« Isten az agyban - új könyvemről   Valódi reformtörekvések, vagy a pszichiátria belharca? »

A pszichiátria korrektségéről - egy cikk és egy interjú kapcsán

Érdekes egybeesés, hogy a New York Times 2008 november 21-i számában „A műsorvezetőnek gyógyszeripari kötődése volt” címmel Gardiner Harris írt cikket a pszichiátriában elharapódzó korrupcióról, Németh Attila volt MPT elnök pedig ugyanezen a napon tett meglehetősen meghökkentő nyilatkozatot az ellenem lefolytatott per ürügyén a Magyar Narancsban. De csak vegyük sorjában.

Mint Gardiner Harris írja, egy elszánt szenátor, Charles E. Grassley nyomozásának köszönhetően sorban buknak le vezető pszichiáterek, akik több millió dollárt zsebeltek be törvénytelenül gyógyszeripar cégektől az évek során. A legújabb lebukó Fred Goodwin, aki 10 éven vezetett egy „Végtelen elme” című műsort, amelyben finoman elhintve szólt arról, milyen hasznosak a pszichiátriai gyógyszerek, milyen fontos volna a gyermekkori bipoláris betegség felismerése és gyógyszeres kezelése, stb. Egy 2005-ös műsorában egyenes azzal riogatta a laikus szülőket, hogy a kezeletlen gyermekkori bipoláris betegség agysérülést okoz, maely természetesen kivédhető a modern, mellékhatásmentes gyógyszerekkel. Milyen érdekes egybeesés, hogy épp azon a napon kapott Goodwin 2500 dollárt a GlaxoSmithKline-tól egy hangulatstabilizálót reklámozó előadásáért, de abban az évben összesen 329 000 dollárt kapott ezért a „munkáért”. Goodwin 2000 és 2007 között 1.3 millió dollárt (kb. 260 millió forintot) kapott gyógyszercégek megbízásából tartott előadásaiért. Mint a Goodwin műsorát sugárzó rádióállomás szóvivője elmondta, ha tudtak volna Goodwin gyógyszeripari kötődéseiről, Goodwin nem vezethetett volna lelki egészséggel foglalkozó rádióműsor sorozatot. Emlékezetes adás volt a „Prozac ország: újragondolva”, melyet Goodwin a következő szavakkal indított: „Nincs hitelt érdemlő tudományos adat, amely összekapcsolná az antidepresszánsokat az agresszivitással vagy öngyilkossággal”. Ugyanezen a héten kapott Goodwin 20 000 dollárt attól a Glaxotól, amely éveken át eltitkolta a Paroxat öngyilkosság-fokozó hatását.

A lebukás sorozatrészeként októberben derült fény arra, hogy Charles Nemeroff vezető pszichiáter, az Emory Egyetem pszichiátria tanszékének vezetője 200 és 2007 között 2.8 millió dollárt keresett, s ebből 1.2 milliót elfelejtett bevallani. Nemeroffnak távoznia kelett állásából és az egye5temtől megvontak egy 10 millió dolláros ösztöndíjat.

Júniusban Joseph Biedermanról derült ki, hogy 2000 és 2007 közt 1.6 millió dollárt keresett a gyermekkori mániás-depresszió és az antipszichotikumok gyermekkorban való alkalmazásának propagálásával.

 

A sorozatos lebukások azt jelzik, hogy nem kivételekről van szó: a mentális zavarokat piacnak tekintő gyógyszeripar nem létezne a pszichiátria nélkül, és a pszichiátria nem létezne a gyógyszeripar nélkül. Ez a kettős egymásrautaltság azt jelenti, hogy a korrupció bizonyítottan a pszichiátria szükségszerű velejárója – legalábbis Amerikában. Hogy mi a helyzet Magyarországon, azt csak találgatni lehet, de bizonyosat csak azok tudnak, akik a tények feltárásában ellenérdekeltek.

Dr. Túry Ferenc, a Magyar Pszichiátriai Társaság későbbi elnöke ezt írta 2000-ben: "Ne csukjuk be a szemünket: megjelent a közvetlen korrupció, van olyan cég, amely receptenként 400 Ft-ot fizet az orvosnak, ha őt választja, de gyakorlatilag ugyanezt jelentik az egysejtűeknek tervezett kérdőívekkel (melyek aljára gondosan oda kell írni a recept számát) operáló álvizsgálatot is. A korrupcióhoz továbbá partner kell, sajnos, van is. Egy főorvos például ezzel fogadta az egyik cég képviselőjét: maguk elég nagy cég, hogyan lehet, hogy engem még nem vittek sehová? Egy másik főorvos első kérdése a látogatótól ez volt: mennyit fizet? annak hebegésére pedig megmutatta, hogy a többiek mennyit fizetnek. Persze, a silány jövedelmek. De minden eladó?" (Psychiatria Hungarica 2000, 15 (2):214-216) Mi lehet a valóság, ha már a csúcsvezetőség jobbízlésű tagjaiból is időnként kirobban a kritikus hang?  

 

E szempontból is, de más okból is, Németh Attila november 21-i nyilatkozata nekem fölöttébb tanulságos.

 

1, A Németh –Rihmer páros, akiknek a magyar pszichiátria ezt az intézményi tekintélyét romboló pert köszönheti, több dolgot alaposan félreértettek. A személyiségi jogi sérelem lényege abban fogalmazható meg, hogy senkinek nincs joga olyan állítást megfogalmazni, amely a másik félre nézve sértő, jó hírét rontja – és nem bizonyítható. Ugyanis abban a pillanatban, hogy egy állítás bizonyítható, lehet az mégoly sértő és sárba tiporhatja mégannyira is a másik fél jóhírnevét, nincs az a bíróság, amely személyiségi jogsértést állapítana meg. Fred Goodwin lelepleződése előtt simán megnyert volna egy pert azzal szemben, aki azt merte volna állítani róla, hogy gyógyszeripari gazdái utasítására hazudott szépeket a pszichiátriai gyógyszerekről. Lelepleződése után viszont Goodwinnak lesz szüksége jó ügyvédre, hogy az adócsalást minél kevesebbel megússza. A jóhírnevét pedig legjobb, ha elfelejti. Szertefoszlott, nincs mit védenie.

 

A bíróság az ellenem hozott ítéletében nem azt mondta ki, hogy a pszichiátriában nincs korrupció, hogy a pszichiátria nem a gyógyszeripar érdekeit képviseli a betegekkel szemben, hanem azt mondta, ki, hogy az alperes „túllép a véleménynyilvánítás alkotmányos keretein akkor, amikor ezt többszörösen tényként állítja”. Mert hogy tény az, amit be lehet bizonyítani.

Ezért lett volna taktikai hiba bármely újságíró részéről Nemeroffot, Goodwint vagy Biedermant korrupcióval vádolni a Charles E. Grassley szenátor által feltárt bizonyítékok napvilágra kerülése előtt.

 

2, Az interjúban elhangzik a következő kérdés-felelet:

„Magyar Narancs: Az antidepresszánsok hatását többen is vitatják, tudományos fórumokon is.
Németh A: Természetesen zajlik egy tudományos vita, és valóban jelennek meg a hatásukat megkérdőjelező cikkek. Szendi is ezekre hivatkozik. Csak nem teszi hozzá, hogy egy ilyen cikkel szemben tíz másikat publikálnak az ellenkezőjéről. Ötven éve fedezték fel az első antidepresszánst. Azóta már kiderült volna a hatástalanságuk.”

 

Nos az ötven év alatt valóban ki is derült a hatástalanságuk, csakhogy a gyógyszeripar százmilliókat költ arra, többek közt fizetett előadók megvesztegetésére, hogy ezt a tudományos igazságot elnyomja. Az, hogy az antidepresszánsok hatástalansága kiderült, az nem azonos azzal, hogy a gyógyszeripar és a pszichiátria ezt majd készségesen el is fogja fogadni. Ha nem érdekük elismerni, hiába derül ki. Németh úgy tesz, mintha a tudományban az igazság azon múlna, hány darab cikk állítja ezt, és hány az ellenkezőjét. A tudományban az érvek súlya számít, de a félreértések elkerülésére mondom, ezt sem kilóban mérik. Az antidepresszánsok hatásosságát cáfoló 2008 februárjában megjelent elemzés súlyát az adja, hogy képletesen szólva ebben az egy cikkben azt a tizet elemezték összevontan, amit Németh szembe akar állítani ezzel az eggyel. Nem képletesen szólva még rosszabb a helyzet: a 2008-as elemzés a gyógyszeripar által az antidepresszánsok törzskönyvezésekor benyújtott 47 vizsgálatát elemezte összevontan. Ez tehát nem „csak egy vizsgálat 47-el szemben”, hanem ez az a vizsgálat, amely a másik 47-ről kimutatta, hogy csak statisztikai bűvészkedéssel jött ki az, hogy az antidepresszánsok hatásosak. Egyébként elég egy vizsgálatnak bizonyítani, hogy a Föld forog, ezt száz hamisított vizsgálat sem fogja tudni megcáfolni.

 3, Az interjú azzal indul, hogy „A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) nemrégiben leköszönt elnöke cáfolja, hogy az antidepresszánsok miatt több lenne az öngyilkosság.”A szakirodalom szerint viszont elég sok érv szól amellett, hogy az antidepresszánsok fokozhatják az öngyilkossági késztetéseket (Szendi, 2005;2006). Olyannyira, hogy az egész világon, nálunk is, ezt bele is írják az antidepresszánsok betegtájékoztatójába. Úgy látszik, azok a cikkek, amelyek a világ gyógyszerhatóságait erről meggyőzték, Némethet nem győzték meg. Ezzel nem is volna gond, privát emberként mindenki azt gondol, amit akar. De ha valaki embereket kezel, pszichiátriai osztályt vezet, s két évig a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke, akkor már közügy, mit gondol az általa is alkalmazott gyógyszerek súlyos mellékhatásáról.

4, Aztán később azt olvashatjuk:

„Magyar Narancs: Mások az antidepresszánsokról állítják, hogy függőséget okoznak.
Németh A: Ez butaság. A függőség azt jelenti, hogy ha hirtelen elvonják a szert, akkor megvonásos tünetek lépnek fel, illetve a folyamatos szedés miatt ugyanahhoz a hatáshoz egyre nagyobb mennyiségre van szükség. Az antidepresszánsoknál bizonyított, hogy nem okoznak függőséget.”

