 13:45
Csütörtökön benne leszek a Duna TV Családbarát című műsorában, illetve a hangom lesz benne, nyilatkozom majd a telefonos lelkisegély szolgálatokról.
10.30-kor kezdődik a műsor, akit érdekel. :)
148. Eventa
2008. 12. 17. 6:46
Timea (146)

A könnyebb megjegyezhetőség kedvéért: szofoso.hu/

A bejegyzéseknél nem jelenik meg a szerző neve, csak a hozzászólásoknál.
149. Éva
2008. 12. 18. 18:48
Kérdeztem a Gábort az omega3-fogyasztásról, illetve arról, hogy e blog indításakor általa írt napi 2 gramm EPA-mennyiséget meddig lehet csökkenteni?
Tudom, elvileg akármeddig, csak akkor nincs hatása...
Viszont ahhoz, hogy ekkora mennyiséget elfogyasszak, naponta 22 szem kapszulát kéne bevennem (egy dm-es halolaj kapszulából)
Ez kicsit húzós.
150. Éva
2008. 12. 18. 18:57
www.dunatv.hu/felsomenu/nettv?video=1_481913

A 16. perc körül, az első "telefonáló" én vagyok. (Ők hívtak engem)
151. Maxi
2008. 12. 18. 20:36
Éva, miért a dm-es drága, ámde hatástalan bogyót szeded? Lehet, hogy 1 doboz (látszólag) olcsó, de ha megnézed a hatóanyagot, akkor alig van benne valami. Ár/érték arányban szerintem a SuperEPA simán veri az összes drogériában kapható halolajat. 1 dobozban 100 kapszula van, 300mg EPA/kapszula tartalommal és 4e az ára. A 2 grammos mennyiséget (nekem úgy rémlik, hogy) kifejezetten gyógyításra használták. Megelőzésre, szinten tartásra szerintem napi 600-900 mg (2-3 kapszula) elvileg elég kéne legyen.
152. Éva
2008. 12. 18. 22:40
Igazad van, Maxi. Ezt már egyszer beszéltük is, ha jól emlékszem...Csak egyszerűbb volt a DM-ből megvenni.
153. Eventa
2008. 12. 21. 0:16
Timea (146)

A blog új címe: www.blogtar.com (Blogtár, ahova mindenki blogolni jár!) Ez egy szalonképes név a korábbi közönséges név helyett. Így már lehet ajánlani az idősebb és a fiatalabb korosztálynak is.

Bárki blogolhat, a neve nem fog megjelenni, hacsak maga alá nem írja. A név csak a hozzászólásoknál jelenik meg. A hozzászólások - sok más blogtól eltérően - módosíthatóak.
154. Timea
2008. 12. 21. 10:21
Kedves Blogtársak!

Szeretettel várunk a Blogtárba minden blogtársunkat, akiket eddig megismertünk: Évi, Gergő, Mshouse, Ferenc, Maxi, Lukrezia, Viki, Szogabi, Porhanyo és akik újként csatlakoznának!
www.blogtar.com
155. lukrezia
2008. 12. 21. 19:03
(Timea és Eventa: az jutott eszembe, talán jó lenne, ha névleg ti ketten lennétek a Blogtár házigazdái. Két okból:
1. most olyan gazdátlannak látszik szegény, és ez szerintem nem tesz jót (hosszabb távon sem) az imídzsének
2. csakazértis :))
www.youtube.com/watch
156. Eventa
2008. 12. 21. 22:52
Lukrezia, az imidzs fontos, de nem annyira fontos a régi imidzshez ragaszkodni. Lehet olyan imidzse a Blogtárnak, amiről szól a jelmondat: "Blogtár, ahova mindenki blogolni jár". Itt mindenki írhat bejegyzéseket is, ahogy hozzá is szólhat a többiek bejegyzéseihez. Csak alá kell írni a bejegyzést a végén, hogy tudjuk, kinek köszönhetjük az élményt. Többféle kategória, témakör létezik, és azt hiszem, moderálni sem kell, mert mind értelmes emberek vagyunk, akik tudjuk, mire vigyázzunk, hogy ne kapcsolják le a portált hatóságilag. Liberális embertől nem is várható más korlátozás: a törvény keretein belül mindenki szabadon azt tesz, amit jónak lát, és nincs szükség gazdára, mert ez tényleg mindenki blogja, ahonnan el lehet találni az "Ajánlott linkek" alatti hivatkozásokon keresztül a tagok saját blogjaihoz is.