 

Amikor az interjúban ehhez a válaszhoz értem, megvallom, teljesen megdöbbentem. Hiszen Németh nemcsak azon százezrek mindennapos tapasztalatával megy szembe, akik már megkísérelték hirtelen abbahagyni antidepresszánsukat, hanem szembemegy a szakirodalommal is. Ha valaki a Medline nyilvános adatbázisába beüti a „SSRI AND discontinuation” vagyis „SSRI és megszakítás” kulcsszavakat, a kereső kapásból 181 tanulmányt dob ki, amely azzal foglalkozik, hogy milyen gyakran jelennek meg az antidepresszáns elhagyására megvonási tünetek, és mik ezek. Black és mtsi. (2000) azt írják: „az SSRI megszakítási szindróma meglehetősen gyakori lehet”. Black egy korábbi vizsgálatában betegeinál 86%-ban tapasztalt megvonási tüneteket (Black és mtsi., 1993). Young és Haddad (2000) szerint antidepresszánsoktól függően a betegek 35-78%-nál jelentkezik megvonási tünet. Tamam és Ozpoyraz (2002) összefoglalója szerint némely vizsgálat a betegek 100%-ában tapasztalt megvonási tüneteket. Black és mtsi. (2000) szerint a betegek 65%-nál szédülés, 21%-nál járási bizonytalanság, 37%-nál émelygés, hányás, 26%-nál fáradtság, 23%-nál fejfájás, 17%-nál álmatlanság, és folytathatnám, de hogy a legsúlyosabbat ne hagyjam ki, öngyilkossági gondolat vagy viselkedés a betegek 6.5%-nál jelenik meg. Coupland és mtsi. (1996) azt találták, hogy a Paroxát a Zolofthoz képest tízszer, a Prozachoz képest viszont százszor gyakrabban produkál megvonási tüneteket.

A megszakítási/megvonási tünetek irodalma hatalmas. Hogy Németh ezt nem ismeri, sőt a jelenséget butaságnak nevezi elég komoly probléma, különösen azoknak, akiket ő kezel. A riport elején azt fejtegeti, hogy a pszichiáterek értenek a gyógyszerekhez, és a pszichológusok viszont egyszerűen nem érthetnek hozzá, hiszen a pszichológusok „csak” bölcsészkart végeznek. A tények viszont azt mutatják, hogy az orvosegyetemen vagy nem tanítják a megvonási szindrómát, vagy Németh régen járt egyetemre. Az orvosegyetemmel szemben úgy tűnik a bölcsészkar számos előnnyel jár: az ember nem gőgös, szeret olvasni, és képes elfogadni a tényeket.

 

Black DW, Wesner R, Gabel J. The abrupt discontinuation of fluvoxamine in patients with panic disorder. J Clin Psychiatry 1993;54(4):146-9.

Black K, Shea C, Dursun S, Kutcher S.Selective serotonin reuptake inhibitor discontinuation syndrome: proposed diagnostic criteria. J Psychiatry Neurosci. 2000, 25(3):255-61

Coupland N, Bell CJ, Potokar JP. Serotonin reuptake inhibitor withdrawal. J Clin Psychopharmacol.1996;16:356-362.

Szendi G: Az SSRI-ok szuicid kockázatáról.

Szendi G: Depresszióipar. Sík kiadó 2005.

Tamam L, Ozpoyraz N: Selective serotonin reuptake inhibitor discontinuation syndrome: a review. Adv Ther. 2002 Jan-Feb;19(1):17-26.

Young, A; Haddad, P: Discontinuation symptoms and psychotropic drugs, The Lancet, 2000, 355(9210): 1184


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: szengab, 2008. nov. 22. 19:35 - címkék: és kategóriák: A pszichiátriáról - 176 komment

Eddig 176 komment érkezett ()

  • 77.  Éva
    2008. 11. 30. 9:18

    Gábor 76.

    Ki kell törni belőle valahogy.
    Én tudom, hogy nem egyszerű, ugyanis engem is rengeteg megaláztatás ért a kezelések során, de muszáj.
    Menjen az úr pszichológushoz, tegye le a gyógyszereket, ez lehet az első lépés.
    Ha minden diagnózist elhinnék, amit a 6 év során kaptam, eláshatnám magam.

  • 78.  Maxi
    2008. 11. 30. 9:59

    (76.) Fölöttébb humánus... :o(( Nincs még egy ága az orvoslásnak, ahol ilyet meg lehetne tenni. Érdekes, az inzulint valahogy nem szokták ilyen erőszakosan beadni. Persze a hülye belgyógyászok nem is olyan érzékenyek az emberi lélekre, mint a pszichiátrerek.

  • 79.  szengab
    2008. 11. 30. 12:00

    Éva (77)
    Az ám, csakhogy ha valakit már egyszer kényszergyógykezeltek, az azt jelenti, hogy homlokára sütötték, hogy szabad préda. Onnantól csak felemeli a hangját valahol, vitatkozni mer valamin, és ha valaki akarja, kihívja a mentőt. Mivel "pszichotikus", ezért "bármikor" visszaeshet, és úgy jobbb megelőzni a "nagyobb bajt", beszállítják. Na most, ha valakit elrabolna fényes nappal, és akarata és állapota ellenére beszállítanak egy zártosztályra, szerinted hogy fog viselkedni? Ugyanis két választása van:
    1, nyugodtan viselkedik, és ezért verés nélkül gyógyszerezik be
    2, tiltakozni próbál, akkor megverik és begyógyszerezik.
    Harmadik verzió nincs, hogy mondjuk valaki (pl. pizzázó rezidens doktornő) odamenne, és azt mondaná: várjunk csak, még ha volt is magának "pszichotikus zárója", attól még lehet, hogy most nem indokolt a kezelése. Nincs ilyen. Mert odabent mindig úgy gondolják, hogy "nem véletlen" került oda az illető.

    Itt tulajdonképen az a probléma, hogy a pszichiátria állam az államban, és a kényszerbeszállítás és kényszergyógykezelés alkotmányellenes gyakorlata folyik.

  • 80.  Éva
    2008. 11. 30. 12:16

    Gábor 79.

    És az a legijesztőbb az egészben, hogy legitimáltan teszik, amit tesznek, a "betegnek" még véletlenül sem lehet igaza.
    S ha az orvos egy kicsit még szadista is, vagy elnyomottnak érzi magát otthon, vagy az ő frusztrációi sincsenek megfelelően kezelve, a kiszolgáltatott páciensen aztán kiéli minden dühét.

  • 81.  lukrezia
    2008. 11. 30. 12:33

    szengab(79)

    Alkotmány vs. pszichiátria=2003. évi CXXV törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról vs. "kényszergyógykezelés"...

    ...engem egy oktatási intézmény Esélyegyenlőségi Bizottságának elnöke kívánt pszichiátriai kezelésre utasítani, miután panaszt kívántam tenni arra, hogy egy oktató erőszakoskodott velem. Konkrétan pl. azt észrevételezte, hogy nagyon zaklatott vagyok, és erre hivatkozva "tanácsolta" (utasított rá), hogy előbb kezeltessem magam pszichiáterrel, mert ez a zaklatottság nem normális lelkiállapot, és majd utána tehetek panaszt, ha már "egészséges" vagyok...

    Törvények be nem tartásának, önkényeskedéssel felülírásának lehetőségei úgyszólván végtelenek. Állítólag ez a demokrácia. (Lásd még: "a törvény én vagyok".) Horror, hogy ebbe bevonják pl. a pszichiátriát is--és külön az is horror, ami ott folyik.

    Azért van ebben valami elvont szépség is. A részben az egész...

  • 82.  lukrezia
    2008. 11. 30. 12:37

    (kieg.: állami oktatási intézmény)

  • 83.  Timea
    2008. 11. 30. 14:23

    Gábor!
    79.
    Én lényegesnek gondoltam mindig, hogy ne legyek kiszolgáltatott helyzetben, mint a pszichiátrián 16 évesen. SOHA oda visszakerülni! Ez azért komoly motiváció. De kérdezem:
    - Tud-e mindenki segíteni magán? Ha igen:
    - Miképpen?

  • 84.  Timea
    2008. 11. 30. 14:34

    Évi!
    73.
    "Pánikreakciók még vannak, de azokat mindig úgy küzdöm le, hogy minél jobban félek pl. kimenni az utcára, annál inkább kimegyek."

    Nálam jobb és rosszabb időszakok vannak. Kifigyelem a jókat és annak nagyon tudok örülni! Mostanában amúgy nem vagyok túl jó állapotban, önmagamhoz képest, és ez rendkívül zavar. Ilyenkor a hitem segít át ezen az időszakon, hogy lám-lám miket megoldottam korábban és talán visszafelé nem lehet fejlődni.
    Ami lényeges: nem feltétlenül önmagam generálom, hogy nekem rossz legyen! Ebbe külső körülmények pl. időjárás, hormonális változások, családtagok viselkedése... minden közrejátszik. Talán megtanultam magam kezelni, de ez néha csak ahhoz elég, hogy túléljem a napot.

  • 85.  mshouse
    2008. 11. 30. 18:44

    Sógornőm nagypapiját is beszállították évekkel ezelőtt a pszichiátriára /abba a fantasztikus déltepsibe.../ azzal, hogy pszichotikus. Az öregúrnak mindenféle baja volt már, konkrétan pszichiátriai nem. A legnagyobb baja az volt, hogy szívritmuszavarral járt-kelt a nagyvilágban /pitvarfibrilláció/, minek következtében az agya hol kapott elég oxigént, hol nem. Ha meg még a gyógyszereit is elfelejtette bevenni, akkor ugye a helyzet fokozódott... Vagyis, ha már beviszik, akkor mondjuk a belgyógyászatra vigyék be, esetleg a neurológiára, de ne a pszichiátriára... Persze reggelre feltisztult /ezek a betegek főleg sötétedés után válnak zavarttá/, meg a gyógyszereit is megkapta, úgyhogy gyorsan rájött, hol is van. Teljesen kiakadt, minden látogatójába két kézzel kapaszkodott és sírt, hogy vigyék ki. A sógornőm próbált beszélni a kezelőorvossal, de az ugye rutinosan, latin blablával leszerelte, a sógornőm azt se tudta, miről van szó. Ezért aztán megkért, hogy kísérjem el "tolmácsként". Bementem vele a zártosztályra és ledöbbentem. A hely ragadt a kosztól /ezt értsétek szó szerint!/, olyan körülmények voltak, hogy elképesztő. Egy gyepmesteri telep nem kap állategészségügyi meg ÁNTSZ-engedélyt a működéséhez, ha így néz ki. A nővérállásban a nővérek elvoltak, mint a befőtt. Éppen etetés volt, mármint eléjük lökték a kaját, oszt jónapot... volt egy csontsovány beteg, kataton állapotban, nála az adekvát kezelés abból állt volna, hogy kanalanként megetetik, mert ugye így szép lassan eléhezik...
    Nagypapi meg mutatott két gyógyszert, amit ugye célzottan kapott a pszichózisára, az egyik az Andaxin volt, a másik a Tiapridal. Az Andaxin egy ócska, régi szer, a keringési betegeknél rendszerint komoly vérnyomásesést idéz elő, a Tiapridal meg szívritmuszavar esetén kontraindikált. Mi nem használjuk ezeket, de szépen utánanéztem a Vademexben-ahogy a kezelőorvosa is megtehette volna és akkor tán nem adja az öregúrnak... Mindegy, mondtam neki,hogy ha jót akar, be ne vegye... /valami érthetelen oknál fogva nem volt nyeléskényszer-tán azért, mert akkor mégis kellett volna a betegekre figyelni.../. Aztán elkaptuk az ügyeletes orvost, és rákérdeztem, hogy hogy is van ez a pszichózis, mikor az öreg térben-időben orientált, egy baja van, hogy sárba tapossák az emberi jogait. Ja, meg még egy: inadekvát, sőt káros gyógyszereket kap. Nekem is elkezdte nyomni a doki a latin sódert, de persze én ugyanazzal a "dialektussal" válaszoltam, szóval, elmondható, hogy ez nem jött be... Az öregúrnak pacemakerre lett volna szüksége, csakhogy valami közgazdász-vénával megáldott nagyokos kiszámolta, hogy a leggagyibb pacemaker várható élettartama is több, mint a nagypapié... vagyis a mai napig nincs pacemakere. Azért lett eredménye a sárkány stílusomnak: másnapra kirakták a nyílt osztályra, 2 nap múlva hazaengedték. Érdekes módon, 1 hétig "szakmai" alapon benttartották, bementem undokoskodni egy verset, akkor meg "szakmai" alapon belátták, hogy mégiscsak belgyógyászati beteg... Na, akkor hogy is van ez?

  • 86.  Éva
    2008. 11. 30. 19:23

    Tímea 84.

    Fogadd el a nemjó-állapotokat is. Nem kötelező mindig jól lenni és viselni a bűntudat érzését, amiért nem vagyunk. Én pl. két napja délutánonként alszom, mint a barnamedve.
    Nem kapálok, nem végzek kimerítő fizikai munkát, mégis folyton durmolnék.
    Nem baj, egy hét múlva már Nálad leszek, addig bírd, bírjuk ki!:)

  • 87.  Timea
    2008. 11. 30. 20:21

    Évi!
    86.
    Nagyon-nagyon várom, hogy gyere! Úgy érzem, mintha lenne benne Remény, valami, amitől én kicsit helyre rakom magam, vagy valami, amitől sokkal-sokkal jobb lesz. Mert most nehéz. Ha titkolom is, majd tessék észrevenni rajtam!!:)

  • 88.  Éva
    2008. 12. 01. 8:13

    Timi 87.

    Kölcsönösen helyre rakjuk egymást, nekem sem volt könnyű az elmúlt időszak. De vége.

  • 89.  kitkat
    2008. 12. 01. 9:06

    Néhány éve volt szerencsém egy angol addiktológus orvos konferenciáján részt venni. Robert Lefever szerint a depresszióra egy recept van: a felírt receptet a kiváltás előtt kell eltépni. A beteggel beszélgetni kell, és utat mutatni neki arra, hogy a jelenlegi nehéz életszakaszából hogyan talál kiutat. A pszichiátria válasza erre gyakran az, hogy az orvosok túlterheltek.
    Lefever szerint ha a pszichiátria túlterhelt arra, hogy beszélgessen a betegeivel, akkor a felelős orvos elküldheti a betegét akár paphoz, szociális munkáshoz, fodrászhoz, vagy egy masszőrhöz.
    A lényeg az emberi kapcsolat, az interaktív beszélgetés, ami valóban gyógyít.
    Lefever beszámolt a segítő szakmának tartott többnapos előadása alatt arról, hogy a szenvedélybetegeket gyógyszermentesen rehabilitáló intézménye a saját országában Szendi Gáborhoz hasonlóan sok támadást kap a medikalizációban, mint Istenben hívő orvostársaitól.
    Beszélt a perekről, melyeket az intézménynek állnia szükséges, ennek ellenére több mint 20 éve működik.
    Jó tudni, hogy ha kicsi is az a tábor, aki valódi felelősséggel viseltetik az emberéletek védelmében, azért létezik.
    Jómagam egy válás után a kényszervállalkozás terheitől menekülve kaptam a háziorvostól beutalót a helyi ideggondozóba, ahol 5 perces beszélgetés után felírta az orvos az antidepresszánst, amit nem szedtem be, de enélkül nem maradhattam volna táppénzen, ami akkor a megélhetésünket jelentette a gyermekemmel.
    Nem hiszek a gyógyszerekben, viszont megtapasztaltam, hogy a depressziós tüneteim mélyén leginkább az önértékelésem hiánya áll, aminek a szenvedélybeteg családomból hozott szocializációs minta a legfőbb oka.
    A Névtelen Alkoholisták 73 éve jól működő önsegtő csoportjait az évtizedek alatt több hasonló úgynevezett 12 lépéses önsegítő csoport használja, (pl. Al-Anon, ACA, CODA, RCA, SLAA, GA, NA stb) ahol a szenvedélybetegek hozzátartozói, a diszfunkcionális családokban szocializálódók egyaránt kaphatnak sorstársi segítséget. A csoportok látogatása térítésmentes. Ezekről sokkal kevesebb szó esik a médiában, pedig a valódi gyógyír ők lennének a sokrétű szenvedélyeink útvesztőiben. Igaz, ha ezek nagyobb publikációt kapnának, a gyógyszergyárak komoly nyereségtől esnének el hosszútávon.

  • 90.  kitkat
    2008. 12. 01. 9:34

    Segítő szakmában dolgozom, tapasztalataim alapján úgy vélem, a szorongások mögött leggyakrabban az elszigeteltség, illetve a fel nem dolgozot gyászok állnak, melyek a depressziót mélyítik. Sok apró gyász van a mindennapjaimban. A tehetetlenséggel szinte naponta találkozom a hivatali bürokráciában ugyanúgy, mint a családi és baráti kapcsolatokban. A gyógyító beszélgetés, a közösségi terek bővítése, a bizalom felépítése az egyik legnagyobb kihívása a mai kornak, ahol a versenyszellem, a fogyasztói kutúra érdekei, a pénz istene felülírja azokat a morális értékeket, amelyek valóban fontosak az emberi életben. Gyakran beszélgetek emberekkel, akik megtapasztaltak életükben egy olyan mélypontot, halálközeli élményt, amely újrakeretezte az életüket. Egyikük sem a pénzt és a külsőségeket tartja fontosnak ezek után.
    A titok mindössze annyi, melyet önmagam számára megfogalmaztam, közelebb kerülhetek ezáltal az elfogadáshoz, a szükségtelen rivalizálás elengedésével. Az ELÉG szó, ha értelmet nyer az életemben, (ha nem csak tudom, legbelül érzem is, ennek helyességét) akkor az sok pozitív változást hoz maga után. Onnantól már nem szükséges versenyezni. Ahogy egyik ember rövidlátó, a másik lúdtalpas, lelkiekben ugyanígy lehetnek fogyatékaim, ami nem baj. Nagyobb gond az, ha ezeket megpróbálom titokként kezelni, és az összes energiát arra szánni, hogy ezeket a titkaimat takargassam. Közben pedig a környezetem mosolyog rajtam, hiszen az álarc mögött a cselekedeteimben megjelenik a diszharmónia. ez a biztos út a depresszió felé.
    A fogyatékaim elfogadása az út a valódi hitelességhez, az elégedettebb depressziómentesebb napokhoz.
    A szép szavakat ha nem követik ugyanilyen cselekedetek, a hitelesség megkérdőjelezhatő.

  • 91.  Éva
    2008. 12. 01. 10:37

    Kitkat:

    Teljességgel egyetértek Veled. Valóban a legjobb eltépni a receptet kiváltás előtt, és inkább masszőrhöz, fodrászhoz menni, mert a lelki gondozást ott is megkaphatjuk időlegesen.
    Sőt, a masszázs köztudottan oldja a stresszt.
    Amúgy szerintem a legnagyobb kihívás megtalálni mindennapjainkban az apró örömöket, nekem ilyen pl., mikor megérzem a kávéillatot, a mai gyönyörű idő, ami a tavaszt, kedvenc évszakomat idézi, vagy ha a kezembe veszek egy könyvet.
    De ez mindenkinél egyéni, személyre szabott.
    Minden ember egy kincsesbánya, de önmagát mindenkinek egyedül kell feltárnia.

  • 92.  Éva
    2008. 12. 01. 12:50

    92.

    Szendi egy zseni, szivi, jobb, ha beletörődsz.
    Miért bántja a csőrödet?
    Tán csak nem egy sértett pszichiáter vagy sok ezer halálesettel a hátad mögött?

  • 93.  lukrezia
    2008. 12. 01. 13:17

    (lehet, hogy off, de nem hagyom szó nélkül)

    kitkat, Éva, és mások: bizonyos esetekben valóban a befelé fordulás, az önmagunk lelkivilágával és az "apró örömökkel" törődés lehet az út valamilyen lelki probléma megoldásához (amiket összefoglaló néven ugye "depressziónak" szokás nevezni, bármiről legyen is szó...), de én azt gondolom, bizonyos problémákat el is mélyíthet a konfliktusok és gyakorlati problémák elől való menekülés.

    Évekkel ezelőtt, kb. egy évvel az után, hogy elmenekültem egy engem több, mint két éven át zaklató illető elől, pánikrohamszerű rosszullétek törtek rám egy olyan ember közelében, aki sok tekintetben hasonlóan viselkedett. Nem tudtam oda menni, ahol ez az ember tartózkodott--ami azért volt kellemetlen, mert az illető oktató volt ott, ahol tanultam (később ő erőszakoskodott velem). Ez végül odáig fajult, hogy alig tudtam kimenni az utcára, és végül már szinte beszélni sem tudtam. Pszichológushoz fordultam, mint utóbb kiderült: egy ezotérikus pszichológushoz--csak az illető akkor még nem reklámozta nyíltan, miben utazik.

    Annyit fogtam fel abból, amit az illető csinált, hogy durva érzelmi zsarolással és fenyegetésekkel a hétköznapi valóságtól, a saját életem múltbeli eseményeitől és konkrét, hétköznapi történéseitől: általában a hétköznapi és a fizikai valóságtól és a társadalomtól való elzárkózást a társadalomból való kivonulást akarja rám erőszakolni, mint életvitelt. Plusz a misztikum, a gnózis, a mágia, a kabbala, stb. iránti érdeklődést, úgy is, mint szerinte adekvát problémamegoldó módszerek elsajátítását... És láttam, hogy ő is így él, ezekért a dolgokért rajong, és gyűlölettel és meglehetős rosszindulattal viseltetik mindazok iránt, akik nem úgy gondolkodnak és élnek, mint ő. Mellesleg ez az "ezotérikus pszichológus" azt sem nagyon szerette, ha én beszélek. Ő szeretett beszélni, és amikor én mondtam valamit a saját életem konkrét eseményeiről vagy problémáiról, akkor ingerült és rendreutasító lett, néha kifejezetten dühös: mintegy ezzel is próbált arra idomítani, hogy "ilyen dolgokkal nem törődünk!" (Az persze tetszett volna neki, ha én is az ő ízlésének megfelelő, nem evilági, misztikus dolgokról beszélek, de én ilyesmivel legfeljebb viccelődni tudok. Meg az is tetszett volna neki, ha azokat a dolgokat mondom, amiket előre elképzelt, hogy mondanom kell... Baromira nem érdekelte ugyanis, hogy én ki vagyok és mi bajom van: elképzelte, hoyg nekem kinek kell lennem, hogyan kell viselkednem, és pl. azért is ingerült volt, mert nem azt tapasztalta, hogy az vagyok, akinek szerinte lennem kell...)