A 2. pont alatti célzást örömmel vettük. A linket nagy nehezen letöltöttem a rekord lassúságú netemmel, de megérte. Köszönjük szépen :)
157. Éva
2008. 12. 22. 12:09
Megint omega3:

Hosszas kutatás után mondhatom, hogy a dm-es lazacolaj kapszula képviseli a legjobb ár-érték-EPA-arányt.
Egyik kedves ismerősöm is ezt szedi, és adok a szavára!:-)
158. Maxi
2008. 12. 22. 15:19
Miért, egy dobozban (kapszulában) mennyi EPA van és mennyibe kerül?
159. Éva
2008. 12. 22. 15:23
Egy kapszulában 180 mg EPA-van, egy doboz 60 kapszulát tartalmaz és 799,-Ft az ára.
Szerintem ez verhetetlen.
160. Éva
2008. 12. 22. 15:24
Lehet, hogy olcsó a Super EPA, de ott még van egy ezres postaköltség is!
161. Maxi
2008. 12. 22. 15:35
Ha valóban az EPA-ból van benne 180mg és nem teljes halolajból, akkor valóban. Akkor már csak azt nem értem, hogy az a 22 kapszula/nap hogy jött ki neked?
162. Éva
2008. 12. 22. 15:40
Úgy, hogy az egy másik halolaj-kapszula volt! Abban 90 mg EPA van!:-)
163. Éva
2008. 12. 23. 20:51
Boldog karácsonyt és eredményes, szép új évet kívánok e blog gazdájának és az itt blogolóknak!

Szendi Gábor az az ember, akit rendkívül nagyra értékelek, Őbenne még nem csalódtam soha.
164. Timea
2008. 12. 24. 14:43
Kedves Évi!

Békés, szép karácsonyt kívánok Neked!
it.youtube.com/watch?v=qLMBHuzR5nY

Timea
165. Éva
2008. 12. 24. 15:27
Köszönöm, Timi!

Hát, most lettem kész a mai napra tervezett specialitással,

Halszeletek gombás bormártásban,

ezt készítettem.

Még hűl, de nagyon biztatóan néz ki! Igaz, csak este lesz tesztelve..., de én előbb megkóstolom.

Amúgy ma névnapom is van. Csak mondom.
166. Timea
2008. 12. 24. 16:23
Évi!
165.
Jól hangzik!:) Csupa finomságok ott az asztalon...

Boldog névnapot kívánok Neked és este átlépek egy kóstolásra! Csak mondom.

ui. Péter nagyon örült a Friderikusz könyvnek! Le nem tenné + engem is azzal nyaggat:))
167. Timea
2008. 12. 24. 16:27
Évinek névnapjára kedvenc színészétől:
it.youtube.com/watch
168. Éva
2008. 12. 24. 16:40
Köszönöm! És a számot is, nagyon szeretem!

Már az egész lakás karácsonyi díszben van, olyan, mint valami mágikus kert. Varázskert. Stílszerűen el is kezdem olvasni.:-)

Péternek jó ízlése van a Friderikusz-könyvvel kapcsolatosan!:-)
169. Éva
2008. 12. 24. 16:41
Mármint a Varázskövet kezdem el olvasni, a Varázskerten már túl vagyok.:-)
170. Timea
2008. 12. 24. 17:49
Évi!

Szívesen.:) Ha aztán majd elkészülsz, szeretettel látunk a közösségi blogunkban is!

www.blogtar.com
171. Éva
2008. 12. 25. 10:58
Esett a hóóóó!!!