    Engem azért is kellemetlenül érintett, amit ez az illető csinált, mert a viselkedése és annak logikája gyakorlatilag ugyanaz volt, amit én korábban azoknak az embereknek a részéről tapasztaltam, akiktől okom volt félni, akik elől elmenekültem, és akiknek a velem szemben tanúsított viselkedése miatt végül annyira rosszul éreztem magam, hogy pszichológushoz fordultam. Ezek az emberek egy saját gyártmányú álomvilágban vagy mesevilágban éltek. Egyrészt hajlamosak voltak dührohamot kapni és agresszíven viselkedni, ha szembesültek azzal, hogy a fizikai valóság mint a saját elmeszüleményeiktől független dolog, létezik. Másrészt voltak elképzeléseik vagy álmaik arról, hogy milyennek kellene lennie a világnak, minek kellene történnie, kinek milyennek kellene lennie, mit kellene csinálnia, stb., és meg voltak sértve, amiért a valóságban nem az van, aminek szerintük lennie kell. Kétféleképpen próbálták kezelni a helyzetet:
    1.: alkohol vagy drogfogyasztással a valósággal való kapcsolatukat kívánták rombolni;
    2.: a szerintük nem helyesen viselkedő környezetüket próbálták büntetni, szélsőséges esetben elpusztítani, több-kevesebb sikerrel. A legdurvább talán az volt, amikor végül velük szemben kiszolgáltatott lények bántalmazására rendezkedett be: volt, aki csapdába ejtett állatok agyonverésére, volt, aki nők "megbüntetésére" azon az alapon, hogy a nők teste mocskolja be a világot, stb.

    Ami a pszichiátria berkeiben folyik, az, úgy látom ugyanerről az erőszakról, a mások kiszolgáltatottsága iránti igényről és más emberek tárggyá degradálásáról szól. Szerintem jellemző az is, ahogy a tényeket és a betegek reakcióit kezelik: gagyi statisztikákat fabrikálnak az elméleteik alátámasztására, meg "rosszul reagáló betegnek" titulálják, aki nem hozza a papírformát--ismerős nekem ez a viselkedés, csak máshonnan. És úgy látom, gyógyszeres kezeléssel hatékonyan lehet előállítani olyan, a környezetüktől elidegenedett vagy szellemileg leépült embereket is, akik szépen beleillenek a masszív hülyeséget, a diszkriminációt, az erőszakot, a prostitúciót és más hasonló kellemes dolgokat lassan már szentesítő tendenciába...

    De én nem csak a pszichiátria ilyen irányú ténykedését kifogásolom, hanem másokét is.

  • 94.  Éva
    2008. 12. 01. 13:20

    lukrezia:

    A befelé fordulás csak egy része az önterápiának. Én ugyanúgy kifelé is fordulok (már amennyire jelenleg ez lehetséges), kapcsolatokat tartok fenn és ápolok, egyszóval: nem szigetelődtem el.

  • 95.  lukrezia
    2008. 12. 01. 13:24

    Kisjuhasz99: érdekes az észrevételed, de légy szíves, támaszd már alá nálad kevésbé okos emberek számára is felfogható érveléssel az állításaidat. 1.: konkrétam kinek mely megnyilvánulásában milyen elmebéli problémákra utaló jeleket fedeztél fel? 2.1 Szendi Gábornak miért nincs joga terápiát vezetni? 2.2.: hogy jön ide, hogy van ehhez joga, vagy nincs. Homály, amit írtál.

    (Ja, 1.hez légyszi, add meg a működési engedélyed vagy valami hasonló számát is, hogy nyugodzak legyünk felőle, hogy neked van jogod másokat elmebetegnek nevezni. Köszi.)

  • 96.  lukrezia
    2008. 12. 01. 13:31

    Éva: ez nem a te személyedről szólt, hanem egy bizonyos hozzáállás szerintem valós veszélyeiről. Én ezeket "testközelből" ismerem, ahogy te vagy mások a pszichiátria áldatlan tevékenységét, és én is fontosnak tartottam szólni ezekről...

  • 97.  gergoa77
    2008. 12. 01. 13:36

    Kisjuhász99!
    Amit 92-ben írtál, az szerintem kivetítés. Azaz nem Gáborról, hanem önmagadról szól.
    Szerintem a nicknevedhez hűen menj inkább juhokat őrizni. Nekik mondhatsz akármit, egyetértően fognak bégetni.

  • 98.  lukrezia
    2008. 12. 01. 13:41

    Éva: amit 94 utolsó előtti bekezdésében írtam ("úgy látom"), az végképp nem rólad szólt, és másokról, akik letették a gyógyszereket. Egyrészt Szendi Gábor írt arról, hogy ezeknek a "gyógyszereknek" a tartós szedése milyen problémákhoz vezethet, pl. fent Anonymous hozzászólására reagálva. Másrészt pl. Anonymous hozzászólásában olvastam, hogy milyen--szerinte pozitív, illetve negatív--hatásai vannak a gyógyszernek, amit szed. Nagyjából ezek a dolgok a jellemezték pl. annak az embernek a viselkedését, aki elől elmenekültem--alapból, úgy, hogy ő nem szedett semmit. Félelmetes számomra a hasonlóság, és félelmetesnek tartom, hogy gyógyszerezéssel is elő lehet állítani ilyen viselkedést.

  • 99.  Ferenc
    2008. 12. 01. 14:52

    Nos, ezennel teljes mértékben egyet értek Lukréciával és Gergővel. Kisjuhász99 a projekció védekező gépezetét vetette be. Komoly konfliktusai adódtak önmagával szemben, amelyet környezete számlájára ró fel. Hajjaj… Mert hát mit ártott neki Szendi Gábor vagy a többi blogozó? Semmit. Abszolút érthetetlen megnyilvánulás ez a részéről. Ha hibáinkkal nem akarunk konfrontálódni, akkor bűnbakot képzünk. Így lesznek ludasak a romák, a melegek vagy becsületes pszichológusok. Igaz, kicsi juhász? Tegye rendben az életét, ne másokat hibáztasson. Sosem késő…

  • 100.  porhanyo
    2008. 12. 01. 18:59

    Vajon mi alapján választanak az emberek piciátert, picológust???
    lukrezia miért nem ment egy női picológushoz,ha úton útfélen minden férfi "le akarja teperni".
    ez itt a reklám helye:
    Miért gondolja bárki is,hogy segiteni fog,ha nem csak a "megmentő gyógyszerre" vágyik.Miért gondolja bárki,hogy felül egy futószalagra,előadja a sirámait és az aki ott ül,teljesen ismeretlenül, együtt tud vele érezni,tanácsot tud adni.Hiszen semmilyen érzést,gondolatot nem lehet átadni teljesen,hátmég egy idegennek.aki vagy odafigyel vagy nem.Billió beteg közül úgy sem lehet fejbentartani a nyavajájukat.Meg aztán az is csak egy ember,minden panaszra előjön a "hozzá fűződő" sajátja.Fölösleges pénzkidobás.Valahogy ez nagy divat lett mostanában.
    Ha meg valóban dilis tünetei vannak, akkor menjen az idegosztályra és ne legyen felháborodva,ha kezelni akarják.Sajnos sok esetben meg pont az a helyzet,hogy a"feleslegessé" vált,nehezen kezelhető időseket,akár mezei szivlötyögéssel beutaltatják a zártosztályra,csak ne legyen vele gond.Persze ezt sem kevés pénzért.

  • 101.  Éva
    2008. 12. 01. 19:06

    lukrezia 97.

    Én csak az első bekezdésére reagáltam a 94. hsz-ednek, a többit nem vettem magamra.

  • 102.  mshouse
    2008. 12. 01. 19:33

    Kisjuhasz99 /92/: ha ezt te csak így meg bírtad állapítani és még komolyan is gondolod, akkor van egy rossz hírem számodra. Nemcsak a pulidnak meg a szamaradnak van több esze, mint neked, hanem a nyájadnak is, még ha esetleg coenurosissal vagy scrapie-vel terhelt az állomány, akkor is...

  • 103.  Maxi
    2008. 12. 01. 19:49

    porhanyo, amikor ilyen nagyon sarkos véleményeket fogalmazol meg kérdésnek álcázva, akkor nem próbálnád ki csak úgy "játszásiból", hogy megválaszolod őket magadnak? Hátha sikerülne egy másfajta szemszögből is megvizsgálni bizonyos kérdéseket...

    A "mi alapján választ" kérdésre sokféle válasz lehet. De nagyjából ugyanazok alapján, ami alapján nőgyógyászt, fogorvost is: szakismeret, ajánlás, szimpátia alapján.
    Hogy miért gondolja bárki is azt (persze a divatosságon túl), hogy egy vadidegen majd kíváncsi lesz az ő "sirámaira"? Nos, pl. azért, mert nem mindenki abból indul ki, hogy ha őt nem érdekli a másik, akkor mást se érdekli. Ezen kívül a pszichológust kevésbé a konkrét sirám, mint inkább a köré csoportosuló egyéb tünetek/jellemzők/mintázatok érdeklik, amelyek alapján segít az illetőnek is felismerni ezeket, majd rávezetni arra, hogy 1. a jövőben miként kerülje el a felesleges problémákat, csapdákat, 2. hogyan kezelje a kialakult helyzetet/kapcsolatokat/stb. 3. miként ismerheti fel magában az értékeket, hogyan tegye ezeket helyükre és aknázza ki minél jobban a benne rejlő lehetőségeket. Mindemellett megtanítja arra, hogy hogyan tudja csökkenteni a stresszt, és nem utolsó sorban: egy történés többszöri elmondása bizonyíthatóan segít feldolgozni azt. A billió beteg "nyavajáinak" fejben tartására már feltalálták a papírt, ahova jegyzetelni lehet (akár utólag is). Ha pedig a terapeuta nem figyel az emberre, akkor keresni kell helyette egy olyan szakembert, aki figyel (értsd: végzi a munkáját az óradíjáért). Nem mindenki alkalmas pszichológusnak, ez igaz. De szerencsére vannak nagyon jó, "odafigyelős" szakemberek is.

    Az idegosztályra menetel viszont nem éppen egy szerencsés javaslat, egyrészt, mert nem mindenkinek van "dilije", aki pszichológushoz jár, másrészt ha olvasgatod a történeteket, akkor az idegosztályon a legkevésbé a kezelést kapják meg az emberek. Amin viszont teljesen joggal háborodnak fel.

  • 104.  Eventa
    2008. 12. 01. 19:54

    Nekem pozitív, mégis furcsa tapasztalatom volt a magyar pszichiátriával, és emiatt mégis csak inkább pszichológushoz mennék, nem pszichiáterhez, ha lelki bajom lenne. Amúgy máig nem tudom, mi volt konkrétan a betegségem, de a pszichiáter két hét alatt hozott ki belőle gyógyszerrel, ahogy azt előre megmondta. Fura tünetekkel mentem hozzá: a fejem viszketett belülről, szintúgy a lábszárcsontom, és a két csuklómban olyan érzés volt, mintha meg lennék kötözve. A belső viszketés arányosan nőtt a feszültségemmel, és zsibbadásérzés is volt a testemben, de a legrosszabb az a nyelési problémám volt: nem tudtam nyelni, amikor akarok, no meg elaludni is csak úgy tudtam, hogy elvesztettem az eszméletemet, mert kényszeres gondolatom volt arról, hogy meg kell fejtenem, mi történik, amikor az ember elalszik. Ebből a tudatosságból aztán az lett, hogy nem jött álom a szememre. Az egésznek a hátterében egy meglehetősen nagy családi feszültség volt, és egy életterv meghiúsulása, nem beszélve a szerelmi traumáról, ami akkortájt ért. A családban annyi történt, hogy kiderült: apám eljegyzett egy másik nőt, akit feleségül vett volna anyám mellé. Ja, bigámia. Ezt nem tiltja az itteni törvény. Sőt, a poligámiát sem: Maximum négy felesége lehet egy férfinak egyszerre. Anyámat, aki ott hagyta a családját, barátait és karrierét az apám miatt (de túl hiú volt ahhoz, hogy sorozatos csalódásai után elváljon és vesztesként utazzon vissza Mo-ra) nem tudta feldolgozni ezt a sokkot, és az addig is veszekedésekkel teli házasság olyan pokollá vált, hogy a tanulmányi eredményeimre is kihatott. Amikor egyszer hazajöttem a suliból és megláttam anyámat a konyha padlóján ülni hálóingben, s a gáztűzhely minden nyílásából ömlött a gáz, akkortól kezdve nem lehettem nyugodt az iskolában. Apámmal (aki csak a vállalkozásáért élt) szinte semmilyen viszonyom nem volt, de amióta kitört ez a botrány, azóta olyan konfrontációink voltak, hogy egyszer majdnem megvertem, de ő még időben elhagyta a házat. Nagyon megutáltam őt amiatt, hogy lelkileg kicsinálta az anyámat. A következő két év az érettségiig olyan küzdelemmel telt, hogy egyrészt meg akartam tartani a szintemet az iskolában (én voltam a suli legjobb tanulója), hogy aztán valamilyen nyugati országba kaphassak ösztöndíjat, másrészt meg az anyámban kellett tartanom a lelket, s ha újabb konfliktus volt apámmal, akkor mellette, a gyengébb mellett álltam ki. Bár az az igazság, hogy őt sem tudtam szeretni, mert volt egy kiállhatatlan hisztis természete, ami erőszakossággal társult, így nehezen érezhettem őt lelki értelemben az anyámnak, annak ellenére, hogy sokat áldozott értem anyagi szinten. No de nem hagyhattam magára, elfogadtam az érveit apámmal kapcsolatban és úgy éltünk hármasban, hogy bár apámtól függtünk anyagilag, mégis megengedtem magamnak, hogy több hónapig, néha félévig köszönő viszonyba se legyek vele, ami ebben a patriarkális vallásos társadalomban egy főben járó bűnnek számít. A folyamatos feszültség és a teljesítési kényszer a suliban, valamint a színlelés, amit produkáltunk kifelé, eléggé lefárasztott lelkileg és idegileg. Annyiban voltam szerencsés, hogy sok pszichológiát olvastam és tudtam, miképpen őrizzem meg lelki egyensúlyomat. Számomra tehát az energiatartalékokról szólt a történet, vagy legalábbis azt hittem, míg ki nem törtek rajtam az említett tünetek. Ezek pedig azután törtek ki, hogy ért az a bizonyos szerelmi bánat, valamint egy tartós fenyegetettség-helyzet, ami azt is jelenthette, hogy egy ember, akinek akaratomon kívül ártottam, bármikor megverethetett volna. Szumma-szummárom, előjöttek ezek a tünetek. Ma már azt gondolom, hogy az a megkötöző érzés a csuklóimban annak a fizikai kivetülése, hogy a kezem képletesen szólva meg volt kötözve, és ugyanez vonatkozik a nyelési problémára: nem tudtam több frusztárciót "lenyelni". A viszketésérzés a csontjaimban pedig egy befelé fordított agresszivitás lehetett.. De a lényeg: kénytelen voltam egy idő után bevallani az anyámnak, hogy vannak ezek a tünetek, s néha az egész testem úgy elzsibbad, hogy alig bírok olyankor a tudatomnál maradni. Anyám betegesen féltett engem (máig is betegesen ragaszkodik hozzám), úgyhogy amint elutaztunk nyáron Mo-ra (én gyerekkoromtól fogva gyakorlatilag minden nyarat ott töltöttem a magyar rokonoknál), akkor elvitt a Veszprém megyei kórházba, ahol egy pszichiáter főorvos foglalkozott velem, és végre itt a lényeg, amiről beszélni akartam. Bocs a hosszú felvezetőért, de ez a háttér talán szükséges a megértéshez.

    Bementünk a pszichiáter szobájába, aki egy életvidám, energikus középkorú férfi volt, és ott elmondhattam, mi a főproblémám. Elkezdtem felsorolni ezeket a pszichoszomatikus tüneteket, mire ő átvette a szót: igen, és bizonyára nyelési problémája is van, és néha úgy érzi, mintha a testén kívül lenne. Mit mondjak, jó volt ezt hallani tőle, méghozzá abban a könnyed stílusban. Úgy tűnt, kezelhető a betegségem. A fickó nagyon barátságos volt. Gyorsan megvizsgálta a reflexeimet a kis kalapácsával, majd elrendelt egy-két vizsgálatot, hogy biztosan tudja: nincsen szervi károsodásom. Feltett néhány kérdést, aztán anyámat udvariasan kitessékelte a szobából, amikor ő próbált helyettem válaszolni, majd a pár mondatos diskurzus után visszahívta őt és adott egy újabb időpontot, amikor a vizsgálati eredményekkel a kezünkben újra meglátogathatjuk őt.

    Annyira gyors volt nekem ez az egész, hogy az bár megnyugtatónak tűnt, hogy valószínűleg a problémám nem szervi jellegű, s bár roppant kedves és barátságos volt a fickó, mégsem éreztem azt, hogy ő tényleg értené, mi zajlik bennem. Olyan érzés volt, mintha egy szoftverrel lett volna dolgom, amit jókedvre programoztak, és azzal kommunikálhattam egy 5 percre, vagy talán annyi időre sem. Nekem akkor, amikor a doki szobájában találtam magam, leginkább arra lett volna szükségem, hogy órákig mesélhessek és kisírhassam a bánatomat és igazi együttérzésre leljek, de hát mit is képzeltem - én naiv - akkoriban... Aztán elmentem azokra a vizsgálatokra. A dokinál pedig kiderült, hogy minden a legnagyobb rendben, sőt, őszinte érdeklődéssel kérdezte, mitől olyan erős a szívverésem? Intenzíven sportoltam talán? Hát elmondhattam büszkén, hogy igen. Mire azt mondta: az intenzív sport erős tejsav termeléssel jár, és az fokozhatja a tüneteimet! Ezután eldarálta, hogy most felír két gyógyszert. Egy enyhe altatót (Neuroxin), ami segít kikapcsolódni, és egy erősítő tablettát (Enerbol), ami felfrissít és két hét múlva ezek a tünetek mind meg fognak szűnni. Hmm, de jó, ez ilyen egyszerű lenne? – gondoltam magamban némi optimizmussal.

    Elkezdtem szedni a gyógyszereket, és akkor 2 nap után elszabadult bennem a pokol. Nem lehetett hozzám szólni, mindenbe belekötöttem, mindenkit kiosztottam, teljesen jogosan (akkor még úgy éreztem), és iszonyatos agresszív gondolataim támadtak, sőt, álmomban olyan szörnyűségek történtek velem (de néha egészen vicces dolgok is), amiktől néha arra ébredtem fel, hogy belerúgtam a falba. Rájöttem, vagy legalábbis úgy okoskodtam, hogy az enyhe nyugtató elgyengíti a lefojtást, az erősítő pedig erőteljesen felszínre hozza mindazt, amit lefojtottam. El is neveztem az Enerbolt magamban a Sátán bogyóinak, mert olyan elementáris erővel törtek fel belőlem a magamban akkor elitélendőnek tartott negatív tulajdonságok, hogy azokat képtelen voltam uralni. Egyik éjszaka például küzdenem kellett magam ellen, nehogy kiugorjak az ágyból és nekiessek egy-két családtagnak, akik aznap felbosszantottak. Aggódtam magam miatt, ugyanakkor rendbejött a nyelésem, és nem éreztem annyira a köteleket a csuklómon, viszont az agy- és csontvelőviszketés az első héten még erőteljesen jelen voltak. A dokihoz egy hét elteltével újra el kellett mennem, úgy volt megbeszélve (nem értettem, miért nem háromnaponta például). Akkor elmondtam neki a rémes álmokat, amiknek a puszta megléte is érdekes (hiszen ritkán álmodok), és beszámoltam a fékezhetetlen agresszió kitörésekről, amiknek ha egyszer is utat engedek, lehet, hogy utána börtönbe kerülök. Mire a doki a szokásos pozitivizmussal elmondta, hogy ezek el fognak múlni, helyre fog állni az egyensúly, most rendeződik át a lelkem, innen az álmok, és innen a minden egyéb. Ezzel be is fejezte a beszélgetést és kérte, hogy 10 nap múlva újra találkozzunk.

    Értetlenül hagytam el a kórházi rendelőt. Hogyan lehet, hogy ennyire nem kíváncsi arra, ami bennem zajlik? Ennyire profi lenne? Hát lehet.. Ugyanis a 14. nap elteltével csodálatos módon valóban elmúlt minden tünetem, és már az előtte napokban több mindent másképp kezdtem el látni, mint korábban. Jobban megértettem apám motivációit, anyámét, fel tudtam menteni őket magamban, és kevésbé sajnáltam az elveszettnek hitt jövőmet (már hogy nem lehettem ösztöndíjas kutató mérnök, ahogy az egyik legjobb barátom, aki az akkori NSZK-ban folytathatta tanulmányait). Megváltozott az értékrendem, a sátánom megbékélt az istenemmel, és a korábbi látásmódomat csőlátásnak kezdtem tartani, mert átértékelődött bennem a siker és a boldogság fogalma. Úgy mentem vissza a dokihoz, hogy már nem éreztem szükségét, hogy találkozzak vele, de azért mindenképpen meg akartam köszöni neki a kezelést. Akkor már nem nehezteltem rá amiatt, hogy úgy éreztem, csak felületesen foglalkozott velem. A doki azon a találkozón még annyit mondott nekem: ha egy mód van rá, költözzek el otthonról. Inkább vállaljak munkát a tanulás mellett, ha ez a külön költözés anyagi gondot jelent az apámnak. Azt mondta, nem én vagyok az igazi beteg, hanem a szüleim, de őket ő innen nem tudja kezelni, és a kezelésük különben sem lenne egyszerű, ezért csak azt tudja tanácsolni nekem, hogy akármilyen áron, de hagyjam ott őket.