Ezt az időzítést!
172. Maxi
2008. 12. 27. 10:03
www.mancs.hu/index.php
173. RadoIvan
2009. 01. 02. 15:49
72 eventa

As Salem Aleikum!
Szíria...van néhány barátom onnan /és 1általán az arab kulturáról meglehetősen jó véleményem van/, olyannyira, hogy rendszeresen találkozom velük. A depresszió igenis erőteljesen társadalmi kérdés és amit írsz, pl. odafigyelés, ez nagyon jó példa. De ez itt Magyarország és még "magyarországabb" lesz, ha így haladunk.
174. RadoIvan
2009. 01. 02. 15:55
141 eventa

Marhaba, le is töltöttem, de ismerek én élőben is ilyen antidepresszánst, fel is keresem gyakorta.
175. RadoIvan
2009. 01. 02. 17:08
Maxi 21

A közösségi pszichiátriára lehet (na csomót nem) pénzt szerezni. Kissé problematikus ugyanakkor, hogy ugyanaz a néhány ember csinálja, akik behozták és megvalósították, viszont a többi rohan a normatív támogatásért és a közösségi pszichiátriából csak a címet ismerik, a jelentés nem érdekli őket.

Maxi 19

Ha tudsz részleteket, kérlek szólj, én is akarok pénzt szerezni. Lécci.
176. RadoIvan
2009. 01. 02. 17:09
Na ez nem ide.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML kódokat használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Légy kedves és toleráns, másnak is lehet igaza. A bunkó bejegyzéseket töröljük. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Küzdelem a robotokkal: Alul két szám összeadását vagy kivonását kéri a robot. Akár szövegesen írta, akár számmal, Te mindig számmal válaszolj! Ha túl sokáig nem változott az oldal, pl. elmentél kávézni kommentelés közben, vagy most tanulsz írni és kicsit lassan megy, akkor készülj fel rá, hogy a robot a háttérben már új feladványt talált ki Neked, csak az még nem jelent meg. Ekkor copyzd ki a kommentedet és frissitsd az oldalt, majd az új feladvány megoldásával küldd el a kommentedet. A robotnak mindig igaza van, egy kivétel van, amikor téved. Ha nagyon rossz napja van a robotnak, vagy Neked, akkor a következőt teheted: a, felhívhatod első osztályos tanítónénidet, b, elküldheted nekem emailben és majd én megküzdök a robottal. Címem szengabkukactenyek-tevhitek.hu Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Bemutatkozás

Gyakran idekukkantok, fix időpontot nem írok, mert nem vált be. Amikor én éppen itt vagyok, akkor meccs van, vagy koncert.

Keresés

Feliratkozás hírlevélre

Képeslap küldés

Régi bejegyzések

Utolsó kommentek

A tejbegríz az ellenségünk? Hát nem a barátunk, az biztos., Vad Erzsébet: Sziasztok! Látom, hogy kozmetikumok témában vannak tapasztalatok! Állítólag tényleg nagyobb... »

A tejbegríz az ellenségünk? Hát nem a barátunk, az biztos., Katus: Hazsu, Én is feldobódtam a találkozástól! Már régóta kerestem jó... »

A tejbegríz az ellenségünk? Hát nem a barátunk, az biztos., vino: 1437. 1438.descalcez Hát ez sokkoló:((( Mit tehet itt az... »

A tejbegríz az ellenségünk? Hát nem a barátunk, az biztos., gombocartur: 1422. Joe 2010. 09. 08. 16:15 "...kolbászt, sonkát vagy... »

A tejbegríz az ellenségünk? Hát nem a barátunk, az biztos., piciduna: Hazsu: Kérlek, ne haragudj, hogy eddig nem jelentkeztem a lisztekért... »

Facebook

Szeretem a Jaffás könyveket Klub a Facebook-on

Legtöbb komment

A legjobbak

Kategóriák

Linkek