    Hát ez volt az a tapasztalat, amit sokáig csak pozitívnak hittem, de mai fejjel inkább azt gondolom, hogy azért az a doki mégsem láthatta olyan tisztán, hogy mi történik bennem, és ennek a két gyógyszernek az egyidejű szedése nem biztos, hogy nem égethetett volna ki egy olyan biztosítékot, ami azt eredményezte volna, hogy kárt teszek a környezetemben, vagy magamban. Ennyire azért nem lehet rizikómentes a dolog, hogy az első héten nem lett volna szükség arra, hogy mondjuk 2-3 naponként látogassam meg és bővebben kifejthessem a gyógyszerrel kapcsolatos átéléseimet. Vagy lehet,

  • 105.  Eventa
    2008. 12. 01. 19:56

    (105. folytatása)
    hogy tényleg pontosan tudta, mit csinál? A fenti beszámolók elolvasása után komoly kételyeim támadtak vele szemben...

  • 106.  Timea
    2008. 12. 01. 20:14

    Mshouse!
    103.
    És ha a Melós?:)))
    Mert abban is benne van, hogy itt egy hozzászólás erejéig ugrasszon minket...

    Kisjuhász99!
    92.
    Ha önálló ember vagy itt, új beíró, akkor jobban meg kell ismerned a körülményeket, aztán nyilatkozzál a juhokról és egyebekről, ami a Te témaköröd.
    Köszönjük.

  • 107.  lukrezia
    2008. 12. 01. 20:40

    Érdekesek egyes hozzászólók... Én azért itt, ezen a blogon nem mondtam el teljes részleteséggel, hogy konkrétan mi történt köztem és azok között az emberek között, akikkel konfliktusaim voltak. Úgy látszik, egyesek telepatikusan kitalálnak olyan dolgokat, amik jelentősen különböznek a valóban megtörténtektől, és aztán annak alapján minősítik a viselkedésemet meg osztogatják a jótanácsot, amit kitaláltak... Aki a hitmodulját működteti, annak szerintem nem ehhez a bejegyzéshez kellene hozzászólnia, ez itt off...

  • 108.  lukrezia
    2008. 12. 01. 20:41

    Éva: köszönöm, hogy nem vetted/nem veszed magadra, amit én talán nem elég körültekintően fogalmaztam meg.

  • 109.  lukrezia
    2008. 12. 01. 20:54

    (Azér' örülök, hogy úgy látszik, porhanyo se nem az az ezotérikus pszichológusnő, akihez nekem "szerencsém" volt, se nem az az alulképzett hímnemű pszichológus, akit "felsőbb utasításra" kellett felkeresnem... Nagy jótétemény ez itt mindannyiunkra nézve, amiért hálásak lehetünk a véletlennek.)

  • 110.  Éva
    2008. 12. 02. 7:51

    Hírlevél:

    A Nicsak, itt ki beszél? című írást nem tudom megnyitni, azt írja ki, hogy Oldalletöltési hiba.
    Az összes többit meg tudom nyitni, úgyhogy nem tudom, mi lehet.

  • 111.  gergoa77
    2008. 12. 02. 9:09

    Éva 111
    Először nekem is dettó ez történt. De elmentem a www.pszichoterapia.tenyek-tevhitek.hu oldalra, és ott azonnal megtaláltam.
    Gergő

  • 112.  Juju
    2008. 12. 02. 13:51

    Évi, nekem sem sikerült megnyitni. Ugyanezt írja ki,mint Nálad...

  • 113.  Éva
    2008. 12. 02. 16:24

    Gábor már javított, köszönjük!

  • 114.  porhanyo
    2008. 12. 02. 19:22

    Maxi 104
    A válaszom az ,azért megy oda,mert azt képzeli,hogy ott majd felirják a megváltó gyógyszert és akkor minden rendben lesz.Nem azért,mert ki akarja magát panaszkodni.
    Hogy tudhatja az az idegen ember,hogy milyen nyavajája van,hiszen mindent nem lehet előadni.
    Régen remekül működöt,hogy hazafelé a templomból vagy a piacon vagy bárhol elpanaszolta mindenki a sirámait a szomszédnak,barátnak.Többször is,úgy hatékonyabb.Vagy leöblithette egy kis pályinkával a kocsmában.Semmi baj nem volt.Most meg nincs alkalom,idő,azonkivül mindenki azt hallja 1 pirula és elszáll a gondom.Azért mennek manapság a "szakemberhez".Azt meg egy "mezei depressziós" nem tudja eldönteni,hogy mennyire odafigyelőshőz került.Nem csak a pénzért rendelgeti-e vissza.Azt sem érzi,hogy neki meg pont az a jó,hogy billiókért,megy sirdogálni,aztán meg semmi sem változik."Hol az a bogyó ,múljon már el minden fekete felhő!!!" Amig mindenhol azt lehet hallani,bekapom és a világ szines lesz,akkor mindenki arra vágyik.Idő és pénz megtakaritás!!

  • 115.  Maxi
    2008. 12. 03. 0:35

    porhanyo, a pszichológus nem ír fel gyógyszert. Az pedig miért ne érezné valaki, hogy figyelnek-e rá vagy sem??? Főleg, ha még súlyos pénzeket is fizet érte, rendelgetheti őt akárhogyan a "szakember", ha nem figyel rá oda, nem hasznos segítség, akkor nem fog hozzá visszamenni idővel.
    Ja, és még egy: a pályinkával öblögetés ma is bevett szokás. Alkoholizmusnak is szokták nevezni, általában több gondot okoz, mint amennyi megoldást hoz.

  • 116.  porhanyo
    2008. 12. 03. 14:43

    Én nem az alkoholizmusról beszélek,mert az egy életforma.Nem kell hozzá elkeseredettség.
    Azt mondom,hogy a korcsmában ki lehetett tárgyalni a lelki bajokat.Pályinkával kisérve.
    A "szakember hasznos segitsége" meg abból áll,hogy beszéltet és tanácsokat osztogat.Soxor elég csak,hogy ki legyen mondva a gond,hallgatóságnak megfelel akár egy barát,szomszéd is.Persze meg van a veszély,hogy az is elvarázsolt és nem tud hasznos tanáccsal szolgálni.
    Az örjöngő,mániákusoknak ez nem elég,arra kell a szakember.De akkor meg már nem hiszem,hogy elég ha csak sutyorognak.

  • 117.  lukrezia
    2008. 12. 03. 17:19

    (Azért a lelki bajokat akár a korcsmában, akár egyebütt nem feltétlen azért beszéli vagy beszélné ki az ember, hogy "jótanácsokat" zúdítsanak rá, megmondják: mit és mit hogyan csináljon. Vagy azért, hogy azt mondják meg, hogy ki ő, milyen vélhető fogyatékosságai, hibái vannak, amik ahhoz vezethettek, hogy rosszkor volt rossz helyen... (lásd még az olyan "magyarázatokat", miszerint valamilyen természeti katasztrófa vagy az egyes személyt érintő szerencsétlen esemény "Isten büntetése" valamiért, stb.)

    Nekem konkrétan az segített, hogy beszélhettem másokkal a velem történt kellemetlenségekről. Amíg ezt nem tettem meg, mindenre képszerűen emlékeztem, illetve úgy, mintha aktuálisan átélném a múltbeli eseményeket. Miután beszéltem róluk, megváltozott az ezekhez a múltbeli történésekhez való viszonyom. Ez az a változás, amit szerintem sem gyógyszerekkel nem lehet elérni, sem olyan "terápiával", aminek során kifejezetten tiltani próbálják, hogy az ember a saját élete konkrét történéseiről beszéljen, "panaszkodjon", "siránkozzon", sőt, akár azt is, hogy emlékezzen. A siránkozásról azért még mondanék annyit, hogy pszichológusok kifejezetten azt kifogásolták, hogy nem mutatok ki érzelmeket, amikor a saját életem konkrét eseményeiről beszélek... meg úgy általában se nagyon, ha nem muszáj. Az állandó siránkozás, az önsajnálat és más effélék pedig kifejezetten azokat az embereket jellemezték, akikkel nekem meggyűlt a bajom. Off-off.)

  • 118.  porhanyo
    2008. 12. 03. 18:01

    kik voltak azok a "Mások"?? Szakemberek???

  • 119.  szengab
    2008. 12. 04. 22:19

    MsHouse (85)
    Ugyan, ez biztos csak kivétel volt. Nálunk ilyen nincs. Általánosítod a szubjektív tapasztalataidat. Ezt mondanák Neked hivatalosan.

  • 120.  szengab
    2008. 12. 04. 22:57

    Eventa (105)
    A pszichiáter "kezelése" blöff volt. A javulásod vagy placebo hatás volt, vagy spontán rendeződés, vagy a kettő együtt. Ez a határozott viselkedés nagyon ismerős: ezzel szoktak félrekezelni, alkalmanként megölni embereket. Egy abszolút felelőtlen orvos volt, aki a szerencsére bízta, hogy Te majd az agressziódat tudod-e megfelelően kezelni. Valószínűleg fel sem fogta a helyzetet, ahogy Te is kezded sejteni. A bölcs tanácsai valójában teljesen hétköznapi gondolatok. Nem oldott meg semmit, Te oldottad meg a helyzetet önuralommal, belső átalakulással.

  • 121.  Eventa
    2008. 12. 05. 11:25

    Igen, sejtem... Bár a történethez hozzátartozik, hogy amikor utoljára találkoztunk, adott nekem egy hasznos tanácsot. Azt mondta, hogy túlsúlyban volt nálam az intellektus az intuíció rovására, s hogy próbáljak többet hagyatkozni a megérzéseimre, ne csak logikával és rációval akarjak mérlegelni mindent. Ha valaki iránt antipátiát, vagy szimpátiát érzek, akkor engedjem meg ennek az érzésnek, hogy befolyásolja a róla alkotott véleményemet. Ne akarjak mindenképpen "okos" lenni. Ennyi hasznosítható tanácsot kaptam tőle. Ezzel indokolta meg a kétféle gyógyszer felírását, mert az altató a tudatosságomat volt hivatott csökkenteni, az erősítő meg a lefojtott érzéseket, érzelmeket. De azért jobban értékeltem volna, ha több időt szakított volna rám és nem gyógyszerrel kellett volna ezt az eredményt elérni, hiszen nem tolongtak a rendelője előtt.

    A történet 1-2 évvel a rendszerváltás előtt zajlott. Nem tudom, hogy akkoriban még kaphatott-e a doki valami jutalékot a felírt recept után. Talán ennek a két gyógyszernek a gyártója nem is volt magán kézben. Minden esetre akkor is azt éreztem, most meg pláne, hogy őt nem a betegség oka érdekelte, sőt még a beteg lelkével sem törődött igazán (bár úgy tűnt, hogy a túlzott pozitivizmusával mintha hasonlót szeretne feltámasztani bennem). Rutinszerűen kezelt, ahogy a csirkefarmban odaszórják a csirkék elé az eledelt.

  • 122.  Éva
    2008. 12. 05. 12:14

    Eventa 121.

    Ismerős, amit leírtál. Ugyanilyen doktornő kezelt évekig, maximum 5 percet töltöttem nála mindig a rendelőben, ja és úgy, hogy előtte az asszisztensnőjének kellett elmondani mindent egy különálló szobában.
    Na, már itt furcsa érzéseim voltak. Mert mi köze egy asszisztensnek az én problémáimhoz?
    Most már tudom: Ő végezte a "piszkos" munkát, a doktornéni csak ezután, sterilen kapta meg az eseteket, a kartonokat, nehogy véletlenül még két percet veszítsen az idejéből betegenként.
    (Jelzem, az asszisztensnő ezerszer empatikusabb volt nála).
    Az már csak utólag esett le, hogy a várószobában Stilnox-feliratú óra ketyegett (egy altató itt Mo-on), és egy csomó reklámtárgy volt szerteszét.
    A gyógyszerügynökök (ez is csak később esett le), pimaszul beültek félórákra is a rendelőjébe akkor is, ha a váróban 10-15 ember volt, s az addig szenvtelen doktornő mézesmázos mosollyal fogadta őket.
    Már értem, miért.

  • 123.  szengab
    2008. 12. 05. 12:20

    Eventa (121)
    Ez a szöveg, hogy a tudatosságodat az altatóval csökkenti, az elfojtást meg a serkentővel csökkenti, nos ez a blöff. Ugyanis az agyad sokjkal bonyolultabb annál, mintsem hogy ilyen szimbólikus gondolkodással lehetne azt befolyásolni. akkor ihattál volna kólát is, az is frissit, és a citromfű meg nyugtat. Önmagában az, hogy "tulzott tudatosság", meg "elfojtás", ezek kreált fogalmak, nem agyi folyamatoknak felelnek meg. Ha mondjuk valaki azt mondaná, a dipaminerg transzmisszió fokozása a célom, és erre ad egy ilyen szert, az arról beszél,amit tesz. De ha valaki az elfojtás nevű kreált lelki folyamatot akarja egy "erősítőnek" nevezett szerrel csökkenteni, az valójában varázslás, mágikus gondolkodás, mert azt hiszi, az erősítővel ő majd pont azt a (nem létező) folyamatot fogja eltalálni, amit ő az elfojtás mögé gondol. Itt kuruzslás folyt egy teljesen tudopmánytalan elképzelés alapján. Legközelebb agresszió ellen egyél szelidgesztenyét, elfojtásra meg igyál sósavat, majd az feloldja az elfojtásodat. Ez kb. azonos szintű logikával megalkotott terápiás terv.

  • 124.  Eventa
    2008. 12. 05. 12:43

    Ezen jót nevettem :)

    Még egy dolog hozzátartozik a történethez: nekem akkoriban mint külföldön élő magyarnak nem járt az ingyenes orvosi ellátás. Édesanyám 200 dollárt fizetett a dokinak, amikor bementünk hozzá. Ezzel akarta előre meghálálni a foglalkozást. Ebből a kivételes bánásmódból annyit tapasztaltam, hogy úgy végezhették el rajtam a vizsgálatokat (EKG, vérvétel), mint a többi rezidens állampolgáron. Nem kellett külön fizetni érte. Szerintem ebbe az összegbe akkoriban bőven beleférhetett volna az, hogy legalább heti 1 alkalommal leülhessek beszélgetni vele egy 10 percre.

  • 125.  Éva
    2008. 12. 05. 12:59

    Nem érdemes előre fizetni.
    Az ilyesfajta ellátásokért meg, ami Magyarországon jelenleg folyik, egyáltalán nem érdemes fizetni. Mert milyen morbid! Tönkretesznek és még olyan hálás vagy érte, hogy fizetsz!

    Amúgy az igazi szakember, az igazi EMBER pénz nélkül is teszi a dolgát (úgy értem, fix fizetés mellett és paraszolvencia nélkül), aki meg jellemtelen, az a pénztől sem lesz jellemesebb vagy törődőbb. Legfeljebb egy ideig.

  • 126.  Eventa
    2008. 12. 05. 13:24

    Igen Évi, egyetértek. Sajnos most már itt is terjedőben van a hálapénz, aminek sokkal több köze van a félelemhez, mint a hálához.

    A pénzt, az időt és az energiát inkább a megelőzésbe kell fektetni, nehogy a gyógyulásba kelljen...

  • 127.  mshouse
    2008. 12. 05. 19:05

    Éva/122/: na, nekünk meg Merial-os bolhánk van /azt hiszem legalábbis-mármint a bolha az biztos/, Pfizeres csípőizületi diszpláziánk /felemás, mert az egyik oldal a normális, a másik a beteg:-)/ és gerincmodellünk, Bayer-féreghajtós óránk, na, meg egy halom reklámtollunk, aminek jórészét már átszármaztattam az egyik barátnőmnek /akinek a családja minden tollat elhagy/, meg egy másik barátnőm fiának, aki mostanában tanult meg írni, gyötörheti a tollak hegyét. Ehhez képest a Merialos bolhaírtót most cseréljük másikra, a Pfizeres fájdalomcsillapító helyett mást használunk, a Bayeres féreghajtó mellett többféle mást is tartunk. Ezeket a kacatokat kérés nélkül hozzák, ha akarjuk, ha nem...:-) A korrupció nem ez, az nincs a kirakatban, ne félj!:-)
    Pakolásztam itthon, na, mit találtam! Jó régi, be nem szedett /és már lejárt/ Zoloftot, Imovane-t, Risperdalt, meg Rivotrilt. Nahát, fénysebességgel szabadultam meg tőlük:-))))

  • 128.  Éva
    2008. 12. 05. 19:10

    mshouse:

    Én már két éve kidobtam az összes gyógyszeremet!

  • 129.  Éva
    2008. 12. 05. 19:14

    ...gondoltam, hogy nem a Stilnoxos óra volt a fő megvesztegetési tétel!
    De a doktornő fülig érő vigyorából ítélve volt ott más is!

  • 130.  mshouse
    2008. 12. 05. 19:30

    Éva: én is kidobtam volna már korábban is, de valahogy elkallódtak és most kerültek elő. Gyorsan ki is rázott a hideg...:-))) Naná, hogy volt ott más is, csak az nem publikus...

  • 131.  Timea
    2008. 12. 07. 11:41

    Gábor!

    Köszönjük a Mikulás - üdvözleteket! Viszont szép ünnepi napokat Neked is!!:)

  • 132.  szengab
    2008. 12. 13. 12:41

    Gyerekek? Kidobjátok a bűnjeleket? Ez a későbbi nyomozást fogja hátráltatni. Ejnye, ejnye.

  • 133.  Éva
    2008. 12. 13. 12:52

    Kedves Gábor!

    Én előbb tüzetes metaanalízisnek vetettem alá valamennyit, és a vizsgálati eredményeket páncélszekrényben őrzöm!:-)

  • 134.  mshouse
    2008. 12. 13. 18:42

    Gábor, kedves! Ha tudtam volna, hogy ezeket a bogyókat gyűjteni akarod, eszem ágába se lett volna kidobni. Szeretettel eljuttattam volna Néked az utolsó szemig:-) Amúgy meg: csak nem SSRI-partit akartál volna rendezni, meglocsolva egy-két kanna "tablettás téboly" márkajelű, etanolt IS tartalmazó löttyel? :-)))) A Risperdaltól meg kipróbálhatod, milyen érzés, amikor jobban tejelsz, mint az OMÉK-díjas 10426-os lajstromszámú Riska tehén...:-) /ja, hát pasiknál egyéb kellemetlen következménye is van a magas PRL-szintnek:-(/ Jó hír: bromokriptinnel uralható a dolog...:-) Az Imovane meg a Rivotril sehgedelmével meg alkoholt lehet megtakarítani...:-) Vagyis kevesebb piától is fejre lehet állni, hurrá!:-)
    A zárójelentéseimet, meg az utolsó recepteket viszont nem dobtam ki-ha esetleg bűnjelekre volna szükséged...

  • 135.  Éva
    2008. 12. 13. 19:58

    Zárójelentésekkel én is szolgálhatok. Kb. 14 darabbal. Kész horror-regény.
    Ha híres leszek, egy vagyont adnának majd értük a bulvárlapok. :)

  • 136.  Éva
    2008. 12. 13. 22:06

    Köszönöm mindenkinek a figyelmet, de a Kávézó (blog) személyes okok miatt bezárta kapuit.

  • 137.  Juju
    2008. 12. 14. 13:43

    Éva, én ezt nem értem...:(

  • 138.  mshouse
    2008. 12. 14. 20:57

    Juju: nem vagy egyedül...:-(

  • 139.  lukrezia
    2008. 12. 14. 21:21

    mshouse, én tettem neked egy linket a Zenesarokba, azután Eventa egy hozzászólásával kapcsolatban kérdeztem, mert érdekelt, amiről írt, de remélem, nem ez indította Évát erre a döntésre:((

  • 140.  mshouse
    2008. 12. 14. 21:59

    lukrezia: a zenéről már nem is tudtam. Szerintem Eventa, meg mi se írtunk olyan személyesedő dolgot,ami miatt Éva ilyen döntésre juthatott volna, de hát nem tudhatjuk...:-(

  • 141.  Eventa
    2008. 12. 15. 0:11

    Apropó, zene: ismeri valaki Amr Diab egyiptomi énekest? Ő az arab antidepresszáns :)

    www.dailymotion.com/video/x6pv2m_amr-diab-amarain_music

  • 142.  Eventa
    2008. 12. 15. 0:20

    Ha pedig nagyobb dózisra lenne szükség:
    www.dailymotion.com/video/x23tt4_amr-diab-leily-nahary_music

    Vagy ha már minden kötél szakad:
    www.youtube.com/watch?v=9XG1gyA--Y0

  • 143.  lukrezia
    2008. 12. 15. 1:16

    (Szendi Gábortól elnézést az offokért)
    (Én is egy állati "antidepresszánst" linkeltem mshouse-nak, miután az állatorvosi praxisról volt szó...:)Most ide nem, hacsak kifejezetten nem érdekli az érintettet, mert hát ez mégse az a hely...)

  • 144.  Eventa
    2008. 12. 15. 8:43

    Lukrezia! Akkor jöhet a szofoso.hu alá, az Erőleves rovatba. Én is oda teszem be mindjárt az antidepresszánsomat. Ja, és az ott található cikkeket nem én írtam, és lehet, de a Szőrhöz hasonlóan bárki megteheti, anonim marad, ha csak nem írja alá a nevét. A nick csak a kommenteknél látszik.

    Különben én is elnézést kérek az off-omért, de talán úgy is tekinthető, hogy a gyógyszer helyett egy melléktünet mentes alternatívát mutattam fel, ami sokak szerint valóban hatásosabb az antidepresszánsoknál, bár a függőség veszélye itt is fennáll :)

    Ha az Évi nem nyitja meg újra a blogját, akkor azt javaslom, hogy a függőbe maradt témákat is a Szófosón folytassuk. Én még várnék a hétvégéig, hátha meggondolja magát.

  • 145.  Eventa
    2008. 12. 15. 9:23

    (144) /korrekció/

    ... az ott található cikkeket nem én írtam, és lehet, hogy a saját blogomnál maradok (bloggolo.hu), csak ot cikkezek, de a Szőrhöz hasonlóan...

  • 146.  Timea
    2008. 12. 16. 12:23

    Tegnap este beszéltem Évivel telefonon, azt mondta a Kávézó bezárt végleg, tehát nincs mit tenni ebben az ügyben. Ellenben:
    A közösségi élet folytatódik. Nem szűnik meg. Eventa tartja fent, de Mindenki blogja lesz.
    eventahu.easycgi.com/szofoso.hu

    Szeretettel látunk ott Mindenkit, aki úgy érzi, együtt könnyebb megoldani a problémáinkat!:)

  • 147.  Éva
    2008. 12. 16. 13:45

    Csütörtökön benne leszek a Duna TV Családbarát című műsorában, illetve a hangom lesz benne, nyilatkozom majd a telefonos lelkisegély szolgálatokról.
    10.30-kor kezdődik a műsor, akit érdekel. :)

  • 148.  Eventa
    2008. 12. 17. 6:46

    Timea (146)

    A könnyebb megjegyezhetőség kedvéért: szofoso.hu/

    A bejegyzéseknél nem jelenik meg a szerző neve, csak a hozzászólásoknál.

  • 149.  Éva
    2008. 12. 18. 18:48

    Kérdeztem a Gábort az omega3-fogyasztásról, illetve arról, hogy e blog indításakor általa írt napi 2 gramm EPA-mennyiséget meddig lehet csökkenteni?
    Tudom, elvileg akármeddig, csak akkor nincs hatása...
    Viszont ahhoz, hogy ekkora mennyiséget elfogyasszak, naponta 22 szem kapszulát kéne bevennem (egy dm-es halolaj kapszulából)
    Ez kicsit húzós.

  • 150.  Éva
    2008. 12. 18. 18:57

    www.dunatv.hu/felsomenu/nettv?video=1_481913

    A 16. perc körül, az első "telefonáló" én vagyok. (Ők hívtak engem)

  • 151.  Maxi
    2008. 12. 18. 20:36

    Éva, miért a dm-es drága, ámde hatástalan bogyót szeded? Lehet, hogy 1 doboz (látszólag) olcsó, de ha megnézed a hatóanyagot, akkor alig van benne valami. Ár/érték arányban szerintem a SuperEPA simán veri az összes drogériában kapható halolajat. 1 dobozban 100 kapszula van, 300mg EPA/kapszula tartalommal és 4e az ára. A 2 grammos mennyiséget (nekem úgy rémlik, hogy) kifejezetten gyógyításra használták. Megelőzésre, szinten tartásra szerintem napi 600-900 mg (2-3 kapszula) elvileg elég kéne legyen.

  • 152.  Éva
    2008. 12. 18. 22:40

    Igazad van, Maxi. Ezt már egyszer beszéltük is, ha jól emlékszem...Csak egyszerűbb volt a DM-ből megvenni.

  • 153.  Eventa
    2008. 12. 21. 0:16

    Timea (146)

    A blog új címe: www.blogtar.com (Blogtár, ahova mindenki blogolni jár!) Ez egy szalonképes név a korábbi közönséges név helyett. Így már lehet ajánlani az idősebb és a fiatalabb korosztálynak is.

    Bárki blogolhat, a neve nem fog megjelenni, hacsak maga alá nem írja. A név csak a hozzászólásoknál jelenik meg. A hozzászólások - sok más blogtól eltérően - módosíthatóak.

  • 154.  Timea
    2008. 12. 21. 10:21

    Kedves Blogtársak!

    Szeretettel várunk a Blogtárba minden blogtársunkat, akiket eddig megismertünk: Évi, Gergő, Mshouse, Ferenc, Maxi, Lukrezia, Viki, Szogabi, Porhanyo és akik újként csatlakoznának!
    www.blogtar.com

  • 155.  lukrezia
    2008. 12. 21. 19:03

    (Timea és Eventa: az jutott eszembe, talán jó lenne, ha névleg ti ketten lennétek a Blogtár házigazdái. Két okból:
    1. most olyan gazdátlannak látszik szegény, és ez szerintem nem tesz jót (hosszabb távon sem) az imídzsének
    2. csakazértis :))
    www.youtube.com/watch

  • 156.  Eventa
    2008. 12. 21. 22:52

    Lukrezia, az imidzs fontos, de nem annyira fontos a régi imidzshez ragaszkodni. Lehet olyan imidzse a Blogtárnak, amiről szól a jelmondat: "Blogtár, ahova mindenki blogolni jár". Itt mindenki írhat bejegyzéseket is, ahogy hozzá is szólhat a többiek bejegyzéseihez. Csak alá kell írni a bejegyzést a végén, hogy tudjuk, kinek köszönhetjük az élményt. Többféle kategória, témakör létezik, és azt hiszem, moderálni sem kell, mert mind értelmes emberek vagyunk, akik tudjuk, mire vigyázzunk, hogy ne kapcsolják le a portált hatóságilag. Liberális embertől nem is várható más korlátozás: a törvény keretein belül mindenki szabadon azt tesz, amit jónak lát, és nincs szükség gazdára, mert ez tényleg mindenki blogja, ahonnan el lehet találni az "Ajánlott linkek" alatti hivatkozásokon keresztül a tagok saját blogjaihoz is.

    A 2. pont alatti célzást örömmel vettük. A linket nagy nehezen letöltöttem a rekord lassúságú netemmel, de megérte. Köszönjük szépen :)

  • 157.  Éva
    2008. 12. 22. 12:09

    Megint omega3:

    Hosszas kutatás után mondhatom, hogy a dm-es lazacolaj kapszula képviseli a legjobb ár-érték-EPA-arányt.
    Egyik kedves ismerősöm is ezt szedi, és adok a szavára!:-)

  • 158.  Maxi
    2008. 12. 22. 15:19

    Miért, egy dobozban (kapszulában) mennyi EPA van és mennyibe kerül?

  • 159.  Éva
    2008. 12. 22. 15:23

    Egy kapszulában 180 mg EPA-van, egy doboz 60 kapszulát tartalmaz és 799,-Ft az ára.
    Szerintem ez verhetetlen.

  • 160.  Éva
    2008. 12. 22. 15:24

    Lehet, hogy olcsó a Super EPA, de ott még van egy ezres postaköltség is!

  • 161.  Maxi
    2008. 12. 22. 15:35

    Ha valóban az EPA-ból van benne 180mg és nem teljes halolajból, akkor valóban. Akkor már csak azt nem értem, hogy az a 22 kapszula/nap hogy jött ki neked?

  • 162.  Éva
    2008. 12. 22. 15:40

    Úgy, hogy az egy másik halolaj-kapszula volt! Abban 90 mg EPA van!:-)

  • 163.  Éva
    2008. 12. 23. 20:51

    Boldog karácsonyt és eredményes, szép új évet kívánok e blog gazdájának és az itt blogolóknak!

    Szendi Gábor az az ember, akit rendkívül nagyra értékelek, Őbenne még nem csalódtam soha.

  • 164.  Timea
    2008. 12. 24. 14:43

    Kedves Évi!

    Békés, szép karácsonyt kívánok Neked!
    it.youtube.com/watch?v=qLMBHuzR5nY

    Timea

  • 165.  Éva
    2008. 12. 24. 15:27

    Köszönöm, Timi!

    Hát, most lettem kész a mai napra tervezett specialitással,

    Halszeletek gombás bormártásban,

    ezt készítettem.

    Még hűl, de nagyon biztatóan néz ki! Igaz, csak este lesz tesztelve..., de én előbb megkóstolom.

    Amúgy ma névnapom is van. Csak mondom.

  • 166.  Timea
    2008. 12. 24. 16:23

    Évi!
    165.
    Jól hangzik!:) Csupa finomságok ott az asztalon...

    Boldog névnapot kívánok Neked és este átlépek egy kóstolásra! Csak mondom.

    ui. Péter nagyon örült a Friderikusz könyvnek! Le nem tenné + engem is azzal nyaggat:))

  • 167.  Timea
    2008. 12. 24. 16:27

    Évinek névnapjára kedvenc színészétől:
    it.youtube.com/watch

  • 168.  Éva
    2008. 12. 24. 16:40

    Köszönöm! És a számot is, nagyon szeretem!

    Már az egész lakás karácsonyi díszben van, olyan, mint valami mágikus kert. Varázskert. Stílszerűen el is kezdem olvasni.:-)

    Péternek jó ízlése van a Friderikusz-könyvvel kapcsolatosan!:-)

  • 169.  Éva
    2008. 12. 24. 16:41

    Mármint a Varázskövet kezdem el olvasni, a Varázskerten már túl vagyok.:-)

  • 170.  Timea
    2008. 12. 24. 17:49

    Évi!

    Szívesen.:) Ha aztán majd elkészülsz, szeretettel látunk a közösségi blogunkban is!

    www.blogtar.com

  • 171.  Éva
    2008. 12. 25. 10:58

    Esett a hóóóó!!!

    Ezt az időzítést!

  • 172.  Maxi
    2008. 12. 27. 10:03

    www.mancs.hu/index.php

  • 173.  RadoIvan
    2009. 01. 02. 15:49

    72 eventa

    As Salem Aleikum!
    Szíria...van néhány barátom onnan /és 1általán az arab kulturáról meglehetősen jó véleményem van/, olyannyira, hogy rendszeresen találkozom velük. A depresszió igenis erőteljesen társadalmi kérdés és amit írsz, pl. odafigyelés, ez nagyon jó példa. De ez itt Magyarország és még "magyarországabb" lesz, ha így haladunk.

  • 174.  RadoIvan
    2009. 01. 02. 15:55

    141 eventa

    Marhaba, le is töltöttem, de ismerek én élőben is ilyen antidepresszánst, fel is keresem gyakorta.

  • 175.  RadoIvan
    2009. 01. 02. 17:08

    Maxi 21

    A közösségi pszichiátriára lehet (na csomót nem) pénzt szerezni. Kissé problematikus ugyanakkor, hogy ugyanaz a néhány ember csinálja, akik behozták és megvalósították, viszont a többi rohan a normatív támogatásért és a közösségi pszichiátriából csak a címet ismerik, a jelentés nem érdekli őket.

    Maxi 19

    Ha tudsz részleteket, kérlek szólj, én is akarok pénzt szerezni. Lécci.

  • 176.  RadoIvan
    2009. 01. 02. 17:09

    Na ez nem ide.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML kódokat használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Légy kedves és toleráns, másnak is lehet igaza. A bunkó bejegyzéseket töröljük. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Küzdelem a robotokkal: Alul két szám összeadását vagy kivonását kéri a robot. Akár szövegesen írta, akár számmal, Te mindig számmal válaszolj! Ha túl sokáig nem változott az oldal, pl. elmentél kávézni kommentelés közben, vagy most tanulsz írni és kicsit lassan megy, akkor készülj fel rá, hogy a robot a háttérben már új feladványt talált ki Neked, csak az még nem jelent meg. Ekkor copyzd ki a kommentedet és frissitsd az oldalt, majd az új feladvány megoldásával küldd el a kommentedet. A robotnak mindig igaza van, egy kivétel van, amikor téved. Ha nagyon rossz napja van a robotnak, vagy Neked, akkor a következőt teheted: a, felhívhatod első osztályos tanítónénidet, b, elküldheted nekem emailben és majd én megküzdök a robottal. Címem szengabkukactenyek-tevhitek.hu Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.